Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-16
17 2004. május 1je nemcsak európai uniós csatlakozásunk napja, hanem Magyarország nemzetközi kapcsolatainak történetében is fordulópontot jelent. Az 1526ot követő öt évszázad alatt a nemzeti szuverenitás teljesen vagy részlegesen hiányzott. Ennek következtében belénk rögződött a folytonos alkalmazkodás, a kényszerűen vagy önként vállalt igazodás . A magyar külpolitika az 1990 és 2004 között visszanyert szuverenitásunk feltételei mellett is alapvetően alkalmazkodó természetű volt. Ez teljes mértékben magyarázza, és elfogadhatóvá teszi, hogy a transzatlanti és az európai integritás érdekében meg k ellett felelnünk a NATO és az EU követelményeinek. 2004. május 1je után azonban új korszak kezdődött. Egyenjogú tagjai lettünk a világon egyedülálló európai integrációs szervezetnek. A nagyhatalmak végre nem a fejünk felett döntenek rólunk. Egy 27 tagú er őtér tagjaként részesei vagyunk saját sorsunk irányításának. Lejárt a puszta alkalmazkodás ideje. A világpolitikai térben és kivált az Európai Unióban a szabályokat betartva nemzeti érdekeink minél hatékonyabb érvényesítésére kell törekednünk. Felelősen ne m foszthatjuk meg magunkat a helyzetteremtő politizálás esélyétől, partnereink sem ezt várják el tőlünk. Ebben az új helyzetben a magyar külpolitikai stratégia újragondolásának hármas célt kell szolgálnia: a stratégiai főirányok újragondolását, egy átfogó mentalitásváltás végrehajtását, valamint mindehhez a megfelelő feltételek, a politikai, az intézményi és a szervezeti háttér biztosítását. A cikk hozzá kíván járulni a Külügyminisztérium keretében az új magyar külkapcsolati stratégiáról folyó gondolkodásho z. Új feltételek 1. Alapjában változik meg a külpolitika tartalma. EUtagként tisztáznunk kell a bel- és külpolitika viszonyrendszerét, amely 2004 után teljesen átalakult. EUs nemzetközi kapcsolatrendszerünk kvázi belső üggyé válik, a belső ügyek pedi g sokszor külpolitizálódnak: Magyarország a "szűkebb belföld", az EU pedig a "tágabb belföld". Vegyük észre, hogy az Európai Unió mi is vagyunk! Értsük pontosan Brüsszel szerepét, tanuljuk meg helyesen értelmezni a döntéseket, ismerjük meg a döntési mechan izmus működését! Gyakran szerepel a sajtóban az a kitétel, hogy "Brüszszel szerint" vagy "Brüsszel megdorgál bennünket". Fogalmazzunk precízen, hogy ki mondja: a Tanács, a Bizottság, a Parlament? Jogi kötelező erővel bíre az adott döntés, határozat, vagy nem releváns? 2. A külpolitika módszereit is is alapvetően meg kell változtatnunk. Egyes magyarországi véleményvezérek - nem érzékelve a történelmileg új helyzetet - változatlanul az illeszkedés, az alkalmazkodás politikáját sugallják. Az unióban viszont a passzív, gyakran túlzó alkalmazkodást az aktív érdekérvényesítéssel, a helyzetkövető magatartást a helyzetteremtő politizálással kell felváltanunk. A következő évek új magyar külpolitikájának legfőbb dilemmája az lesz, hogy helyzetkövető vagy helyzetter emtő lesze? Ez a vízválasztó kérdés. 3. Az unióban a szövetségkötés egésze újraértelmeződik. Korábban néhány nagyhatalomhoz kellett igazodnunk, most 26 másik, teljesen eltérő méretű, adottságú államhoz. Valamennyi EUtagország szerepe felértékelődik, hi szen bizonyos döntéseknél mindegyikük megkerülhetetlen partner és szövetséges, vagy éppen ellenérdekelt fél. 4. Az új stratégia legfontosabb feltétele a mentalitásváltás. Egyszerre kell megszabadulnunk az 500 éves, rossz beidegződésektől, a kényszeres me gfeleléstől, a vak alkalmazkodástól és az elhibázott helyzetértékelésből fakadó hatalmi gőgtől. A magyar politikai mentalitás két "archetípusa": ez egyfelől a "labanc", az igazodó, a túlkompenzáló "stréber", akinek egyetlen célja a Portának, Bécsnek, Moszk vának, Washingtonnak, Brüsszelnek történő megfelelés; másrészt a "kurucos" öncélú szembeszegülés, az érdekérvényesítő képesség eltúlzása a magyar "kultúrfölény" bűvöletében. 5. Új dimenziókat kap a reális nemzeti méretönérzékelés. Célszerű pontosan felm érnünk a geostratégiai mozgásterünket! Egyszerre van szükség a realitásérzékre és a nemzeti önbizalomra a nemzetközi kapcsolatok alakításában. A hazai belpolitikai életben ugyanis egy hamis vita szemtanúi lehetünk. Egyszerre hamis a "Merjünk nagyok lenni!" és a "Merjünk kicsik lenni!" álláspont. A helyes út: "Merjünk önmagunk lenni!" A Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia felbomlásával az 1990es évek elején méretünk relatíve felértékelődött. Amíg 1990ben Magyarország az ötödik legnépesebb állam volt a szomszédai között, addig 2007ben a harmadik. Az európai uniós tagsággal egy közel 500 milliós közösségben is tudni kell mérni magunkat! Hazánk középméretű tagállamnak számít az EUban, területét tekintve a 12., a lakosság számát tekintve a 13. a 27 tagá llam közül. A
