Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-25
12 már tavaly nemcsak a nyomozás példátlanul gyors megszűntetését tartotta érthetetlennek, hanem azt is, hogy a törvényszéki orvos csak két héttel a történtek után vizsgálta meg a sértettet. Egyébként a kormányalelnök sz erint az ügy hátterében olyanok állnak, akikről a közvélemény semmit sem sejt. -- Többet egyelőre nem mondhatok, csak annyit teszek hozzá, hogy történelemórán egykor megtanultam: 1939.szeptember 1jén kik öltöztek be lengyel katonáknak – jelentette ki. Az újságírók megkérdezték tőle azt is, vajon az ügy mögött a Magyar Koalíció Pártja álle? – Ezt nem mondtam, de kinek állt érdekében az egész ügy? – hangzott a válasz, de további konkrétumokat a kormányalelnök nem volt hajlandó mondani. Vasárnap Esélyt az i gazságnak címmel nyilvános állásfoglalásban fejezte ki kételyeit tizenegy szlovák értelmiségi és a pozsonyi székhelyű Fairplay Szövetség polgári szerveződés amiatt, hogy a szlovák bűnüldöző szervek valóban pártatlanul és szakszerűen nyomoznake Malina Hed vig nyitrai egyetemista ügyében, s eljárásukkal hozzájárulnake a felderítéséhez. – Szavahihető lapok számos tényt közöltek a nyomozás potenciális hibáiról, amelyek megakadályozhatják a teljes igazság feltárását. Sajnos sem a rendőrség sem pedig az ügyés zség nem is válaszolt ezekre a felvetésekre, holott kötelességük lenne szakszerű magyarázatot adni, s újra megvizsgálni, vajon az eljárás során nem történte manipuláció vagy olyan súlyos szakmai mulasztás, amely Malina Hedvignek ártana vagy meggátolhatná az ügy megnyugtató lezárását – nyilatkozta lapunknak Zuzana Wienk, a Fairplay Szövetség elnöke. A dokumentumhoz eddig már több százan csatlakoztak aláírásukkal. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke piszkos manipulációnak nevezte a nyilatkozatot, s feltette a szónoki kérdést: vajon kik pénzelik a szlovákiai civil szerveződéseket és kiknek a szolgálatában állnak? Lapunk megkeresésére Erik Tomás, a szlovák belügyminisztérium szóvivője úgy vélekedett, hogy a nyomozóknak nem az a feladata, hogy a lap ok bulvár jellegű találgatásaira válaszoljon. – A bűnüldöző szervek kötelessége az, hogy egyértelmű bizonyítékokat gyűjtsön, s jelenleg ezen munkálkodnak. Tiszteletben tartunk minden, demokratikus módon közölt véleményt, ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a j ogerős ítélet meghozatala előtt nyilvánosságra hozott állásfoglalások nem segítik elő a nyugodt légkörű, zavartalan nyomozást – közölte a szóvivő. Érdeklődésünkre Malina Hedvig annyit közölt, hogy hálás mindenkinek, aki hisz neki és segíti a teljes igazsá g felderítését. A csallóközi lakhelyű egyetemistát állítása szerint tavaly, agusztus 25én bántalmazták a nyitra Konstantin Egyetemhez közeli Nyírfaligetben, mert magyarul beszélt. A helyi, majd a dunaszerdahelyi kórházban ütésektől származó sérüléseket á llapítottak meg nála. Robert Kalinák szlovák belügyminiszter és Ján Packa országos rendőrfőkapitány szeptember 11én rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a rendőrség leállította a nyomozást, mert a leány csak színlelte a verést, és a történetet kitalálta. Tavaly decemberben két feljelentés alapján hamis tanúzás alapos gyanúja miatt indult bűnvádi eljárás. Malina Hedvig ellen. Idén kiderült, hogy az egyik feljelentő az elmúlt évtizedben a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) tagja volt, a másik p edig a Galántához közeli Vágsellyén (Sala) májusban tisztázatlan körülmények között felakasztotta magát. Júniusban a nyitrai rendőrség meghallgatta, de tanúként nem óhajtotta kihallgatni azt a negyvenéves személyt, aki a pozsonyi TA 3 hírtelevíziónak elmo ndta, hogy az egyetemistát valóban bántalmazták, s ő tudja, ki az egyik tettes. A rendőrség azzal indokolta a döntését, hogy a meggyanúsított illetőnek megdönthetetlen alibije van, egyéb új elemet nem tartalmazott a férfi közlése. E hónap elején pedig Do broslav Trnka szlovák legfőbb ügyész elutasította Robert Kvasnicának, a nyitrai egyetemista védőügyvédjének a panaszát, amelyben elfogultsággal illette a nyitrai nyomozókat és az ügyészeket, ezért kérte, hogy az ügy kivizsgálását mások folytassák. Emiatt a z eljárás – immár Malina Hedvig ellen – továbbra is a délnyugatszlovákiai városban folyik. vissza