Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-03
17 b) Románia 1989 el ő tt betegesen koncentrált s merev hatalmi hierarchiákba rendez ő dött politikai világához képest most lehet konstatálni az önkormányzati és regionális szerepek kiteljesedését, a gazdasági el ő rehaladást. Közben mondogathatju k magunknak, hogy az EU bels ő határai is milyen gyorsan áttetsz ő vé válnak; a nemzet egyesült. De a keleteurópai állam nem olvadt el. Annak épp a felzárkóztatási EUforrások elosztásánál kiemelked ő jelent ő sége marad – minden ellenkez ő sztereotípia ellenére . Az állam pályáztat, és nélküle nincs elbírálás sem. Akkor most hogyan használjuk azt a kisebbségi jelenlétet az állami elitekben, amelyet az elmúlt másfél évtizedben tulajdonképpen egy etnopolitikai önvédelmi reflex teremtett? Mi legyen az etnikai katasz trófavédelem szervezetével (az RMDSZ eddig magát otthon s külföldön els ő sorban így forgalmazta), ha egyrészt más katasztrófavédelmi szervek, szerz ő dések, charták, egyezségek is m ű ködnek, illetve ha maga a rendszer már egy fokig önmagában is biztonságosabb lett? c) Hol tartanak leginkább szét a különböz ő rehabilitációs mozgások? S mennyire voltak már a 90es években is az etnikai fájdalmak gazdasági, területi vagy iskolázottsági egyenl ő tlenségek kifejez ő i? S ezek ugyan nem oldódtak fel, s ő t bizonyos metsze tekben az egyenl ő tlenségek n ő ttek, de ahol az emberek felszisszennek t ő lük, vagy ahol védekeznek, az már (vagy csak most éppen) nem a potenciális etnikai szembenállás színpada. Bánkódjunk rajta? Gondolkozzunk a t ű zoltó szakszervezet fejével? S ő t, óvatosan, olyan helyeken, ahol nem tartunk komolyabban a lángok elterjedését ő l, még gyújtogassunk is egy kicsit? A kár minimális marad, de az egész világ láthatja, hogy t ű zoltókra pedig szükség van? d) Közben pillanatok alatt kiderül, hogy az EUtagság, mint oly sok területen, az etnopolitikában is fegyelmez. Nemcsak jogokat, garanciákat teremt, hanem kötelességeket is megfogalmaz. S a tagállamok társadalmi integráltságának meg ő rzése Brüsszelnek is fontos prioritása. S ő t, ha ezt a nemzeti politikák nem tennék meg, épp az EU próbálja majd az etnikai formában jelentkez ő konfliktusokat a jobban kezelhet ő gazdasági, oktatásügyi vagy regionális formákba átrakni, konvertálni. A tagsággal az etnikai pártok lehet ő ségei nem nullázódnak le, de nyilvánvalóan átalakulnak. S mi ntha ebbe az irányba az RMDSZben még nem indult volna el a gondolkodás. Pedig az új szerepeket más nem fogja nekik kitalálni. S a sokat hivatkozott európai minták (a déltiroli, a finnsvéd, vagy a katalán) itt nagyobbrészt használhatatlanok. Nekem, a pe sti elemz ő nek, természetesnek t ű nik, hogy ma szinte minden erdélyi politikai dolgozatban el ő bukkannak a „RMDSZ szervezeti reformjai”. Akár kiútként a jelenlegi bels ő patthelyzetb ő l, akár nehezen leplezett személyi ambíciók bejelentéseként, vagy reakcióként a parlamenti politizálás újabb nehézségeire. Végül is, furcsa lenne, ha nem ez történne. Egy országosan politizáló szervezetben, amelynek másfél évtizede lényegében változatlan a vezetése, amely a helyi iskolaszékekt ő l s lapszerkeszt ő ségekt ő l a kormányig a társadalomirányítás általában máshol nem egybefogott szintjeit integrálja (s ezzel marginalizálja egy fél politikai emberölt ő re ellenfeleit is), s amelynek érdekérvényesít ő képessége az országos román politikában gyorsan romlik, ez törvényszer ű . A problé mákat rákenhetjük persze, a román EUtagság lecsökkent etnopolitikai képviseleti igényeire, meg az országos belpolitika változásaira, de ez úgyis csak a történet egyik fele. A megoldáshoz ráadásul nem is feltétlenül közelít ő része. S veszteseke a magyaro k a romániai rendszerváltásban? Illetve ha igen – s ebben, ha jól látom, a közvélemény egységes – , akkor egyfel ő l az „átlag román” az elmúlt években valóban kimutathatóan jobban boldogult, mint az „átlag magyar”? S ha a válasz ismét igen (a valódi számokat nem ismerem, de nem is azokról van itt szó), akkor ez mib ő l következik? Az etnikai, vagy inkább a regionális különbségekb ő l? A modernizáció els ő hullámának gy ő ztesei a bukarestiek, bánátiak, és vesztesei a modern utaktól távoli, hegyi agrárvidékek. Az els ő övezetben a magyarok alul, a másodikban pedig inkább felülreprezentáltak voltak. Érdemes lenne a romániai magyar társadalmon belül kutatási célokra szembeállítani a székelyföldieket és a partiumiakat. Ha a közöttük lev ő különbségek az országos különbség eknél kisebbek, de a románokhoz képest nagyok, akkor valóban az etnikai elem az egyenl ő tlenségeken belül a meghatározó, ha nem, tehát ha e két csoport helyzete ugyanabban a mértékben tér el, mint az összes ott lakó között, akkor a mai helyzet els ő sorban má smilyen különbségekb ő l következik. Mérhetjük a közösségeket a magyarországi helyzethez. De a Partium s a Tiszántúl közötti különbségek fogynak, s láthatóan a következ ő években tovább csökkennek. S ő t, egyes városok vonzáskörzetében – például a „román” és a „magyar” Bihar vonatkozásában – belátható id ő n belül meg is fordulhatnak. De az igazi kérdés számomra az, hogy mi történik majd az RMDSZszel. Hogy ki jeleníti meg e történéseket, az nekem Pestr ő l, érthet ő en, igencsak másodlagosnak t ű nik. Az ide eljutó ro mániai magyar elit szövegek azonban mintha most ismét egyre inkább az érdekvédelemr ő l szólnának. Úgymond, mi egy érdekvédelmi szervezet voltunk, az is maradtunk. Közben volt egy id ő szak, amikor kirándultunk a nagypolitikába. Nem mondjuk, hogy nem
