Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-05
14 jellegű, aufklérista típusú, moralizálva terrorizáló civilizátori reformizmus egész megörökölt gondolkodásmódjával, arrogáns politikai stílusával és könyörtelen gyakorlatával, amely ugyanabba a módba van végzetesen bezárva, amelyet a reformoknak meg kellene változtatniuk. Rá lehet erőltetni új eszközöket, új szabályokat , fejlettebb technikákat, szervezésformákat, intézményeket a társadalomra, de a módok ettől még nem változnak meg, sőt, a reformálás civilizátori módja még meg is merevíti, igazolja és védelmi funkcióval ruházza föl a kialakult társadalmi módokat. A refo rmok kulcskérdése tehát a módok kérdése. De mi a mód? Általánosságban fogalmazva a mód valaminek - valamilyen élettevékenységnek, történésnek, bekövetkezésnek, működésnek, használatnak - a "hogyan"ja vagy "miként"je. Életmódról, gondolkodási módról, érde kérvényesítési módról, harcmódról, viselkedési módról beszélünk. A módban egy kisebb vagy nagyobb életközösség társadalmi tapasztalata, ismétlődő helyzetekre adott ismétlődő reakciói, alkalmazkodási és szembeszegülési stratégiái egyfajta rendként, rutinkén t, reflexként vagy automatizmusként örökítődnek meg és rögzülnek. Módokról beszélve egy egész társadalom kialakult "táncrendjére", a politikai, gazdasági és egyéb játszmák állandó lejátszási módjaira, tipikus társadalmi reagálási módokra gondolunk, amelyek et nem lehet büntetlenül - avagy hát következmények nélkül - semmibe venni, nem tudni róluk, vagy úgy tenni, mintha nem léteznénk. Ugyanakkor a módokba nem lehet és nem is tanácsos kívülről behatolni. A módokat nem tanácsos feltörni, lerombolni. Könnyen el őállhat ugyanis az a helyzet, hogy a régi módokat (létfenntartási, érdekérvényesítési, jövedelemszerzési, együttélési, konfliktuslejátszási módokat) sikeresen felbomlasztják, anélkül, hogy új módok léphetnének a helyükbe, ami egyenlő a káosszal. A társad alom polititikai ellenállása lehet gyönge, a módok ellenállása azonban mindig szívós és kemény minden kívülről és felülről jövő változtatással szemben. Ne feledjük, hogy a magyar társadalom a XX. század nagy részét két konszolidált autoritáriuspaternalist a rendszerben élte le, ami rányomta bélyegét a társadalmi módokra. Csakhogy a társadalom is rányomta bélyegét ezekre a rendszerekre. Mindkét rendszer viszonylagos tartósságának és politikai sikerességének a titka a módok felfedezésében és elfogadásában rej lett, abban, hogy az adott rendszert (itt a restaurált félfeudális kasztrendszert, ott a restaurált szovjet típusú államszocialista rendszert) áthangolták a ma gyar módnak megfelelően (a Kádárrendszer e tekintetben különösképpen sikeres volt), amivel biztosították a rendszerek stabilitásához szükséges társadalmi elfogadást. Ezért is tűnnek - ellentétes szociális és politikai arculatuk ellenére - olyan hasonlóakn ak: ez is, az is magyar módon működtetett autoritárius rendszer volt. A rendszerek változnak, a módok maradnak vagy alig változnak. Mondhatjuke, hogy a magyar társadalomban a módok forradalma zajlott le az elmúlt tizenöt évben? Hogy a társadalom legszél esebb rétegei ma más módon élnek és gondolkodnak, mint a rendszerváltás előtt? Aligha, bár persze a módok is változtak valamelyest. Egyes társadalmi csoportok és főleg egyének szintjén egészen biztosan. Össztársadalmi méretekben azonban inkább úgy, hogy a régi módok benőttékbefonták az újonnan és megint felülről bevezetett rendszert, az új intézményeket, technikákat, eszközöket. A jelenlegi reformkurzus programjának radikalitása folytán alapvetően érinti a módokat, csak éppen úgy, mintha háborút indított volna ellenük, amit szükségképp el fog veszíteni, mert a módok felülről, kívülről, kényszerrel, diktátumokkal nem változtathatók meg. A módok megváltozása valóban előfeltétele annak, hogy a demokrácia és a piaci racionalitásra épülő gazdaság megtalálja a magyar módot, és "saját rendszerré" válhasson. De ez csak ezekből a módokból - a létező, a kialakultrögzült jórossz módokból - kiindulva, a módokhoz ragaszkodó társadalmi csoportokkal, egyénekkel együttműködve lehetséges; mindenféle alaposan kidolgozott, szakszerű vagy bölcs reformprogramokból kiindulva nem. A steril szakmai racionalitás nem azonos a politikai bölcsességgel. Az érvényes és működő társadalmi módok figyelmen kívül hagyása, megsértése, önkényes megtörési vagy felszámolási kísérlete a módokba n rejlő inerciát erővé, sajátos reformellenes potenciává alakítja át, amit aztán győzelemre juttatja az ellenreformot. És akkor lehet megint mindent kezdeni elölről: a magyar reformizmus kétszáz éves taposómalmában tovább taposni a semmit. vissza Kárpótlást követelnek a felvidéki civilek Magyar Hírlap • 2007.05.05.
