Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-19
16 Holott – ahogy napjaink „Munkácsyrajongói” mondanák – a BKBt nem választotta meg senki, hogy a kolozsvári magyar oktatók és hallgatók, sőt újabban a marosvásárhelyi diákok nevében is fellépjen. De nincs ebben semmi meglepő, hiszen régi rákfené je a magyarországi kül, illetve magyarságpolitikának, hogy személyes vagy pártszimpátiák alapján válogat a határon túliak képviselőiben. Márpedig a BKBsokról kevesen nem tudják, hogy nem rajonganak az RMDSZért, annál inkább az úgynevezett polgáriakért. Bodó Barna azt állítja, hogy eltérés csupán a módszerek vonatkozásában van. Nem ártana azonban utánanézni a céloknak is. A BKB egyik követelése – valamennyi magyar oktatóé is – az önálló magyar karok létrehozása. De, hogyha a feliratok ügye nem oldódott m eg erőszakos úton, ennek a célkitűzésnek a megvalósítása még kevésbé képzelhető el szeggelkalapáccsal a kézben. Az akció lehet látványos, de eredményt várni tőle nem szabad. vissza Köszönöm a kedvezményt! Új Magyar Szó 200 7. július 19. Szerző: Sike Lajos Több százezer határon túli magyarral együtt mostanában ritkán járok Magyarországra. Egyrészt, mert taszító, ami az utóbbi időben ott történik, másrészt, hogy ne terheljük a magyarigazolvány kedvezményeivel is a nagy bajba n lévő magyar költségvetést. Legutóbb négy esztendeje terheltem, akkor is csak félig magánügyben, mert egy közhasznú civilszervezet, az Országos Széchenyi Kör közgyűlésére hívtak. Most szintén erre invitáltak, mégpedig Sopronba. Még nem jártam a hűség vár osában, kaptam hát az alkalmon, miközben a magyarigazolványt is magamhoz kaptam. Bár ne tettem volna! Már a debreceni állomáson volt egy kis kellemetlenség, mert a pénztárnál utánam következő atyafi hoszszan morgott, amikor megtudta, hogy én mindössze 110 0 forintot fizetek a Pestre tartó Intercityre, neki pedig több ezret kell kiszámolnia. Jó hangosan mondta feleségének, hogy „az ilyenekért” lesz náluk mind drágább az élet. Szégyelltem magam, jött, hogy a föld alá süllyedjek. Innen is megkövetem, amiért ak aratlanul felzaklattam! Aztán még egykét alkalommal furcsán néztek rám, jóllehet az utazáson kívül másra nem használtam, dicsekedni meg nem kívántam vele. Minek, amikor magyarok vagyunk mi az ilyen cifra igazolványok nélkül is! Hazafelé tartva aztán telj esen elment a kedvem a kedvezménytől. A soproni vasútállomáson a végállomásig, Szatmárnémetiig rendezni akartam a jegyet, hogy a pesti átszállásnál ne legyen zavar. Kiderült, lehet. A Pestig közlekedő Intercityn szükséges pótjegyre 790, a Keleti pályaudva rtól az utolsó magyar vasútállomásig, Tiborszállásig 1060 forintot fizettem az igazolvány nyújtotta kedvezményre. Tiborszállástól Szatmárnémetiig (52 kmre) külön, immár kedvezmények nélküli jegyet kaptam 2601 forintért. Mindössze tizenöt perc volt az átk elésig, amikor megjelent egy harminc év körüli jegykezelő, és alig pillantott a bemutatott papírokra, fontossága tudatában közölte: büntetni fog, mert Tiborszállásig nincs úgymond nemzetközi jegyem. Hiába mondtam, hogy az igazolvány birtokában erre nincs s zükség. Ha szükség lenne, azt nyilván a soproni jegypénztáros is tudta volna! Nem volt apelláta, 8262 forintot („menetjegykiegészítést”) gombolt le. Nem csak rólam, de másik két utasról is (mindössze hárman voltunk a vagonban) – miközben egy Mátészalkán f elszállt magyarországi utasnak elnézte, hogy semmiféle jegye nincs. Köszönöm a kedvezményt, a továbbiakban nem élek vele. Ezennel felajánlom a magyar vasutasoknak. Pótolja azt, amit a MÁV újabb karcsúsításával elvonnak tőlük. vissza Óbánát, ó bánat! Új Magyar Szó 2007. július 19. Szerző: Ambrus Attila Azt hittem, eltévedtek – mondja mosolyogva a magyar vámos a röszkei – horgosi határon.
