Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-03
18 szerettük . De hát, ha ezt sem az otthoni szavazók nem díjazzák, sem a bukaresti parlamenti kollégák nem kedvelik, akkor mit tegyünk? Vágjunk jó képet a dologhoz, s tegyünk úgy, mintha mi most is csak választóinkra figyelnénk, s ő k most e bukaresti túrát igazán nem honorálják. Hát akkor gyerünk viszsza, a hegyeken túlra. S ott, szül ő földünkön: városainkban, régióinkban alkudozzunk a helyi román politikusokkal (tovább) iskolákról, helyi kultúrfesztiválokról, városi tanácsosi helyekr ő l. Ez persze a 90es évek eleji mag yar etnovállalkozó értelmiséginek nyugdíjkiegészít ő foglalatosságaként még elmegy, közösségi programként azonban egyszer ű en aligha m ű ködik. Számomra az újabb romániai magyar politizálás fordulópontjának t ű nik az az id ő , amikor az RMDSZ – tulajdonképpen a következményeket a maga számára sem igazán végiggondolva – belevágott a bukaresti politizálásba. Tudom, a mostani politikai elit otthoni ellenfelei szemében ő k a nemzetiségi kártyát használva egyszer ű en részt kértek maguknak a nagy f ő városi osztozkodásnál . S hogy azt, amihez így jutottak, valójában igen rossz hatásfokkal osztották csak tovább. Akár így volt, akár nem, engem itt más foglalkoztat. Azóta, hogy a magyarság a román állam fennhatósága alá került, most volt el ő ször alkalma a szélesebb többségi kö zvéleménynek – nem erdélyi román szomszédainak, hanem az ország egész lakosságának – bebizonyítania, hogy ő itt otthon van. S hogy konstruktívan hozzá tud, s hozzá is akar szólni az egész ország dolgaihoz. Hogy ez – az 1918 és az azóta történtek ellenére – ma már az ő országa is. S hogy amit kér, az nem egyszer ű en korábbi állapotok kívánatos helyreállítása, hanem mindenki másnak is érdeke lehet, hogy neki ilyen mozgástere legyen, mert attól az egész országnak jobb lesz. Tudom, hogy sokakkal ennyi id ő alatt mindezt elfogadtatni nem lehetett. Azt sem állítom, hogy az els ő parlamenti különítmény az elején tudta, hogy megfogalmazhat (vagy hogy meg akar fogalmazni) egy ilyen programot. De hogy hoszszú id ő óta ez volt a romániai magyar közélet els ő üt ő képes jöv ő ví ziója, az biztos. Néhány év alatt kisvárosi tanárok, mérnökök, eddig csekély példányszámú lapokban, folyóiratokban publikáló bölcsészek, íróemberek bebizonyították, hogy érdemben hozzá tudnak szólni országos dolgokhoz, s nem csinálnak szarvashibákat Brüszs zelben, és Strasbourgban sem. Hozzáteszem, hogy közben otthoni román értelmiségi szomszédaiknak mindez sokkal kevésbé adatott meg, mert a román politika területi liftjei teljesen másként viselkedtek. Sok ember e csapatokból, akármi lesz is a sorsuk a továb biakban, ezekben az években rengeteget tanult. Mindenesetre azokat, akik közülük jól vizsgáztak, kár lenne visszavezényelni a vidéki városi politizálás homokozóiba. Természetesen egy ilyen ugrásszer ű átalakulás éveiben az RMDSZ, a magától értet ő d ő taktika iak mellett, súlyos stratégiai tévedéseket is felhalmozott. Azt hitte – évekig az is volt – , hogy a román politika önálló játékosa, hogy a mérleg nyelve. S hogy az is marad. A bukaresti parlamenti számtan, a budapesti politika bels ő licitje abban, hogy ki az „ ő szintébb barátja” a romániai magyaroknak, végül az EUtagság el ő tti brüsszeli felügyelet valahogy összekeveredett s abszolutizálódott. A pártelit megengedte magának azt, ami a „régi Európában” mindenütt büntet ő pontokat generál. Többszörösen átállt eg ymással elkeseredett küzdelmet folytató pártoktól ellenfeleikhez. S ezzel többször buktatott s tartott életben kormányokat. Én is olvastam román elemzéseket, amelyek ezt az ország európaizálásának érdekében hozott bölcs áldozatnak tartották. S olvastam azo kat az RMDSZnyilatkozatokat, amelyek az érdekképviseletiségb ő l vezették le az átállást. Vagyis hogy így nincsenek ideológiák, nincsenek „jó” s „rossz” román pártok. Ha az RMDSZt elfogadják s közben legalább valamit a kisebbségi programból teljesítenek, akkor jók. De hát KözépEurópában a pártrendszer stabilizálódása az utolsó években a kis pártoknak sehol sem kedvezett. A nem etnikaiaknak sem. Románia itt egy picit megkésett, de most már látható, pártrendszere a többi szomszéd országéhoz hasonló irányban mozog. Eljön a kis pártok kijózanodásának ideje. A nagyok meg akarnak szabadulni a megbízhatatlan s gyakran zsarolónak t ű n ő kicsikt ő l. Én itt nem értékelem az RMDSZt, csak jelzem, milyennek t ű nhet a többi parlamenti játékos szemében. A párt persze vissza térhet Erdélybe. De a parlamentb ő l kikerülve elveszti az els ő osztalyú médianyilvánosságot. A bukaresti tévéhíradó nélkül otthon sem vesznek komolyan. Különösen nem egy olyan etnikai pártot, amelynek nincs demográfiai hátszele (s akkor ugye, még finoman fo galmaztam). A csökken ő szavazói létszámokat csak er ő teljes médiajelenléttel lehet kiegyenlíteni. Ha egy párt vagy mozgalom nem országos tényez ő , erre nem számíthat. Marad két megoldás. Az egyikt ő l óvnék, mint a t ű zt ő l. Visszatérni Erdélybe s ott a magyar ügyet ütközésesen tematizálva (autonómia stb.) újra mozgósítani a helyi közösségeket. A Bolyai egyetemi ügy kapcsán én mintha máris látnék ilyen próbálkozásokat. Erre ma bizonyára nincs vev ő Pesten s Brüsszelben (néhány éve még volt), s azt hiszem, otthon sem (igazán). Ráadásul a helyi konfrontáció ilyen jelenetei kizárják, hogy a párt erdélyi regionális pártként román szavazótömegeket maga mögé állítva térjen vissza az országos politikába. Marad a másik út. A progresszív román pártok szövetségeseként megp róbálni valamilyen egyezségekkel tartósan valamelyik oldalon kikötni. Ilyesmire nyilvánvalóan csak valamilyen modernizációs (mostani fejjel szociáldemokrata – liberális) szövetség lehetne alkalmas. Ehhez lehetne tartozni. Nem a mérleg nyelveként, hanem megbí zható technokrata reszortosként. Ha az államf ő s sz ű kebb környezete megteremtik a balkáni
