Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-03
16 Szűcs László − Sárga lapok Erdélyből? Erdélyi Riport 2007.06.28. Az egykori szövetségesekkel és kipróbált ellenfelekkel a napi kormányzati teend ő k mellett iszapbirkózást folytató országos RMDSZvezet ő k legutóbb onnan kaptak figyelmeztet ő jelzéseket, ahonnan a legkevésbé várták: saját legfontosabb területi szervezeteikt ő l. A történések mármár jelenségértékkel bírnak. Az elmúlt hétvége kis romániai magyar szenzációja volt, hogy Borbély László miniszter saját városi szervezetét ő l nem kapott zöld utat arra, hogy jöv ő re megméresse magát az önkormányzati választáson Marosvásárhely polgármesteri székéért. Lehet, hogy a város magyar közéletében jártasabbak mindezt nem tartják meglep ő nek, ám a legtöbben úgy gondolták, Borbély lehet az az ember, ak i eséllyel „szerzi vissza” az önkormányzati tisztségnél sokkal több szimbolikus tartalommal bíró pozíciót. Amit immár jó pár éve „elvesztettünk.” Van, aki úgy érzi, maga Borbély László is túlságosan biztos volt a dolgában, netán fel sem merült benne, hogy nem ő t indítják. Bevallom, nem tanulmányoztam azt a 15 pontos kritériumrendszert, amit a helyi RMDSZ az ideális polgármesterjelölt robotképének megrajzolása érdekében megfogalmazott, de ebben aligha volt dönt ő szempont, hogy ki menynyi pénzt képes a városnak s zerezni. Netán arra gondoltak a döntéshozók, hogy a miniszter jöv ő ilyenkor már nem lesz miniszter. Úgy látszik, több érv szólt a jelöltséget elnyer ő Csegzi Sándor alpolgármester mellett. Ahhoz persze alapos felmérés szükségeltetik, hogy kire szavaznának s zívesebben a vásárhelyiek, s ki tud valamennyi román voksot is begy ű jteni. Bár Vásárhely nem Szászrégen, nem is Zsombolya. Itt ehhez több kellene a csodánál. Szokás volt mondani a romániai magyar kormányzati szerepvállalás csúcsra járatása idején, amikor a Szövetség emberei tucatjával kerültek fel Bukarestbe hivatali tisztségeket betölteni, hogy Erdély, a szervezet kiürült. Azt hiszem, nem fogalmaztunk pontosan: nem kiürült, hanem megváltozott, új emberek, új elvárások jöttek, új helyzetek teremt ő dtek. S m intha az országos ügyek intéz ő i egyre kevésbé értenék azt a világot, amit a Kárpátokon innen maguk mögött hagytak. Mintha ez csengett volna ki a másik jelzésb ő l is a Bihar megyei RMDSZ múlt heti választmányi ülésén. A szókimondásáról ismert megyei elnök a hibák el nem ismerésér ő l, diktatórikus módszerekr ő l beszélt, illetve arról, hogy a rossz politizálásnak tudható be, hogy bizton kijelenthetjük: a következ ő kormányban nem lesz benne az RMDSZ. Ezzel szemben helyi szinten szinte nincs olyan párt, amely ne kö tne koalíciót a Szövetséggel. Azt már csak sajnálni tudjuk, hogy véleményével az SZKTalelnök Kiss nem jelent meg a legutóbbi vásárhelyi ülésen, alighanem forróbb lett volna a miniparlament hangulata. Kíváncsian várjuk, hogy a bihari magyarok miként véleke dnek sz ű kebb pátriájuk érdekképviseleti munkájáról, a szeptemberi megyei referendum akár összerdélyi tanulságokkal is szolgálhat. vissza Tamás Pál − Jövőképhiány Erdélyi Riport 2007.06.28. Kisebbségi társadalmaknak ritk án vannak külön bejáratú jöv ő képeik. Múltképeik azonban szinte mindig léteznek. Erdélyben erre tartják számon a pretrianoni Erdélyt, vagy az 1940 – 44es „magyar id ő t”. S persze, egy különleges diktatúra után a friss sebek gyógyítása vagy a hegek eltüntetés e köré is lehet jöv ő képet rajzolni. Ez utóbbit nevezi Bíró A. Zoltán egy írásában 1989 utáni romániai magyar programként (Transindex, Olvasói levelek 2007. 5. 31.) etnikai rehabilitációnak. Persze, közben egyéb rehabilitációs programok is zajlanak: gazdasá giak, kulturálisak, politikaiak, s ő t biológiaiak is. Ezek hol összekapcsolódnak, hol nem, s egymástól sebességükben, irányukban nagyobbrészt függetlenek. S zajlik közben a rehabilitáció a többségi társadalomban is. Ráadásul egyes pontokon a rehabilitáció k orábbi szintek helyreállítását, máshol növekedési potenciálok kibontását, fejlesztési pályák kijelölését jelenti. Másfélkét évtized után azonban érdemes feltenni néhány kérdést: a) Létezett, létezhet ezen etnikai rehabilitáció a gyógyulás más elemeit ő l függetlenül? A magyarországi Erdélyfélt ő k közül a 90es években sokan úgy gondolták, hogy igen. Itt lehet azt hinni, hogy miután a diktatúra nyomai nagyobbrészt elt ű ntek, a program végigpörgött, az etnopolitizálás iránti újabban növekv ő romániai magyar ér dektelenség lényegében e sikerb ő l vezethet ő le. Gy ő ztünk és az átlagpolgárnak e frontszakaszon most más nem kell. Persze, lehet vagy maradhat frusztrált, de kudarcélményét egyre kevésbé kapcsolja etnikai magyarázatokhoz. Hallok ugyan olyan véleményeket, ho gy új technikákkal a program egy ideig mégis tovább pörgethet ő . Kommunikáljunk jobban. Stratégiailag ezt azonban nem tudom igazán elképzelni. Mások azt hangoztatják, hogy az etnikai nyelvet használó („nekünk magyaroknak más kell, mint azoknak” típusú) érde kképviseletre megmaradt az igény. Nagyszer ű , de hogyan lehet ezzel „békeid ő ben” a közösséget mozgósítani? Itt mintha még az alapötlet is hiányozna. Az RMDSZé is. Radikális otthoni kisebbségéé is. S igazán magyarországi partnereinek sem jut épkézláb megold ás az eszükbe.
