Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-04
32 Gyurcsány Ferencben, akinek egyetlen célja van, hogy tönkretegye a magyarságot. A politikus szólt 2004. december 5éről is. Kifejtette: azon a napon kiteljesedett a gonoszság. Ugyanakkor szavai szerint kialakult egy tábor, mely a történelmi Magyarországban gondolkozik. "És ez a tábor napról napra nő" - fűzte hozzá. A Jobbik alelnöke kitért arra is, hogy nemrég árpádsávos mozgalmat indítottak, melynek keretén belül mindegyik magyarországi városnak árpádsávos zászlót ajánlottak fel. A reakciókról szólva elmondta, hét pozitív visszajelzést kaptak: Szarvas, Baja , Cegléd, Sülysáp, Kecel, Ópusztaszer városából és a XVII. kerületből. A Jobbik politikai feladatairól beszélve az alelnök úgy fogalmazott: a magyargyülőlő kormányt minél előbb el kell űzni a hatalomból, a MÁÉRTot össze kell hívni, a Határontúli Hivatalt pedig ismét fel kell állítani. Torockai László, a HVIM tiszteletbeli elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre több megemlékezést tartanak Magyarországon Trianon miatt. Kitért arra is, hogy bár több parlamenti politikus és az Európai Parlament egyes magyar képviselői is felszólaltak a trianoni igazságtalanság ellen, ezek a törekvések nem elég hatékonyak. A volt HVIM elnök hiányolta az erdélyi magyarok számára biztosítandó autonómia garantálását is. A tömeg a beszédeket követően a francia követség e lé vonult, többek között azt skandálva, hogy "Vesszen Trianon!". A rendőrség nagy erőkkel vonult fel, mind a négy helyszínt körbekordonozták és rendőrsorfal is vigyázott a külképviseletkre. A barikad.hu tudosítója szerint vannak olyan egyenruhások, akiken nincs azonosító. A demonstrálók mindegyik követségnél petíciót akartak átadni, de egyik helyen sem vették át követeléseiket. vissza Ami az egyiknek rossz, az a másiknak jó - Beszélgetés Trianonról, okokról, következményekrő l, integrációról Kárpátinfo.net 20070603 13:00:00 Forrás: Igazi Kárpáti Igaz Szó Hétfőn immár 87 éve annak, hogy 1920. június 4én aláírták a trianoni békediktátumot. A szignó a történelmi Magyarország végét jelentette, s nemzettársaink milliói kényszer ültek idegen államhatalom fennhatósága alá. Az elszakított területeken a magyarság kisebbség lett. Mandrik Iván professzorral, az Ungvári Nemzeti Egyetem tanszékvezetőjével az évforduló kapcsán beszélgettem. – Ukrán történészként igazságosnak tartjae a trianoni békediktátumot? – Felemás. Kétségtelen, hogy a döntés a történelmi Magyarország feldarabolását jelentette. A magyarságot térdre kényszerítették, a területén idegen seregek állomásoztak. Apponyi Alberték próbálták menteni a menthetőt, de nem sike rült. A Nyugat meg akarta erősíteni az utódállamokat a magyarság kárára. A döntés elemzésekor nem szabad elfelejteni, hogy ami az egyiknek rossz, az a másiknak jó. – Mi vezetett ide? – Hogy mi vezetett ide? A dualizmus korának magyar politikája sok hib át követett el. Ezt a magyar történészek ma már látják. Elhibázott volt a nemzetiségi kérdés, folyt a magyarosítás stb. Magyarország nemzetiségek lakta területeire pedig pályázott Szerbia, Románia, Csehország. És nem szabad elmenni a mellett a tény mellett , hogy az Osztrák – Magyar Monarchia elveszítette az I. világháborút. Győzelem esetén a németek nyertek volna a legtöbbet, de a monarchia sem maradhatott volna fenn a régi formában. Ezt Károlyi Mihály látta, de korábban Ferenc Ferdinánd trónörökös is már tri alizmusról beszélt. Ám ez nem jött létre, ami nagy hiba volt. Az már más kérdés, hogy a párizsi békeszerződésben nem valósultak meg a wilsoni elvek. Hiába beszéltek arról, hogy etnikai határokat kell vonni, ez nem sikerült. KözépEurópában nem is sikerülhe tett. Ez volt a tragédia, a magyarság tragédiája. – Tehát a hibás nemzetiségi politika és a vesztes világháború miatt büntették meg Magyarországot? – Igen. A harmadik döntő okot pedig az 1919es történések jelentették. Már javában folytak a párizsi bék etárgyalások, amikor Kun Béla vezetésével létrejött a tanácsköztársaság. Ez is azt mutatta a döntéshozóknak, hogy a magyar helyzet instabil. Oroszországban ugyanis Leninék kerültek hatalomra, s a Nyugatnak erős kis