Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-22
30 nehézsé geket próbálom közelíteni a lehet ő ségekhez. Ha nem hinnék benne, nem kezdtem volna el. Október 25ig folyik az aláírásgyűjtés, amennyiben a kollégák szolidaritása több mint 393 aláírásban megnyilvánul, akkor már az ő ügyük is.” Az RMDSZ határozottan támog atja a szövetség képvisel ő inek kezdeményezését – szögezte le tegnap Markó Béla. A szövetségi elnök arra emlékeztetett, hogy az RMDSZnek már 1990t ő l kezdve egyik fontos célkitűzése volt az önálló magyar egyetem létrehozása, és ezt a célt a magyar értelmis égiek és az egyetemi oktatók jelent ő s része is támogatja. Markó szerint a kormánynak nincsenek eszközei egy önálló magyar tanintézmény létrehozására, de kezdeményezni tudja azt, hogy módosítsák az oktatási törvényt oly módon, hogy az lehet ő vé tegye a magya r egyetem létesítést. „Az európai parlamenti RMDSZképvisel ő k indulata az RMDSZ indulata is, de sok magyar értelmiségi, egyetemi oktató haragja is” – hangoztatta a szövetségi elnök. Hozzáfűzte: minden hasonló lépésre, azaz az európai fórumok felé fordulásr a, egyformán kellene tekintenie a politikumnak. „Az RMDSZképvisel ő ket most vehemensen támadják, de miért nem részesülnek hasonló bánásmódban más pártok európai parlamenti képvisel ő i is, akik hasonló lépéseket tettek, például az igazságügy kérdésében. Napi gyakorlattá vált, hogy az EPképvisel ő k nyomásgyakorlásra használják Brüsszelt, bizonyos kérdésekben” – mondta. vissza EPlista: Tőkés nem egyedül dönt ÚMSZ 20070622 07:55:23 Cseke Péter Tamás, Gujdár Gabriella A T ő ké s László jelöltségét támogató szervezetek vezet ő inek jöv ő heti találkozóján vélhet ő en terítékre kerülhet az a javaslat is, hogy királyhágómelléki református püspök az európai parlamenti választásokon esetleg az RMDSZlistán induljon. Err ő l tegnap Szilágyi Zsolt, a független jelölt kampányf ő nöke nyilatkozott lapunknak. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke elmondta, T ő kés László a hat szervezet – az EMNT, SZNT, MPSZ, MPE és MIT – véleményét ő l teszi függ ő vé azt, hogy elfogadjae, ha a szövetség helyet aj ánl fel számára a választási listán. Szilágy közlése szerint az Erdélyb ő l Európába című, június 30i marosvásárhelyi fórumon „az erdélyi közéleti válságból való kilábalás lehet ő ségét” tárgyalják meg a résztvev ő k. „Ez nyílt fórum lesz, amelyen több megoldá si javaslat is elhangozhat. A találkozóra szívesen látjuk az RMDSZ vezet ő it is” – mondta T ő kés kampányf ő nöke. Szilágyi szerint jelenleg az RMDSZ térfelén van a labda az európai parlamenti jelöltlista kérdésében. „Markó Béla még nem keresett meg bennünket semmiféle ajánlattal. Álláspontunk kialakításához továbbra is az RMDSZ lépését várjuk” – nyilatkozta az EMNT alelnöke. Emlékeztetett arra, hogy a listát tavasszal Markó Béláék egyszer már lezárták. „Tavasz óta azonban jogi és politikai értelemben is vált ozott a helyzet. Nekünk sikerült összegyűjtenünk a T ő kés László jelöléséhez szükséges aláírásokat. Az RMDSZ népszerűsége ezzel szemben mára mélyponton van, Nagy Zsolt felfüggesztése pedig a kegyelemdöfést jelentette a jelöltlistájának” – mondta Szilágyi Zs olt. „Többször jeleztem, hogy minél rendszeresebb párbeszédet kezdeményezek egyházakkal, civil társadalommal, értelmiségiekkel” – válaszolta Markó Béla RMDSZelnök arra a kérdésünkre, miszerint lehete egyáltalán számítani, és ha igen, mikor arra, hogy a szövetség vezet ő i és T ő kés László ismét tárgyalóasztalhoz üljön. „Az erdélyi magyarság európai parlamenti képviseletét nem tehetjük kockára, tehát T ő kés Lászlóval valószínűleg err ő l is beszélni kell. Arról, hogy hol és milyen formában azt majd kialakít juk, err ő l még nem született döntés” – fogalmazott Markó. Szerinte T ő kés Lászlóval is „els ő sorban programról, célokról, közös törekvésekr ő l kell beszélni és utána minden egyébr ő l és nem fordítva”. Mint ismert, Markó Béla RMDSZelnök a június 9.i marosvá sárhelyi SZKTn megpendítette, az RMDSZ hajlandó lenne párbeszédet folytatni T ő kés László független EPjelölttel az európai parlamenti jelöltállításról. A marosvásárhelyi SZKTt követ ő sajtótájékoztatóján a T ő késsel folytatható párbeszédr ő l Markó kifejtett e, a tárgyalás folyamán a jelölteknek els ő sorban életképes projektekkel kellene el ő állniuk és nem tisztségekre vonatkozó követelésekkel kellene tárgyalást kezdeményezniük. vissza