Reggeli Sajtófigyelő, 2007. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-05-05
23 bizonyos folyamatosságot is, el ő retekintést mondjuk arra, hogy a csökken ő gyermeklétszám mellett milyen e gyetemen milyen karok m ű ködtetése indokolt. „A helyzet konszolidálódott, s alapelv az, hogy a magyar politikai játszmákat ne exportáljuk, s mi se szólunk bele a határon túli játszmákba” – mondja a f ő igazgató a nemzetpolitika kívánatos politikai környezeté r ő l. Arról is szólt, hogy a Kárpátmedencében nehéz az etnikai pártok helyzete, hiszen koalíciós képességük csökken ő tendenciát mutat. Törzsök szerint a romániai magyar politikusok szóhasználatában is egyre fontosabb szerepet kap a fejlesztéspolitika hangs úlya, mint a korábbi szimbolikus politizálás követése. Közbevetésünkre, hogy kampányok idején ma is könnyebb a szimbolikus politizálással megszólítani a választókat, csak annyit mond: „Pénz beszél, kutya ugat.” Persze az eredményes, a választók figyelmét felkelt ő fejlesztéspolitikához elengedhetetlen a hatékony kommunikáció. „Ezt az új politikát nem elég ígérni, nem elég megcsinálni sem, hanem fel is kell tudni készíteni a közösségeket, hogy bátran éljenek ezekkel a lehet ő ségekkel.” Arra a veszélyre is fig yelmeztet Törzsök, hogy „a modernizáció jelszava mögött ne helyi kiskirályok játszmájává váljék egyegy beruházás. A sikerhez viszont nagy szükség van jól képzett önkormányzati vezet ő kre, minél több államigazgatási szakismerettel rendelkez ő magyar szerepl ő re”. Nincs végiggondolva. Az új koncepció két irányáról, támogatás és fejlesztés kett ő sségér ő l kérdeztük Tamás Pál szociológust. „Ebben egy alapvet ő tévedés van – mondja az MTA Szociológiai Intézetének vezet ő je. – Az a típusú támogatás, amelynek a határo n kívüli társadalmak felé kell mennie Magyarországról pénzben és szellemiekben, az els ő sorban identitásépítés, nem egyszer ű en kultúrpolitika. Történelmi tévedés azt hinni – és ez most a magyar határon túli politikának a központi eleme – , hogy beruházni leh et térségekbe, és ezek a beruházások majd egyszer jó szolgálatot tesznek a magyar közösségeknek azzal a t ő kével, ami a magyar államnak van, azaz semmilyennel. És ez a nemzetpolitika fejlesztési ága. Ez modell lehetne, ha például a német állam támogatna hat áron túli közösségeket, ha lennének, és egyúttal a Siemensnek is utat nyitna. Erre Magyarország strukturálisan alkalmatlan. Nincs nemzeti t ő ke, a kisvállalkozások és egykét vállalat, amelyek mennek a Balkánra vagy Romániába, nem nemzeti vállalatok. Az OTPt meg a MOLt nem kell segíteni. Ráadásul a Szerbia és Románia felé induló t ő ke zömében nem is magyar t ő ke, hanem német vagy nyugateurópai, amely magyar vállalatokon keresztül terjeszkedik, mert úgy egyszer ű bb számára, és simlis ügyekben jobban tud mozog ni. Lásd a balkáni esetet, amikor a németek a magyar félen keresztül csináltak disznóságokat a Telecomügyben. Szerintem ez a fejlesztési elképzelés nincs végiggondolva. Azt mondja, most fejlesszünk térséget, ezen belül infrastruktúrát, és akkor jobb lesz az ottaniaknak és jó lesz a magyar t ő kének is. A magyar állam szegény, s nincs valódi, komoly nemzeti burzsoázia, amelynek ilyen ambíciói lennének ebben a térségben. Vannak a magukat megszedni akaró kisvállalatok, és néhány nagy, amely a saját logikáját k öveti. Persze van néhány nyugateurópai cég, mely magyar zászlók alatt fut Romániában vagy Szerbiában. Mulatságos ezt elnevezni fejlesztéspolitikának. A fejlesztéspolitika azért nem látható még, mert nincs mib ő l fejleszteni, és nincs végiggondolva, mi tör ténik azzal a kevéssel, amit Magyarország ki tud csöpögtetni.” Mire elég a százezer? A támogatáspolitika kapcsán egyfel ő l vannak azok, akik a támogatások elaprózottságát bírálják, másfel ő l többen sérelmezik, hogy a kisebb összeg ű pályázatoknak kevesebb es élyük maradt. Ezzel kapcsolatban Tamás Pál azt mondja: „Ha a 90es évek közepén adtak százezer forintot, akkor nem azt mondták Nagyváradon vagy Ungváron, hogy elaprózták a pénzt, hanem azt, hogy százezer forinttal lehet kezdeni valamit. Mára is megmaradt a százezer forint, de már nem elég semmire. A történelem aprózta el, hiszen Romániában is elkezdett n ő ni az életszínvonal, és a projektek költségei is lassan megközelítik a magyarországit. Az összegek az árakhoz képest nem n ő ttek, és természetesen mindenki szeretett volna kicsit kapni. Strukturálisan adott a felaprózódás. Nem a magyarországi támogatáspolitika aprózza fel, hanem az el ő állt helyzet. Szerintem olyan nemzetpolitika lenne célszer ű , amelynek 7080 százaléka az identitáspolitika, és 2030 százalék a a fejlesztés. Aki ezt fordítva képzeli, az rosszul képzeli.” A fogyás ellenszerei. Tamás Pál a szerz ő je egy magyarországi külpolitikával kapcsolatos átfogó tanulmánynak. Arról is faggattuk, milyen kérdésekre próbált válaszolni ebben. „Végig kellett go ndolnom, milyen módon kezelhet ő a nemzetkoncepció, a bevándorlás és kivándorlás kérdése, valamint ehhez képest milyen módon kezelhet ő a nemzeti és az európai identitás kapcsolata. Ezekr ő l Magyarországon és a kisebbségi magyar társadalomban hatalmas viták v annak. Én írtam egy koncepciót azért, hogy elindítsak err ő l egy vitát. Mindkét oldalon, szemérmességünket levetve kellene elgondolkodni azon, hogy ebben az egyesült, felpuhított határokkal rendelkez ő Európában mi fog történni Magyarországon és Romániában, amikor veszedelmesen kezd fogyni a lakosság. Mi történik Magyarországon, amikor 2050re nyolcmillió lesz a lakosság száma? Belenyugszike ebbe a magyar társadalom, vagy megkísérel embereket behozni az országba az
