Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-03
12 Balázs szerint amúgy a visegrádi négyek mindegyike csalódá st okozott, s példaként említi, miként váltak az unióban a lengyelek a „kötekedés szinonimájává”. Hazánknak ugyan volt egykét jó akciója, de a politikusokat az európai stratégia kigondolása helyett túlságosan lekötik a belpolitikai viták, s ezt az EUban is érzik. „Éltanulóból balhés ország lettünk, ahol a szélsőjobb lobogtatja zászlaját, és ezt nehéz kimagyarázni” - állapítja meg Balázs Péter. Korán kell kezdeni a lobbit Ha az osztrákoknak hiszünk, szerencsére még nincs késő, hiszen nekik is legalább öt évre volt szükségük az Európai Unióban, hogy koncepcionális kérdésekre is összpontosíthassanak. „A napi ügyek kezelése már nem okoz gondot, a tárgyalási mandátumok is időben megérkeznek, eljött viszont az idő a stratégiai gondolkodás felé való nyitásra” - igazolja vissza ennek a váltásnak a szükségességét egy Brüsszelben dolgozó magyar diplomata. Ez az igény részben abból a felismerésből táplálkozik, hogy mire a Miniszteri Tanács különböző munkacsoportjainak asztalára kerül egyegy dosszié, rendszerint már korlátozott a lehetőség az egyedi nemzeti érdekek érvényesítésére. A tagállami lobbizás ezért általában már azelőtt megkezdődik, hogy az Európai Bizottság egyegy jogszabály szövegtervezetét elkészítette volna. Erre példa diplomaták szerint a közösségi szabadalomra vonatkozó új bizottsági javaslat, az ugyanis szinte teljesen egybeesik a franciák indítványával. Ám az is nyílt titok, hogy a szolgáltatások szabad nyújtásáról szóló nagy jelentőségű irányelv is alapvetően egy francianémet háttéralku eredmény e, miután a sokáig az ellenpólust képviselő szabadpiaci gondolkodású britek - általános vélemény szerint egy másik területen kapott engedményért cserébe - hozzájárultak az eredeti verzió felvizezéséhez. Tudni kell, mit akarunk Ahhoz azonban, hogy a magya r uniós diplomácia gépezete időben fel tudjon pörögni, nem ártana Brüsszeltől függetlenül is tudni, mit is akarunk valójában. Ebből a szempontból nagy jelentősége lehet a magyar európai politikai stratégiának, amelyről jelenleg folyik az egyeztetés. Azt ke vesen vitatják, hogy hazánknak - viszonylag kis méretű és rendkívül nyitott gazdaságként - alapvetően az európai integráció mélyítése az érdeke. Ez szinte természetszerűleg kínálja magát az egységes piac területén, ahol a magyar európai diplomácia kezdettő l fogva azért küzd, hogy az áruk és a tőke áramlásának szabadsága mellett a szolgáltatások és a személyek mozgása előtt is ledőljenek a korlátok, és minél átláthatóbb legyen a szabályozás. A szabad kereskedelem igenlésének tekintetében nincs sok különbsé g a csehekhez és a lengyelekhez képest, ám Budapest Prágától és Varsótól eltérően jól felfogott érdekből Európa politikai egyesülésének is híve. Ezért is támogatja jelenlegi formájában az alkotmányos szerződést, illetve annak gyors elfogadását, és részben ezért is írta alá - a közép- és keleteurópai új tagországok közül egyébként egyedüliként - azt a nyilatkozatot, amely kiáll az európai szociális modell megőrzése mellett. Hazánk integrációpárti voltában ugyanakkor érezhetően az a törekvés is szerepet ját szik, hogy ha az Európai Unió esetleg több, különböző sebességű részre szakadna, az ország inkább a kemény maghoz, és ne a perifériához tartozzon. Hitelességi problémák Bár Magyarországot az alapító hatok körében is egyre gyakrabban sorolják a szövetsége seik közé, brüsszeli megfigyelők szerint azért akadnak hitelességi problémák a magyar európai politizálásban. Nehezen magyarázható meg például az, hogy miközben Budapest volt az egyik legkeményebb kritikusa a szabad munkavállalás korlátozásának a régi tagá llamokban, az újak közül egyedüliként nem nyitotta meg teljesen a munkaerőpiacát a 2007. január elsején taggá vált Bulgária és Románia munkavállalói előtt. Különösen ellentmondásosnak tűnik ez a lépés annak fényében, hogy Iván Gábor szakállamtitkár, a Külü gyminisztérium európai igazgatója egyenesen hazánk sikerei közé sorolja, hogy annak idején a csatlakozási tárgyalásokon a munkaerőpiaci korlátozásokat 2+3+2 évben határozták meg 7 év helyett. Sőt, szavai szerint az is nem kis részben magyar eredmény, ho gy az első felülvizsgálat alkalmával Írország, NagyBritannia és Svédország után újabb öt ország teljesen, Dánia és Norvégia engedélyhez kötve ugyan, de szintén megnyitotta munkaerőpiacát, Franciaország, Luxemburg és Belgium pedig könnyítette a munkaválla lás feltételeit.
