Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-24
7 részévé, az Európai Unió részévé váltunk, az ottani politikát meghatározó kulturális háttérvilágnak is a részévé lettünk. Ez a kulturális ellenforradalom, mely ,68ban indult Európában, azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a szabadság útjába álló akadályokat le kell bontani. Ez első pillantásra érthetetlennek tűnik, hiszen Európában éppen szabadság volt akkortájt. Parlamentáris demokrácia, szabad választások, nemzeti függetlenség, sajtószabadság, és így tovább. Ha jól figyeljük azonban, a ,68asok azt a társadalmi pro gramot hirdették meg, hogy a teljes egyéni szabadsághoz nem elegendő a politikai vagy társadalmi elnyomás alól felszabadulni, a teljes egyéni szabadság kiteljesedéséhez meg kell szabadítani az egyént a közösségi természetű kötelékeitől. Ha úgy tetszik, meg kell szabadítani az embert a vele született tulajdonságaitól. Itt nem az állam és az egyén szembenállásáról van szó, ahogy tévesen félreértelmezik gyakorta Magyarországon, hanem valójában az ember, mint közösségi lény és az egyéni szabadsága, közösség és az egyén viszonyának problematikájáról. Amikor arról beszélünk, hogy a '68asok azt mondták, hogy az egyént a szabadság érdekében meg kell szabadítani a vele született tulajdonságoktól, akkor ilyesmire gondoltak, mint a nyelv köteléke, amitől szabadulni ke ll, a származás köteléke, amitől szabadulni kell és a nemi identitás is, amely kötelék, és amitől jobb, ha az ember szabadul. Mindennek a gondolkodásmódnak a kerete az a morális relativizmus volt, amit köznapi nyelven úgy fogalmazhatok meg, hogy nincsen jó és rossz, csak "attól függ" van. Ez a '68as életérzés, kulturális ellenforradalom lényege. Mint azonban minden mozgalom, egy idő után szükségszerűen - különösen, ha utópisztikus célokat tűz ki, s fölfogásom szerint az ember veleszületett köteléke itől való megszabadítás csak utópisztikus cél lehet, eljut a bukáshoz. Ez mostanság következett be Európában. Most jutott el Európa oda, hogy azt mondja, hogy ebből a kulturális háttérből, ebből a mélyáramból, ebből a korszellemből most már elegünk van, és a jövőt az új Európai jövő és európai politikát más szellemi alapokra kell építeni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy Európa ráébredt arra, hogy az egyéni szabadság útjába magasodó korlátok lebontási törekvései egy idő után már nem ezeket a korlátokat, hanem a teremtés rendjének a falait döngetik. Természetellenes életformát kényszerítenek az európai emberekre. Változás kell tehát! Mi a változás iránya, amit megérthetünk ma az európai fejleményekből. Megpróbáltam néhány pontban összefoglalni a tapasztalataimat. Néhány tététel mondatban próbálom ezt megtenni. Az első ilyen gondolat, ami Európában ismét polgárjogot nyert, úgy hangzik, hogy egyedül a jó Isten képes a semmiből egyedül teremteni. Az ember csak párban képes életet létrehozni, maga is így született. Ez az első új tétele az európai politikának. A második, hogy a család, a nemzet és az európai kultúra az nem a ma élők tulajdona, hanem a már meghaltak, az élők és a majdan megszületők felbonthatatlan közössége. A harmadik gondolat, ami az új európai kors zellemet mintázza vagy jelöli a számunkra, úgy hangzik, hogy az ember közösségi lény. Abba születik bele, abban él, és önmagát is csak közösségben képes újjáteremteni. Az ember egyszerre racionális és társadalmi lény, a kettő egymástól elválaszthatatlan. V agyis Európa eljutott oda, hogy kimondta, hogy nem igaz, hogy a totális szabadság eléréséhez az összes falat le kell dönteni, mert ha így járunk el, akkor a fejünkre fog szakadni a tető. Azt kell tehát mondanom, hogy a '68as liberalizmus, amit manapság in kább neoliberalizmusnak neveznek, a '68as korszellem, amely eredetileg szabadságharcként fogalmazta meg magát, mára okafogyottá vált. Amit ebből a szellemi irányzatból érdemes volt beépíteni, megőrizni, azt az európai szellemi és politikai erők beépítetté k a saját gondolkodásukba, ha valaki összeveti például a német kereszténydemokrácia mostani karakterét mondjuk a ,68 előttivel, akkor láthatja a változást. Ha ugyanezt elvégzi mondjuk Franciaország esetében, ott is nyilvánvaló, hogy ennek a kulturális elle nforradalomnak a beépíthető, elfogadható, tovább vihető elemeit a hagyományos európai szellemi és kulturális erők befogadták. Hogyan menjen végbe ez a változás? Azért tűnik ez fontos kérdésnek, mert a ,68asoknak a változás módjáról vallott fölfogása úgy ö sszegezhető, hogy minden, ami a régi kultúrához tartozik, azt el kell törölni. Professzorok, olyan vének vagytok, mint a kultúrátok! Ez azért nehéz kérdés, mert az európai embernek, pontosabban fogalmazok: a modern európai embernek a lelki tulajdonságai kö zé tartozik, hogy a saját kultúráját egyszerre tekinti óriási és értékes örökségnek, és egyszerre lázad vele szemben. A kultúránk nagyszerűségének elismerése, ha úgy tetszik, a hódolat és a tisztelet ez iránt, valamint a kultúránkkal szembeni kritika és lá zadás a modern európai emberben egyszerre van jelen. Ha jól értem, akkor ez a modernitás igazi drámája. A modern európai ember nem lehet csak a kultúráját, az örökölt kultúráját teljességgel és fenntartás nélkül elfogadó és hódoló, mint ahogy nem lehet cs ak azt teljesen elutasító és az ellen lázadó sem, a kettőt egyszerre éli meg. Ha jól emlékszem, ez a modern kornak az antropológiai lényege. Tehát nekünk föl kell tennünk azt a kérdést, hogy hogyan változtassa meg Európa, hogyan tudja megváltoztatni a poli tika alapját adó kulturális trendeket, mélyrétegeket, korszellemet. És valószínűleg a válasz erre az, hogy a '68hoz viszonyuló Európa, amelyben nem kitörli az Európa politikatörténetéből a ,68asok hatását, hanem beépíti, ami beépíthető, ha úgy tetszik, a kultúrát úgy próbálja javítani, hogy lerombolás helyett inkább feljebb emeli, és beismeri, hogy el kell érni egyfajta egyensúlyt. Lelki nyugalmi állapotot, amely a kultúrák tiszteletével,
