Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-14
12 eredményként felmutath at, de ez kevesebb annál, mint amit a körülmények lehetővé tennének. Ilyenkor kell megújítani a politikát. Hogy miképpen, azt nem tisztünk Budapestről megmondani. Mi Budapesten örültünk volna, ha nem RMDSZ, hanem összmagyar listát sikerül állítani az EPvá lasztásra. Budapestről úgy tűnt, nem egy pártlista, hanem néhány kiemelkedő, hiteles magyar személyt összefogó lajstrom jelenthetett volna megoldást. Szívünknek is ez lett volna a kedvesebb. Nem így történt, ezért nem tudok mást tenni – bár ezt örömmel is teszem – , teljes mellszélességgel támogatom abban Tőkés László püspök urat, az erdélyi politika kiemelkedő és hiteles személyiségét, hogy Brüsszelben is elvégezhesse a rá váró munkát. Tőkés püspök úr mindig számíthat elismerésünkre és támogatásunkra. Közv éleménykutatási adatok szerint brüsszeli képviselet nélkül maradhat az erdélyi magyarság, ha külön indul az RMDSZ és Tőkés László. Inkább az a kérdés, hogy mennyien mennek el szavazni. Ha fogadatlan prókátorként adhatok néhány szempontot az előttünk álló néhány hónap erdélyi politikájához, akkor olyan megújulást ajánlok, amely visszaadja az erdélyi magyar szavazók hitét, miszerint érdemes elmenni szavazni. Amely világossá teszi, elsőrendű magyar érdek, hogy az urnák elé járuljanak az európai, majd az után a következő önkormányzati választáson. Meg kell erősíteni a magyarok lanyhuló hitét, hogy létezik bizalomra érdemes magyar szereplője az erdélyi életnek. A kisebbségbe szorult közösségek esetében komoly erő, hogy mindig magasabb a részvételi arányuk, mint az országos átlag, hiszen politikai értelemben tudatosabban élik meg a sorsukat. Akik ezt az előnyt feladják, kétszeresen vágják maguk alatt a fát. Az Európai Néppárt alelnökeként mi a véleménye arról, hogy az RMDSZ megszavazta a bukaresti parlamentben Tr aian Băsescu államfő felfüggesztését, majd a népszavazás során az elnök menesztésére buzdított? Nem minősítem az RMDSZ politikáját. Budapestről ezt könnyű megtenni, de nem vágyom olcsó sikerre. Az Európai Néppárt egyértelműen kiállt az alkotmányosság, a d emokrácia, következésképp a román elnök mellett. Brüsszelből nézve úgy festett, hogy Romániában az alkotmányosság és a demokrácia alapelveit hatalmi megfontolásoknak akarják alárendelni. Ez a tőről metszetten demokrata szervezetként ismert Néppárt számára elfogadhatatlan, függetlenül attól, hogy milyen nációról, magyarokról, románokról van szó. Kiálltunk hát Băsescu mellett. Sok szó esett az autonóm, szabad emberről, indokolt hát beszélni az autonóm közösségről is. Ön szerint javultak vagy romlottak az erd élyi magyar közösség önrendelkezési esélyei? Javultak. Korábban azt gondoltam, hogy a provincializmus, az európai dimenziók iránti vakság vagy legalábbis gyengelátás elsősorban a magyarokra jellemző. De időnként a kezembe kerülnek olyan román újságok, ame lyek arról írnak, hogy Európa nem az autonómiák világa, vagy mintha a kérdés Európában lekerült volna a napirendről. Holott ennek éppen az ellenkezője igaz. Ha Romániában is kinyitnának néhány nyugatra néző ablakot, láthatnák, hogy Európa ma az autonómiák virágzását éli. Skócia, Wales, DélTirol, Katalónia vagy Korzika példája azt mutatja, bármerre nézünk, a kontinensen autonómiák jönnek létre, vívják ki a létezésükhöz való jogot, majd terebélyesednek és erősödnek. Az autonóm közösségek létformája az európa i élet egy magasabb minőségű formája. Az Európai Unió valójában a közösségek Európája. Milyen új üzenetet képes megfogalmazni az idén 18. alkalommal megrendezendő Bálványosi Nyári Szabadegyetem, amelyet hagyományosan megtisztel jelenlétével? A tusnádfürd ői szabadegyetem a szabadság ünnepe az erdélyi magyarság, az erdélyi román politika, valamint számunka is, akik százával és ezrével látogatunk el oda Magyarországról. Örülök, hogy idén is kifejthetem a gondolataimat. Futballszerető emberként, a Felcsút SE igazolt játékosaként Ön szerint miért nincs ma foci Magyarországon? A futball is olyan kérdés, amelyet a magyaroknak érdemes tanulmányozniuk, miért jobbak jelenleg nálunk a románok. A mai professzionális magyar futball állapotát illetően lehangolt vagyok , de merőben más a véleményem a magyar futball jövőbeni lehetőségeiről. Foglalkozom is a magyar utánpótlással, alapítottam egy