Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-06
20 „Mi sem voltunk teljesen ártatlanok” - Beszélgetés Bíró Béla p olitológussal a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján Új Magyar Szó 2007. június 5. Szerző: Lokodi Imre „Ha az elcsatolt területeket az autonómia, a kisebbségi jogok nélkül olvasztották be Romániába, akkor miért lenne kisebb disznóság, hogy Erd élyt annak idején ugyanilyen módon Magyarországhoz próbálták olvasztani” – vélekedik Bíró Béla. A politológust a trianoni békeszerződés aláírásának 87. évfordulóján a trianoni trauma feldolgozási esélyeiről kérdeztük. Mit gondol, a nemzetközi megítélés sz empontjából korszerűnek volte tekintve az a dokumentum, amit Gyulafehérvári Kiáltványnak nevezünk? – Korszerű volt. Éppen azoknak az elveknek alapján darabolták szét az OsztrákMagyar Monarchiát... A monarchia szétdarabolásának elvrendszere sokkal radik álisabb volt kisebbségi szempontból, mint ahogy azt a Gyulafehérvári Nyilatkozatban rögzítették. Azok a jogok, amit a románok követeltek maguknak, s aminek a meg nem adása miatt döntöttek úgy, hogy ki fognak válni a magyar királyságból. Azok az argumentumo k, amit a románok 1919 előtt hangoztattak, s amit 1920 elején kezdtek hangoztatni, a szó szoros értelemében összeilletszthetetlenek egymással. A Szabad Európa Gallicusa egyik könyvében kifejtette, milyen radikális változásokon ment át a román argumentáció a hatalomváltást megelőző helyzettől a hatalomváltás utánig. A románok gyakorlatilag néhány nap alatt elfelejtettek mindent, amit a maguk számára követeltek, és abszolút gátlástalanul átálltak a korabeli magyar argumentációra. Szilárd meggyőződésem, hogy Trianon tragédiája a magyarságnak és az egész térségnek nem maga Trianon, mert az, hogy Erdélyt Romániához csatolták, attól még nem lehetett volna semmiféle tragédia akkor, ha a magyarság a magyar nemzet része maradhat, ha Erdély valamiféle különálló térsé gként tagolódik be a Román Királyságba. Vagyis ha autonómiát kap, és ha az erdélyi magyarság elnyeri azokat a jogokat, amelyeket a románság is követelt magának, akkor másképpen beszélnénk ezekről a dolgokról . Fejtegetésével mintha azt mondaná: tulajdonk éppen észre se vehettük volna, hogy megtörtént az impériumváltás...? – Egyszerűen az történt volna, hogy a románok megkapták volna a követelt, az őket megillető jogokat, míg a magyarok beültethették volna azokat a jogokat, amelyek a monarchiában megille tték őket, így a hatalomváltás nem jelentett volna sem traumát semmiféle megrázkódtatást. Az történt volna, hogy a többségi népesség demokratikus elvek alapján egy másik államhoz csatlakozott volna. Nem ez történt, s mint mondja, az imperiumváltás után k özvetlenül megtanultuk, mit jelent kisebbséginek lenni. – Mert – ismétlem – , a románok átálltak arra a többségi mentalitásra, ami korábban a magyarokat jellemezte, s mi magyarok pedig zökkenő nélkül átálltunk a románok kisebbségi argumentációjára. Kérd és, hogy az elhíresült „lehet, nem lehet” hajdani transzilvanisták vitája során szembenézteke a reális problémákkal, vagy többnyire érzelmi alapon közelítették a kérdést, s így lett Trianon azóta is a magyarok „világfájdalma”? – Érzelmi szempontból közel ítettek a problémához. Ha megvizsgáljuk, kik voltak a transzilvanisták, és mi lett a transzilvanisták sorsa a bécsi döntés után, akkor sajnos kiderül, hogy a transzilvanizmus számukra sem belülről fakadó kiút, hanem megpróbálták áthidalni az adott helyzete t abban a reményben, hogy Trianon nem végleges, egyszer majd vissza lehet csinálni a dolgokat. A legtöbben így gondolkoztak, de voltak kivételek is, mint Kós Károly, aki a bécsi döntést követően is megmaradt a maga transzilvanista elvei és a románokkal val ó együttműködés mellett. A transzilvanisták többsége erről feledkezett meg. És mindenki, akiben még ma is elevenbe vágó traumaként él Trianon. Egyáltalán fel lehete dolgozni valaha?
