Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-02
14 Szerzo: Gazda Ár pád Szempontok Basescu leváltásához Transindex Kelemen Hunor blogja 2007.05.02. 2004 decemberében azok közé tartoztam, akik szorgalmazták a BasescuTariceanu vezette DA Szövetséggel való koalíció létrehozását. Hittem abban, hogy az adott politikai kontextusban ezen a koalíción keresztül tudjuk leginkább képviselni a romániai magyar nemzeti közösség érdekeit. Nem is annyira Traian Basescuban bíztam, mint inkább Calin Popescu Tariceanuban, és persze, valamelyest az adott szóban, amely írásos megerősítést is nyert a kormányprogramban, majd a koalíciós szerződésben. Miden jel arra mutatott, hogy fontosabbak azok a z értékek, amelyek össze köthetnek bennünket egy kormányzási ciklus erejéig, mint azok, amelyek esetleg akadályai lehetnének a koalíciós megállapodásnak. A Demokrata Párt akkor még a Szocialista Internacionálé tagja volt. Választási programjában, politika i üzeneteiben a szociális kérdések domináltak, de nem olyan mértékben, ami nem fért volna össze a mi jobbközép, néppárti programunkkal. (Egyébként érdemes megfigyelni, hogy a Demokrata Párt vezetőinek retorikájában, annak ellenére, hogy az óta átigazoltak az Európai Néppártba, a mai napig a baloldali értékek vannak túlsúlyban.) A Nemzeti Liberális Párt doktrínájával és programjával liberális jobbközép értékrendet képviselt, ami hozzám is, az RMDSZ programjához is közelebb állt. (Valeriu Stoica egykori párt elnök álláspontja a kedvezménytörvénnyel és annak romániai alkalmazásával még nem merülhetett a feledés jótékony homályába, de akkor, 2oo4 decemberében Stoicának a pártban már minimális befolyása volt.) Ugyanakkor még elevenen éltek bennem azok az élménye k, amelyeket 1997 és 2ooo között az akkori kormányban volt alkalmam megtapasztalni. Itt most csak Traian Basescunak, az egykori szállításügyi miniszternek nem éppenséggel konstruktív magatartását idézném fel. Ő volt az, aki gyorsan és sikeresen szétverte a Ciorbeakabinettet. Ő volt az, aki folyamatosan konfliktusban volt a kabinett valamelyik miniszterével, a koalíció valamelyik pártjával, és a Demokrata Párt érdekein túl csak a saját érdekei vezérelték. Ő volt az, és természetesen a Demokrata Párt, akivel este valamiben megegyeztél, például tanügyi törvény módosítása az anyanyelv használatának bővítése értelmében, és reggel már semmire sem emlékezett, kezdhettük az egészet elülről. 2oo4 decemberében arra számítottam, hogy Traian Basescu is sokat tanult az előző ciklusok tapasztalataiból, és államfőként már nem lesz érdeke a konfliktusteremtés, annak újratermelése, fenntartása. Arra gondoltam, hogy államfőként az ő érdeke a stabil és hatékony kormányzás fenntartása lesz. 2oo7 tavaszán rezignáltan be kell i smernem: tévedtem! Tévedtem Traian Basescut illetően. Traian Basescu az első pillanattól kezdődően arra koncentrált, hogy az Alkotmány keretein túl is gyakorolja a hatalmat. Kormányfő is akart lenni, nem csak államfő. Jószerivel el sem kezdett dolgozni az új kormány, Basescu máris meghirdette az előrehozott választásokat. Az első komoly nyilvános konfliktus közte és a miniszterelnök, közte és a koalíció pártjai között (kivéve a Demokrata Pártot, amely egyszerűen az államfő visszhangjaként működött) ekkor r obbant ki. Basescu pillanatok alatt maga alá gyűrte a titkosszolgálatokat. Sokak szerint ez azért sem volt nehéz, mert ő is valahonnan abból a rendszerből érkezett, illetve mint egykori hajóskapitány, tökéletesen értette és érti az ilyen típusú rendszerek működését. A mai napig törvénytelenül működteti ama bizonyos Országos Hírszerzői Közösséget, amelyet még Talpes tábornok álmodott meg Iliescunak, de nem volt már idejük életbe léptetni. Basescu nem csak a titkosszolgálatokat, hanem az igazságügynek is egy jelentős részét, az ügyészséget pillanatok alatt zsebre vágta. Ez már magában is aggályos, komoly kérdéseket vet föl azt illetően, hogy Traian Basescu mennyire veszi komolyan a hatalmi ágak szétválasztását, mennyire veszi komolyan a titkosszolgálatok és ügyészség politikai függetlenségét, egyáltalán, mennyire veszi komolyan a parlamentáris demokráciát, de akkor, amikor az államfő ezeket az intézményeket politikai ellenfeleinek kiütésére, zsarolásra, megfélemlítésre használja, akkor nem
