Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-05
13 Megfigyelők őszi törvényhozási választásokra számítanak és egyelőre nem világos, hogy egyidejűleg voksolnake az elnök személyéről is a parlament követelésével összhangba n. Ukrajna a 2004. decemberi "narancsszínű forradalom" óta legsúlyosabb belpolitikai válságát éli, amióta Juscsenko elnök április 2án feloszlatta a törvényhozást és május 27re előre hozott választásokat írt ki, amit a kormánykoalíció nem fogadott el és az alkotmánybírósághoz fordult. Az államfő április végén egy hónappal későbbre, június 24re halasztotta el a választásokat, miután az ukrán legfelsőbb közigazgatási bíróság (alkotmánybíróság) úgy döntött: májusban nem tartható meg a szavazás. A feloszla tási rendelettel dacoló törvényhozás néhány napja úgy határozott, hogy legkésőbb december 9ig egyidejű elnök- és parlamenti választásokat kell tartani. vissza Módok módosítása Népszabadság • Szilágyi Ákos • 2007. május 5. A magyar társadalomnak reformokra van szüksége. Tudja azt már minden magyar. Mindig is tudta. Nagyjából kétszáz éve egyfolytában. Reformálni muszáj. Hogy az ország felemelkedjen. Hogy bekerüljön. Hogy kikerüljön. Hogy felzárkózzon. Hogy ne maradjon le teljesen. Hogy modernizálódjon. Hogy nyugatosodjon. Hogy újra (vagy vég re) európaivá válhasson. Hogy versenyképes maradjon. Hogy ne legyen sereghajtó. Hogy idejöjjön a működő tőke. Hogy ne menjenek el a multik. Hogy legyen konvergencia. (Program szerint.) Hogy mindenki róla vegyen példát a Kárpátmedencében. Sőt, egész az Urá lig. Magyarországot kétszáz éve egyfolytában reformálják. A magyar társadalom e kétszáz év alatt két nagy reformkort és mérhetetlenül sok reformkurzust ért meg. Egy valóságos reformkort a XVIIIXIX. fordulóján, amikor az országot valóban újraalapozták, é s egy új reformkort a XIXXX. század fordulóján, amely azonban nagyszabású álmaival együtt az első világháború hamvába holt. Magyarországon még az államszocializmust is szüntelenül reformálták, legalább 1968tól kezdődően, hogy aztán reformok és ellenrefor mok kacskaringós útján haladva a diktatúra fájából egészen tűrhető vaskarika készüljön a társadalom hathatós közreműködésével és jóváhagyásával. De tulajdonképpen mélyreható reform - átalakulás - volt az 1989es rendszerváltás is, még ha a harmadik nagy re formkor ígérete az új századfordulónezredfordulón nem is teljesült. Kelle mondani, hogy a reformok KeletEurópában mindig felülről jönnek (nota bene: az ellenreformok is), akár az a céljuk, hogy a fennálló uralmi rendet robbanással fenyegető társadalmi feszültségeket ilyenolyan engedményekkel kioltsák (mint például az állam totális hatalmát leépítő, liberalizáló reformok esetében); akár pedig az a cél, hogy a megroppant vagy roskatag államot modernizálják, gazdaságilag versenyképessé, katonailag erőssé tegyék, és ezáltal elkerüljék az öszszeomlást, ami persze maga alá temetné a fennálló uralmi rendet is (mint például a társadalommal szemben idomárként, civilizátorként, belső gyarmatosítóként fellépő keleteurópai abszolutizmusokban vagy reformdiktatúrák ban). Ma nem ez a cél, hanem a helyi társadalmak gazdasági felzárkózása, uniós és globális integrációja. Az eszközök is mások (demokrácia, jogállam, parlament), a reformálás módja azonban vajmi keveset változott. A felülről elkezdett reformizmus kettős, egymástól elválaszthatatlan alapkérdése a következő: mi a reformok tárgya és mi a reformálás módja? Hadd foglaljam össze mindkét kérdésre jó előre a válaszaimat. Az első kérdésre az a válaszom, hogy bármilyen értelmes reformpolitikának az évszázadok alatt megszilárdult és működő társadalmi módok - a keleteurópai magyar mód - módosítására kell irányulnia. A reformok igazi tárgya: a módok módosítása. A második kérdésre pedig az a válaszom, hogy a régi módon - felülről, kívülről, a "jó", az "ésszerű", az "elk erülhetetlen" reformprogramok erőltetett bevezetésével, civilizátori allűrökkel - nem lehet elérni a társadalmi módok megváltozását. A nagy ellátórendszereknek az egész társadalmat alapjaiban érintő reformját a reformálás módjának reformjával kell (kellett volna) elkezdeni (vagy - ha már - kellene újrakezdeni). A reformereknek először is saját magukat, saját politikai gondolkodásukat és gyakorlatukat kell megreformálniuk. Ez nem morális parancs, hanem a reformok politikai sikerre vitelének sine qua nonja . Márpedig sikernek két évszázadnyi magyar reformtopogás után szerintem nem valamely reformprogram megvalósítása, hanem a reformálások szükségtelenné válása tekinthető. Az, ha a társadalom magától változik, alakul át, ha a társadalom rendeli meg az államtó l a számára szükséges változtatásokat. Ezt azonban értelmetlenség reformnak nevezni. Ennek a paradicsomi állapotnak az eléréséhez azonban a reformpolitikának szakítania kell az utánzókövető
