Reggeli Sajtófigyelő, 2007. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-07-14
10 szerzett tapasztalatom szerint ha egy ország – legyen bármilyen nehéz helyzetben – képes megfog almazni olyan célokat, amelyek egyesítik az embereket, akkor kilábal a nehézségből, és történelmi idővel mérve pillanatok alatt felemelkedhet az európai népek rangsorában. Egyébként Románia ma éppen ilyen, emelkedő pályán álló országnak tűnik. Nem árt figy elni, sőt okulni sem. Pedig jó ideje a bukaresti politikai állapot is lesüllyedt a magyarországi szintjére, politikai marakodásért a románoknak sem kell a szomszédba menniük. Ez is igaz, de van egy lényeges különbség. Ha egy országnak van lelkiekben is e rős, gondolataiban, eltökéltségében, terveiben elszánt vezetője, mint amilyen ma Románia államfője, akkor ez a vezető képes jó pályán tartani az országot, akármilyen marakodó belső vitákba süllyed a politikai elit. A magyarországi társadalom egy része tav aly megkísérelte félreállítani Gyurcsány Ferenc hazugságon alapuló kormánypolitikáját. Ön szerint mi a teendő azok után, hogy a miniszterelnök a helyén maradt? Az a legfontosabb, hogy az emberek ne adják fel a demokráciába vetett hitüket; ez minden siker előfeltétele. Még akkor se adják fel, ha néhány kalandornak, saját vagyonát gyarapítani és politikai uralmát erősíteni akaró csoportnak sikerült is kijátszania a magyar demokráciát. Magyarországon nem lehet tartósan kormányozni a mostani antidemokratikus é s népellenes módon külső támogatás nélkül. Márpedig miután a szovjet csapatok nincsenek itt, a demokráciaellenes kormányzás bukásra van ítélve, feltéve, hogy a polgárok nem adják föl demokratikus értékeiket. A demokrácia középpontjában egy idea áll. Ez az idea a mi kultúrkörünkben az, hogy az emberek képesek gondosan mérlegelni az előttük álló lehetőségeket, majd autonóm döntéseket hozni, szabad belátásuk szerint. Az autonóm ember ideája áll a demokrácia középpontjában, amelyet nem szabad föladni, mert előb butóbb ez az autonóm, szabad ember meg fogja változtatni az őt körülvevő politikai világot. Milyen sikert lát abban a stratégiában, hogy a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség nemkívánatos személynek tekinti a belpolitikában a kormányfőt? Kedvenc témájával élve: mit tehetnek a dakota indiánok, amikor rájönnek, hogy a varázsló becsapja őket? Az ember őrizze meg a nyugalmát, józanságát, lépéseit pedig jól átgondolt megfontolások vezessék. Ez azt jelenti, hogy továbbra is autonóm, demokratikus meggyőződésű emb erként kell viselkednünk. Ki kell mondanunk: az országot nem vezetheti olyan erő, amely elveszítette szavahihetőségét, és semmibe vette az embereket. Aki ezt megteszi, kiírja magát a demokratikus közösségből, vagyis persona non grata. Eme álláspontunk mell ett minden indulat és düh nélkül, hidegen, világosan és eltökélten ki kell tartani. Ez a politika egyébként nem csak helyes, de sikeres is volt 2006 – 2007ben. A tavalyi országgyűlési választások óta a Fideszen belül és kívül sokan felvetik, hogy milyen út on, milyen stratégia mentén haladjon tovább az ellenzékben maradt alakulat. Nyerhete még választást a Fidesz Orbán Viktor pártelnökkel? Mindannyian a Jóisten kezében vagyunk. Minden pártnak vannak taktikai céljai, megfontolásai: szeretne kormányra kerüln i, szeretné megvalósítani a programját. De ha egy pártnak csak taktikája van, küldetése nincs, akkor sok sót nem eszik meg itt a Kárpátok alatt. Én büszke vagyok arra, hogy a Fidesz 1988 óta olyan párt, amelynek mindig világos küldetése volt. Olyan küldeté se, amelyet a Kárpátmedencei magyarság létérdekeiből vezetett le. Küldetésünk középpontjában 1988 – 89ben az állt, hogy kivívjuk a nemzet függetlenségét, megteremtsük Magyarországon az autonóm, szabad emberek tiszteletére épülő piacgazdaságot és demokráciá t, és végre megkezdjük a tőlünk leválasztott határon túli területeken élő magyarok újraegyesítését. Amikor 1998ban kormányra kerültünk, új életminőséget céloztunk meg Magyarország számára. Ez volt a polgári Magyarország gondolata, amelynek középpontjában az autonóm polgár, a család, a munka, az otthon, a nemzet közössége, a múltból a jövőbe átemelhető tanulságok és hagyományok büszke vállalása és továbbvitele állt. Most, 2007ben egy napról napra szemünk láttára gyengülő Magyarországból kell erős Magyarors zágot faragnunk. Azt akarjuk, hogy Magyarország erős ország legyen, amely képes segítséget nyújtani a rászorulóknak, az autonóm, alkotó, életerős polgárok számára pedig teret nyitni. És mindezt ne a magyar államhatárok közé szorítva tegye, hanem szemét min dig magasabb, a Kárpátmedencei magyarság horizontjára emelve. A Fidesznek ma az a küldetése, hogy fölépítsük ezt az erős Magyarországot. Ezért egyenként föl kell számolni gyengeségeink okait. Vagyis a