Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-30
19 Göncz Kinga fontosnak nevezte, hogy legyen párbeszéd a szo mszédos országok vezetői között. Hozzáfűzte, hogy szlovák kollégájával folyamatos a kapcsolat. Göncz Kinga elmondta, hogy a másik három visegrádi ország külügyminiszterével Hamburgban áttekintették a pozsonyi négyes miniszterelnöki csúcs napirendjét. Egy értelmű, hogy az egyik vezető téma az európai alkotmányszerződés lesz - mondta a külügyminiszter, s utalt arra, hogy ezzel kapcsolatban a visegrádi országok között vannak nézetkülönbségek. Szó lesz továbbá az EU keleti szomszédságpolitikájáról, s felmerült , hogy hasznos lehetne az energiapolitikai ügyekben való egyeztetés is. További prioritásnak nevezte a schengeni megállapodás témakörét, hangsúlyozva, hogy ez valamennyi visegrádi országot "nagyon közelről érinti." vissza B ush és Putyin alkuja várható Koszovóról Népszabadság • Munkatársunktól • 2007. május 30. Nagyhatalmi csúcsszinten döntenek Koszovó jövőjéről június első felében - derült ki több bejelentésből. Putyin orosz és Bush amerikai elnök telefonon beszélte meg, hogy a maguk szintjére emelik a témát, feltehetően a legfejlettebb államok és Oroszország G8as, németországi csúcstalálkozóján személyesen is megvitatják. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában elakadt ugyanis a nyugati Koszovótervezet megvitatása, a vétójoggal rendelkező Oroszország és Kína vonakodik a javaslattól. A nyugati tervezet lényegében az Ahtisaarianyag alapján az EU által ellenőrzött független államiságot adna az albán többségű területnek, amely 1999 óta gyakorlatilag nincs Szerbia fennhatósága a latt. Belgrád elveti ezt, és legalább névleg szeretné megőrizni Koszovót, az albánoknak “ellenőrzött, de totális autonómiát, gyakorlatilag belső függetlenséget” ajánlva, addig is, amíg az EUcsatlakozás “meg nem oldja a problémát”. Az albánok azonban ragas zkodnak a függetlenséghez, cserébe a koszovói szerb kisebbség kapna totális autonómiát, és teljes kapcsolatot Szerbiával (beleértve a kettős állampolgárságot is). Oroszország várhatóan több, Koszovótól távoli területen kér engedményeket a Nyugattól, hogy cserébe ne vétózza meg a Koszovóhatározatot. A feltételezések szerint Koszovó csak később lehetne az ENSZ tagja, orosz katonák is védhetnék az északkoszovói szerb kisebbséget. Moszkva “szabadabb kezet” kapna a moldovai és grúziai orosz lakosságú, s zakadár területek “kezelésében”, és állítólag a Nyugat megígérné, hogy nem ösztökéli Ukrajna és Grúzia NATOtagságát. A feltételezéseket hivatalosan nem cáfolják és nem erősítik meg, de nyugati források jelzik: Moszkva, Kína és Belgrád legfeljebb presztízs mentésre való, kisebb változtatásokat érhet el az Ahtisaaritervhez képest. Olyasmiket, amikkel igazolhatják, hogy ők “mindent megtettek”, de az albánok elszakadását már nem lehetett elkerülni. Koszovó önállósulásának esetleges következményeiről sok vita van, de a nyugati hatalmak úgy vélik: a rendezés további halogatása még rosszabb lenne. Az amerikai főtárgyaló tegnap is megismételte: szerinte még Szerbia is jobban jár, ha végleg megszabadul a koszovói konfliktus tervétől, és mihamarabb belép az eu roatlanti integrációba. Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök viszont arra utak, hogy “ha Európának Koszovó az ára, akkor inkább nem kell Európa”. Borisz Tadics államfő óvatosabban fogalmaz, szerinte még lehet és kell is legalább időt nyerő kompromissz umot találni .- de hogy milyet, azt nem részletezi. vissza Törvényekkel az autonómiáért Magyar Szó 2007.05.30. A vajdasági képviselők őszre benyújtják a tartomány vagyonára vonatkozó törvényjavaslatot - Dulić házelnök sz erint szükség lenne az alkotmány korrigálására Vajdaság tekintetében A Vajdasági Szociáldemokrata Liga kezdettől fogva elfogadhatatlannak tartotta az új szerbiai alkotmányt, különösen a Vajdaság hatásköreire vonatkozó részei miatt. Ezért is bojkottálta an nak idején az alkotmányról szóló referendumot, ami végül mégis sikeres volt. Miután a legutóbbi választáson a Liga is parlamenti párttá lett, új helyzet állt elő. A VSZL most arra készül, hogy a törvényhozásban próbálja enyhíteni az alkotmány Vajdaságra vo natkozó, kedvezőtlen rendelkezéseit, és ehhez keres partnereket. Aleksandar Kravić, a VSZL parlamenti képviselője hétfői sajtótájékoztatóján nyilatkozott a párt ezzel kapcsolatos szándékairól. Lapunk tegnapi számában már hírül adtuk, hogy a VSZL Vajdaság m inden nagyobb városában