Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-05
18 módosulni látszik a „hatás” társadalmi természete. Majdnem teljesen újra kell gondolni, hogy miként adjuk el a romániai magyar társadalomnak a várhatóan megreformált új narratívát. A tálalásmód módosításának igénye olyan t ársadalmi változás nyomán állt elő, amely még a szakmai értelmezés számára sem kezelhető könnyen. Nézzük meg a továbbiakban ezt a két feladatot különkülön. Kiinduló pontnak (és természetesen vitapontnak) vegyünk két megközelítést. A POLITIKAI ÍGÉRETC SOMAG (VÍZIÓ ÉS NARRATÍVA) CSERÉJÉRŐL Azon igazán nem kell nagyon csodálkozni, hogy egy tizenöt éven át használt, választások és tüntetések, politikai akciók és ünnepi események sorozatában koptatott p olitikai ígéretcs omag sokat veszít társadalmi vonzerejéből, s azon sem, hogy a csökkenés ma már kritikus mértékű. Politológiai szemszögből a helyzet egyszerű: ha egy politikai közösség számára a narratíva részben kiürül, akkor az adott politikai közösség helyzetéből, igén yszerkezetéből részben vagy egészében új narratívát kell levezetni (vagy: a politikai közösségre részben vagy egészében új narratívát ráilleszteni). Ez egy politikai párt esetében nem túlságosan bonyolult feladat, azonban a kisebbségi érdekképviselet jóv al több, mint politikai képviselet. A kisebbségi elit számára azonban egy ilyen váltás nem csupán hatalomtechnikai kérdés, mert fölvetheti az elitszerep újragondolásának igényét, s ez már komoly erőfeszítéssel jár. Lássunk egy példát. A rehabilitációs fo lyamat tárgyát jelentő közösségi javak az egyéni életvezetés szemszögéből szimbolikus javak, még akkor is, ha erdővagyonról vagy épületről van szó, a kollektív jogokról nem is beszélve. Ezekből a választó csak közvetett módon részesül. Mindaddig támog atja a szimbolikus súlyú közösségi „értékek” rehabilitációját, az ehhez kapcsolódó politikai játszmákat, amíg ebben az elsődleges tőkefelhalmozásra oktató világban észre nem veszi, hogy neki még nincsen semmije. Ha fölfigyel erre, akkor a számára alapvet ő kérdések már sokkal pragmatikusabb témák köré csoportosulnak. A romániai magyar népesség – minden közösségi jog és vagyon visszaszerzése mellett – a romániai elhúzódó társadalmi átmenetnek nem nyertese sem az anyagiak, sem a társadalmi pozíciók és kapcso latok, sem pedig az érdekérvényesítés terén. Ez ma már nem jogilag kodifikálható etnikai hátrány, hanem az etnikai hovatartozásból folyamatosan termelődő szerkezeti versenyhátrány. Az ehhez kapcsolódó családi, egyéni gondok (családi erőforrások csekély m értéke, alacsony jövedelem, a család teherbíró képességét próbára tevő egészségügyi és szociális terhek, képzettség hiánya, munkaerőpiaci gondok, rurális térségben a saját erőforrásokon felüli költekezésre kényszerítő közösségi életvezetési modellek stb.) a gondolkodásmódot, a hétköznapi beszédet, a cselekvési modelleket a pragmatikus és rövidtávú (belátható idejű) megoldások fele terelik. A rehabilitációs kisebbségpolitikából az az érdekes, ami közvetlenül és azonnal érzékelhetően érint, ilyen pedig n agyon kevés van. A társadalom szemszögéből úgy látszik, hogy az eddig megismert etnikai rehabilitációs Bárki moshatja a kezeit, hogy ő az RMDSZszel nem azonosul, de azt aligha mondhatja, hogy nem volt részese (esetleg alakítója) az elm últ másfél évtized rehabilitációs célzatú kisebbségpolitikai játékának.
