Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-27
24 Milyen meggyőződésből, kinek a nyomására? Nem az én dolgom felgöngyölíteni. Az biztos, hogy így történt, sokan jeleztek vissza. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, az önkormányzatnak úgy kellett volna a döntést elfogadnia, ahogyan azt annak idején mi leközöltük az RMDSZ által összeállított aktacsomagban. Kinek vagy kiknek a számlájára írható a társulás folyamatában visszatérő bizonytalankodás és improvizáció? – Hagyjuk a bűnbakkeresést. Az a fontos, hogy legyünk elég bátrak, őszinték, és legyünk képesek tanulságokat levonni. Akik visszavontak határozataikat, azok sem biztos, hogy saját hibájukból tették. Meglehet , a kommunikáció rossz volt, nem konzultáltak eleget, nem konzultáltunk eleget előtte. Lehet, a szomszéd épületben (a prefektúrán – szerk. megj.) dolgozók hatására néhány községi jegyző megváltoztatta eleve a szöveget, nagyon sok esetben így történt. Többs égük fél a prefektusi intézmény jogászi gárdájától. u Az eredeti ötven csatlakozni kívánó önkormányzatból mostanra nyolc maradt meg. Mi történt? – Itt nem az erődemonstráció a cél, inkább próbatétel arról, hogy mennyire képes hatékonyan, gyorsan, egy mi ndannyiunk által elfogadott cél érdekében lépni 80 önkormányzat. Megkerestünk nyolc önkormányzatot – négy Hargita és négy Kovászna megyeit – , volt egy új alakuló közgyűlés. Úgy látom, a bejegyzést sikerül véghez vinni a nyári nagyvakáció előtt, hogy az ö nkormányzatok tudjanak felzárkózni a kezdeményezéshez, és valamikor az ősz második felében újra az a csapat találkozzon, aki alakítási szándékát kifejezve itt volt ezelőtt néhány hónappal. vissza Csegzi vagy nem Borbély? Új Magyar Szó 2007. június 27. Szerző: Lokodi Imre Kétségtelen, sokan meghökkenve vették hírül az RMDSZ marosvásárhelyi választmányának döntését: az önkormányzati választásokon Csegzi Sándor alpolgármestert indítják Dorin Florea ellenében. Nem vitás, hírül vették sokan, de tudomásul annál kevésbé, hogy Borbély László alulmaradt a Csegzivel való küzdelemben. Ezzel el is érkeztünk oda, ahol a bajok forrása kibugygyan: ettől kezdve nagy eséllyel elkezdődhet a megosztás, mert az elhamarkodott választmányi dön tésnek holtbiztosan nagyobb lesz a megosztó, mint az integráló hatása. Ettől kezdve mindenki azt mond, amit akar, az érdekek, a prekoncepció, a személyi szimpátia mindenkit különkülön a maga pró vagy kontra érvrendszere mentén vezet, vagyis él vagy sem a majdani választás jogával. Persze messze rossz, ha a felvetés így kezdődik, de hogyan kezdődne másként, ha nincs kéznél egy valamirevaló pró vagy kontra érvelési alap. Mert ki ismeri, ki tudná betéve fújni Csegzi Sándor programját most, amikor az önkormá nyzati választásokig még sok víz lefolyik a Maroson? Ami igaz a másik variánsra, vagyis Borbély László programjára is, annyi különbséggel, hogy azt a választónak módjában sem lesz megismerni. Egyik sincs kéznél még, a kérdés tehát több mint indokolt: mirő l, kiről is döntöttek a marosvásárhelyiek választmányi ülésén? Á, persze, a választmány mérlegelt, szavazott – tegyük hozzá – demokratikusan. Csakhogy a kapkodás, az indokolatlan sietség, az SZKTra válaszoló érzelmi vagy egyenesen „csakazértis” bosszúál ló választmányi hangulat most – úgy tűnik – felülírta a rációt. Úgy kellett, mondhatnánk, ha az SZKT nem győzte kivárni azt, amit ki kellett volna várnia: a két program mérlegét. A meggyőzőbb, a reálisabb, az esélyesebb esélyét. Vagy higgyük azt, hogy a referendum kapcsán inkasszált választónépi kritikát próbálta a szövetségi vezetőség kompenzálni azáltal, hogy húzós névvel, vitathatatlan tekintély meglebegtetésével állt elé? Nem állítjuk, de lehetséges. Ha pedig sejtésünk mégis áll, nem jött be a számítá s. Mondjuk ki, az önmegvalósítás kudarcából táplálkozó vidéki frusztráltság, az is lehet: a közösségi érdekekre fittyet hányó bosszúvágy teljesített a választmány ülésén.
