Reggeli Sajtófigyelő, 2007. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-06-05
20 Víziót – kisebbségi helyzetben és a politikai haszon ígéretével – kétféle változatban érdemes gy ártani. Az egyik az „apokaliptikus” vízió, a „menjünk és csapjunk oda” típusú narratíva. Bár vannak elszánt hívei, a teljes tábor nem sokkal nagyobb, mint a vezérek és alvezérek gyülekezete. Szalonképesebb változata a „minden rossz” típusú narratíva, ame lynek forgalmazói abban reménykednek, hogy elégedetlenség átfordulhat társadalmi léptékű „megyünk és odacsapunk” gyakorlatba. A másik típusú vízió jóval szalonképesebb: a tényleges társadalmi helyzetérzékeléseket transzformálja sajátosan „kisebbségi” jellegűvé. Még pontosabban: a társadalmi helyze térzékelések kisebbségi felhangú derivátumaiból építkezik. Ennek ismerjük a kisebbségi rehabilitáció változatát (utolérési forgatókönyv), elsősorban a közösségi jogok rehabilitációja formájában. Mint fentebb jeleztük, ennek a változatnak a társadalmi támogatottsága fokozatosan c sökken. A „versenyképesség” fogalmának bevezetésével egy olyan narratíva kezdeményezés indult el, amely a „kisebbségiségből” adódó helyzet (és nem a jogok) rehabilitációját hangsúlyozza. Ez a változat azonban önálló közéleti/politikai narratíva formájába n nem futotta ki magát, elsősorban azért nem, mert nem kötötték reális, a társadalmi szereplők által visszaigazolt helyzetértékeléshez, s nem vezették le belőle a kisebbségi világhoz kapcsolt érthető és kezelhető derivátumokat. Elméletileg működhetne még a „mi vagyunk a jobbak” forgatókönyv és ezt kifejező vízió is. Romániai magyar változatban sem teljesen esélytelen modell, de komoly szakmai alapozás kell annak eldöntéséhez, hogy milyen valós helyzetértékelésekhez lehet kötni, és rövid távon aligha lenne bevezethető. AZ ÍGÉRETCSOMAG MŰKÖDÉSI MÓDJÁRÓL A helyzet az, hogy nem elég mást mondani. Ha lenne is új ígéretcsomagunk, azt mindenképpen másként kell forgalmazni, mint ahogyan eddigi narratíváinkat tálaltuk. S ennek a feladatnak a teljesítése egyelő re nehezebbnek látszik, mint az új ígéretcsomagok keresése. A dolog lényege az, hogy a romániai magyar népességen belül is rövid idő alatt és lényeges mértékben megváltozott a „társadalmi hatás” mechanizmusa! A fiatalabb politikusok szemmel láthatóan érz ékelik ezt a változást, de nem sokat tehetnek, mert egyelőre nem ők határozzák meg a narratívák tálalási módját. A változás lényegének megértéséhez nézzük először a korábban sikeres változatot. Ebben a hatásmodellben a politikai befolyás vagy azonosulás hordozó eszköze az „üzenet” (szöveg, felhívás, ígéret, jelszó stb.). Az üzenet tartalmazza az elvárt magatartásformát. A vízió és a cselekvési mód bele van sűrítve az üzenetbe, s ezt a választó gyorsan és egyértelműen kódolni tudja. A kódolási gyakorlat titka az, hogy a választók oldalán – közösségi értelmezések, értékek és magatartások formájában – nagyjából rögzítettek az üzenetekkel való azonosulások feltételei. A választó (közösség, nép stb.) az üzenet érzékelésekor cselekszik, a közösségi feltétele k alapján többnyire egységesen. A „ki vezet” kérdésénél jóval összetettebbnek és nehezebbnek látszik arra a kérdésre válaszolni, hogy mi lehet ma és a közeljövőben a kisebbségi érdekképviselet tartalma?
