Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-22
29 A Magyar Demokrata Fórum alelnöke azt követően közölte ezt, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EPképviselői az Európai Parlament el é vitték az önálló kolozsvári magyar egyetem ügyét. A Magyar Demokrata Fórum EP- és ETképviselőjén keresztül kezdeményezi, hogy az ezekben az intézményekben dolgozó magyar képviselők közösen lépjenek fel az önálló romániai magyar egyetem megteremtéséért. „Az MDF meggyőződése, hogy a másfél milliós magyarságot - Európa számos országához hasonlóan - megilleti az önálló egyetem" - hangsúlyozta Almássy Kornél. A politikus szerint az ügyben teljes egyetértésre van szükség a magyarországi parlamenti pártok, a z RMDSZ és a romániai magyar civil szervezetek között. Ötpárti konszenzusra volt már példa ebben a kérdésben - emlékeztetett a képviselő. Az MDF alelnöke kiemelte: szükség van egy önálló magyar nyelvű egyetemre, amelyet a román állam finanszírozna. A magya r oktatásnak - egyfajta kulturális autonómia keretében - a magyar kisebbség kezébe kellene kerülnie - tette hozzá Almássy Kornél. A héten az RMDSZ három európai parlamenti képviselője írásbeli nyilatkozatot terjesztett elő az Európai Parlamentben a Bolyai állami magyar tudományegyetem újraindításáért. Céljuk az, hogy kollégáik szükséges számú aláírásának összegyűjtése esetén napirendre tűzzék az 1959ben megszüntetett magyar intézmény helyreállításának ügyét. A képviselők nehezményezték, hogy az egykori B olyai Tudományegyetem jogutódjaként működő BabesBolyai Tudományegyetem román vezetősége az egyetemi autonómiára hivatkozva elutasítja a magyar karok felállítására vonatkozó kérést. A hírre reagálva a román ellenzék Calin Popescu Tariceanu román minisztere lnök lemondását és az RMDSZnek a kormányból való kilépését kérte. A magyar tannyelvű Bolyai Egyetemet 1959ben, a kommunista rendszer idején számolták fel, összevonva azt a román tannyelvű Babes Egyetemmel. A magyar külügyminisztérium az MTI megkeresésér e azt ígérte, hogy rövid időn belül reagál az ügyben. vissza Duna TV Halad az aláírásgyűjtés − Az RMDSZ kiáll európai parlamenti képviselői mellett ÚMSZ 2007.06.22. Lokodi Imre Gyűlnek a magyar egyetemet támogató aláír ások az Európai Palamentben. KónyaHamar Sándor RMDSZes euroképvisel ő lapunknak nyilatkozva elmondta: negyvennyolc óra alatt harminckét képvisel ő írta alá a Bolyai Tudományegyetem újraindítását kér ő írásbeli nyilatkozatot. Az RMDSZ három európai parlamen ti képvisel ő je – KónyaHamar Sándor, Kelemen Atilla és Szabó Károly – kedden nyújtotta írásos nyilatkozatát, amelyben azt kéri a Bizottságtól és a Tanácstól, hogy határozottan ítélje el a mindenkori román kormány elutasító és diszkriminatív magatartását, v alamint a kolozsvári BabesBolyai egyetem vezetésének hozzáállását, egyúttal pedig indítsa el a jogi eljárásokat, amelyek a Bolyai állami magyar tudományegyetem újraindítását szolgálnák. A nyilatkozat óriási port kavart Romániában, három ellenzéki párt p olitikusai CãlinPopescu Tãriceanu miniszterelnök lemondását és az RMDSZ kormányból való kilépését követelték. „Meglehet ő sen nagy az ügy visszhangja, és ami történik, annak a következménye a publicitás, hogy még azok is alá fogják írni, akik eredetileg n em akarták. Err ő l tudomásunk van. Elmondhatom, a plénumban többen odajöttek hozzánk, gratuláltak, lobbianyagot, részleteket kértek pontosan azért, hogy az óvakodó kollégáikat konkrét információs anyaggal láthassák el” – nyilatkozta a bukaresti tiltakozás k apcsán az ÚMSZnek KónyaHamar Sándor. Az írásos nyilatkozatot napirendre tűzi az Európai Parlament, ha azt a képvisel ő k fele aláírja. Arra a kérdésre, hogy láte erre esélyt, Kónya elmondta: „Én a lehet ő ségekben nem a nehézségeket keresem, hanem a