Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-27
17 már rég megoldottak, például a déltiroli németek helyzetét Olaszországban, vagy a lényegében más jellegű katalánkérdést Spanyolországban, illetve a svédek helyzetét Finnországban. Az ön MSZPs kollégája, Tabajdi Csaba szerint az Európa i Uniónak nincsenek kötelező jogi normái a nemzeti kisebbségek védelmére, nincsenek standardok, megfelelő monitoring és védelmi mechanizmusok. Annak alapján, ahogy a hozzáállást jellemezte, ilyesmiben nem is igen reménykedhetünk… – Én nem látom annak a le hetőségét, hogy az Unióban a közeljövőben megfogalmazódjon egy általános kisebbségi standard, mert mi is lehetne az, legfeljebb egy nagyon szélesre szabott keret. Viszont ez már megvan az Európa Tanácsnál, amelynek van egy kisebbségi keretegyezménye. Akörü l is nagy vita volt, ki ratifikálja, melyik tagállam hogyan álljon hozzá. Mi azt mondtuk, nagyon kevés az, ami abban van, de végül beláttuk, ennyit lehetett elérni. Egyébként nem biztos, hogy a magyar kisebbségi közösségek helyzetének javulásában egy egysé ges standard létrehozása jelentené a leggyorsabb és leghatékonyabb megoldást. Inkább jelenthetik azok az európai példák és alapelvek, amelyek léteznek és igenis használhatók. Lehet rájuk hivatkozni. Mi azt mondjuk, ha az Európai Unió tagállamai a hasonló h elyzetben levő közösségek helyzetét tudták rendezni úgy, hogy az eredmény a közösségek fejlődése és gyarapodása, és a rendezés elfogadott az Unió számára, akkor az ilyen rendezés lehetőségét miért tagadják meg azoktól a szintén uniós közösségektől, legyene k azok akár kisebbségi sorban élő nemzeti közösségek, amelyek később csatlakoztak, s amelyek számára ugyancsak a fejlődést, gyarapodást jelentenék a másutt már alkalmazott megoldások. Tudjuk, ön fontosnak tartja, hogy az Unió figyeljen az etnikai, illetv e őshonos nemzeti kisebbségek sorsára, és úgy véli, az Unió velük kapcsolatos álláspontja még kialakításra vár. Milyen alapokon történjék ez? – Ha azt mondjuk, hogy az Unió a szubszidiaritás, az önkormányzatiság elveire épül, tehát ha fontosnak tartjuk, h ogy azok döntsenek a saját ügyeikről, akiket érint, és a választott testületek számára legyenek hozzáférhetők a döntések, akkor a mindenféle autonómiák alapjairól beszélünk. És ha ezek vezérlő elvek meg hajtóerő tudnak lenni az Unió egésze számára, akkor e zt nem lehet megtagadni a kisebbségben élő közösségektől sem. Amennyiben ezen az úton haladunk, talán még eredményesebben léphetünk előre, mintha egy, az egész unióra kötelező jogi normát várnánk a kisebbségek védelmére, ami persze szintén fontos lenne, el sősorban egy minimális követelményrendszerként, de ez rövid távon nem túl reális. Ugyanakkor ilyen jellegű keretegyezmény létezik az Európa Tanácsban, amelynek az uniós országok mind tagjai. Én nagyon örülök annak, hogy módosító javaslatainkkal sikerült a z Európai Parlamentnek a kisebbségekről szóló 2005ös határozatába belefoglalni: külön kell kezelni a középeurópai hagyományos és őshonos kisebbségek helyzetét, mert náluk más az oktatásügy, az önigazgatás és a politikai életben való részvétel megoldása. Az ön kezdeményezésére jött létre ez év márciusában az Emberi Jogok Ügynöksége Bécsben. Az intézet foglalkozik a nemzeti kisebbségek jogaival is? – Sikerült elérni, hogy az újonnan létrejött bécsi ügynökség kiemelten kezelje a kisebbségi kérdéseket. Erre azért volt szükség, mert az ügynökség az uniós alapvető jogok chartája alapján fog tevékenykedni, ma pedig sem ebben, sem más jogi dokumentumban nincs jelen a kisebbségi jogokra való utalás, és nagy küzdelem folyik azért, hogy az ilyen utalás megmaradjon abban a szövegben is, amely majd a jelenlegi uniós alkotmánytervezet helyébe lép. Sólyom László A határon túli magyarság a XXI. században című konferenciasorozat harmadik találkozóján arról beszélt, hogy az autonómiára és a regionalizmusra irányuló törek vésekre a szomszédos országokban hisztérikusan reagálnak. Ön szerint miért teszik ezt? – Ezek tabuként kezelt fogalmak ott, és szerintem a megmagyarázásukkal kell kezdeni elfogadtatásukat. A politizáló vezető réteg ezekben az országokba azt látja, függetl enül attól, melyik pártból kerül ki, hogy ha bizonytalan politikai helyzetben kijátssza a nemzeti kártyát, mindig tud erőt és előnyt nyerni. Az a szomorú, hogy vannak emberek, akikre ez még mindig hat.
