Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-17
17 Országunk céltudatos energiapolitikát folytat, aktí van részt vesz a globális problémák megoldásában, a reális megoldások keresésében, a terrorizmus elleni küzdelemben. A G8ak szentpétervári csúcsértekezlete is sikeres volt. Putyin kormányzásának évei alatt a korábban térdre kényszerült Oroszország felál lt, leküzdötte a Szovjetunió széteséséből fakadó megaláztatást, és mindinkább olyan nagyhatalommá válik, amelynek jelentős helye van a globalizálódó világban. Nyugaton többen opponálnak: Oroszországot nem tekintik nagyhatalomnak és teljes jogú partnernek , csupán regionális szerepet szánnak nekünk. Értékítéletüket éppen napjaink valósága cáfolja meg. Az Egyesült Államokat zsákutcába viszi az egypólusú világról kialakított koncepciója, mely szerint mindenkinek egyedül ő diktálná a feltételeket. Moszkva a nemzetközi jogra épített, többpólusú világot hirdet, és erre mutatkozik igény. E felismerésből a külügyminisztérium elemzői azt a következtetést vonták le, hogy Oroszország ma a világ egyik olyan vezető állama, amelynek globális érdekei vannak. Még távol vagyunk azonban a Szovjetunió egykori befolyásától. Az országba áramlanak az olajdollárok, megnövekedett a tartalékalap, de az üdvrivalgásnak még nincs itt az ideje. A lemaradás tetemes. Az elnök biztosítani kívánja az utóbbi évek irányvonalának folytonos ságát. Az őszinte müncheni beszéd, mely Nyugaton ellentmondásos visszhangot keltett, nemcsak a hazai közönségnek szólt, de annak is! Az elnök azt hangsúlyozza: meg kell őrizni és meg kell szilárdítani Oroszország önerőre támaszkodó függetlenségét, hogy ne kerülhessen a kívülről vezérelt ország helyzetébe. Ehhez előtérbe kell helyezni a nemzeti állami érdekeket. Nem engedhetjük belerángatni az országot konfliktusokba, nem csatlakozhatunk a nemzetközi problémák erőszakos megoldását hirdető "szent szövetségekh ez". De Oroszországnak nem szabad elszigetelődnie sem, aktívnak kell maradnia a világfórumokon, partneri viszonyt kell építenie a világ vezető országaival és szomszédjaival. Az orosz vezetők beszédeiben és a tömegkommunikációban gyakran bukkan fel ez a kifejezés: pragmatikus külpolitika. Meglehet, ebben tetten érhető az orosz üzleti világ befolyása, mely egyre inkább igényli az állam támogatását - különösen külföldön. De e kifejezésben a Kremlnek az a törekvése is tükröződik, hogy - szemben a szovjet ko rszakkal - ideológiátlanítsa a külpolitikát. Egyfajta orosz reálpolitika tanúi vagyunk. A pragmatizmus azonban elvezethet az elvek mellőzéséhez is, amikor már minden problémát háttéralkukkal próbálnak megoldani. Mindenesetre, az új Oroszország számára vége a sebek nyalogatásának. Szergej Lavrov külügyminiszter az elnök megbízásából készített külpolitikai áttekintésben így fogalmaz: "teljes mértékben beigazolódott, hogy helyes volt, amikor 2000ben a pragmatizmust, a többirányúságot, és a nemzeti érdekek hat ározott, de konfrontációmentes érvényre juttatását választottuk." Mindazonáltal, több fontos irányban pontosításra és új hangsúlyokra van szükség. Miről lehet itt szó? Először is a nemzetközi biztonság és a nemzetbiztonság új felfogásáról. A globalizáció folyamataiban csökken az USA és a Nyugat monopolszerepe, ám a megerősödött Oroszország ellenállással és sértődött reagálással találkozik azok részéről, aki rossz szemmel nézik befolyásának erősödését, és meg akarják gátolni, hogy Oroszország első osztályú világhatalommá váljék, amelynek fejlett a gazdasága és a pénzügyi élete, korszerű a hadserege, virágzó és demokratikus a társadalma. Az USA következő kormányzatára hárul a fájdalmas feladat, hogy újragondolja helyét a világban. Nem csekély időbe telik m ajd, mire Amerika megtalálja új helyét a globalizálódó világban, s e folyamatot feszültség és bizonytalanság fogja kísérni a globális és a regionális biztonság, a leszerelés, a tömegpusztító fegyverek visszaszorítása ügyében, s az energiapolitikában is. Oroszország számára az USA nehéz, de fontos partner, ezért alkalmazkodnia kell az oroszamerikai viszony cikcakkjaihoz, előtérbe állítva a politika egybeeső stratégiai elemeit, a két legnagyobb nukleáris hatalom közös felelősségét. Ennek fontos feltétele, hogy erősödjék az együttműködési hajlam az USA politikájában.
