Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-05
17 pontosan a rehabilitációs jellegű kisebbségpolitikai narratíva agilisabb, emotívabb változatait tálalta sorban a kisebbségi társadalomnak. S miközben ez a társadalmi érdeklődés tovább csökken, az úgynevezett ellenzékieknek gya korlatilag ma sincs más javaslatuk a jövőre nézve, mint az etnikai rehabilitációs igények radikalizálása. De mi történhetett tulajdonképpen abban a romániai magyar társadalomnak nevezett közegben, amely másfél évtizeden át a rehabilitációs narratívák jól nevelt hallgatója és visszaigazolója volt? Miért nem vált ki ma már különösebb társadalmi izgalmat az egyházi ingatlanok visszaszerzése, a még vissza nem adott erdővagyon helyzete, miért kezelik természetes bólintással az oly sokat késlekedő útfelj avítást, iskolafelújítást, tornaterem- és uszodaépítést ahelyett, hogy ezek a teljesült igények szavazatokban mérhető hálát váltanának ki? Ha súlytalanná vált a rehabilitációs politika, az ide kapcsolódó programok és cselekvések társadalmi azonosulást ge neráló ereje, akkor mi az, ami ezek után érdekes? Milyen összetevőkre alapozva lehet társadalmi azonosulást kiváltó víziót gyártani és fölmutatni, hasonló szerepű politikai narratívákat szerkeszteni és forgalmazni? Megítélésem szerint ez tekinthető ma a romániai magyar érdekképviselet központi kérdésének, és korántsem az, hogy ki vezet. Vezetni föltehetően az fog, aki ma és a közeljövőben sikeresen tematizál. Aki ráismer vagy ráérez azokra az összetevőre, amelyekből azonosulási játszmákra teret adó poli tikai vízió szerkeszthető, s ezt a szerkesztést, a társadalmi nyilvánosságban való tálalást el is tudja végezni. Ez már nem egyszemélyes feladat. Lehet egy politikai szereplő karizmatikus személyiség vagy gyorsan tanuló társadalmi színész, egyaránt cs apat kell mögéje, amely a közéleti szerep működtetésének technológiai feladatsorait kidolgozza és lefuttatja. Mielőtt belemennénk annak taglalásába, hogy mi is változott tulajdonképpen, s ennek nyomán mi is lehetne az újabb politikai narratíva tartalma, még egy igen jelentős tényezőre szeretném fölhívni a figyelmet. Az a tény, hogy valamilyen mértékben ki kell cserélni a kisebbségpolitikai narratíva tartalmát, csupán az egyik feladat. S technikailag talán még a könnyebbik. Ha a kisebbségi társadalomba n a rehabilitációs narratíva azonosulást kiváltó ereje lényegesen lecsökkent, akkor keresni lehet más társadalmi tartalmakat (akár generálni ilyeneket), és arra többékevésbé új narratívát lehet építeni. A másik – s talán sokkal lényegesebb – változás az , hogy jelentős mértékben A romániai magyar népesség – minden közösségi jog és vagyon visszaszerzése mellett – a romániai elhúzódó társadalmi átmenetnek nem nyertese sem az anyagiak, sem a társadalmi pozíciók és kapcsolatok, sem pedig az érdekérvényesítés terén. Ez ma már nem jogilag kodifikálható etnikai hátrány, hanem az etnik ai hovatartozásból folyamatosan termelődő szerkezeti versenyhátrány. Az ehhez kapcsolódó családi, egyéni gondok (családi erőforrások csekély mértéke, alacsony jövedelem, a család teherbíró képességét próbára tevő egészségügyi és szociális terhek, képzettsé g hiánya, munkaerőpiaci gondok, rurális térségben a saját erőforrásokon felüli költekezésre kényszerítő közösségi életvezetési modellek stb.) a gondolkodásmódot, a hétköznapi beszédet, a cselekvési modelleket a pragmatikus és rövidtávú (belátható idejű) me goldások fele terelik.
