Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-28
8 vissza Liberál isRMDSZ koalíció körvonalai tűntek fel a román belpolitika láthatárán - HÁTTÉR Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2007. március 27., kedd (MTI) - Felbomlás előtt áll a romániai kormánykoalíció fő erejét alkotó kétpárti, liberálisdemok rata szövetség, Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök pedig saját liberálisaival és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) kisebbségi kormányt készül alakítani az ellenzéki szociáldemokraták parlamenti támogatásával. Egyelőre három párt fog lal helyet a koalícióban: a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Demokrata Párt (PD) és az RMDSZ. Az első kettő a 2004es választásokon az Igazság és Igazságosság (D.A.) elnevezésű szövetségbe tömörülve jutott hatalomra, de a legelső pillanattól fogva ádáz harc ot vívott egymással. A demokrata pártiak soraiból államfői székbe került Basescu pedig szinte leplezetlenül a PD érdekeit próbálta felkarolni, s egyben saját belpolitikai befolyását növelni. A politikai háború így a BasescuTariceanu küzdelem formájában is folyamatosan dúlt. A liberálisok maguk is szeretnének megszabadulni a demokrata pártiaktól. Mára tarthatatlanná vált ez az "egy ágyban az ellenséggel" állapot, de a szakítás igénye igazán csak akkor érett meg, amikor az európai parlamenti választások elhalasztására vonatkozó - Tariceanu által kicsikart - kormányhatározatot nem írta alá a PD két minisztere. Úgy tűnik tehát, hogy a már most is kisebbségben kormányzó liberális miniszterelnök kilöki a kormányzásból a PDt, de jövendő kabinetjének életben tartásához a Szociáldemokrata Párt (PSD) külső parlamenti támogatása elengedhetetlen. Ehhez azonban elker ülhetetlen lesz a politikai alku. A PSD például cserében számít a liberálisok támogatására a Traian Basescu államfő felfüggesztéséről szóló parlamenti procedúrában. A pártpolitikai konfliktuson és kormányválságon túl tehát az állam alkotmányos intézm ényei (a parlament és az államfő, illetve az államfő és a miniszterelnök) között is folyik az élethalál harc. Mindennek az alkotmánybíróság is részesévé vált, mint ahogy az egész belpolitikai viszály az alkotmány értelmezési különbségeiből táplálkozik. Az epizódcsaták között szerepel például Tariceanunak az a döntése, hogy személyesen vette át a külügyminisztérium irányítását. Ezzel vágott vissza Basescunak, aki nem hajlandó beleegyezni a Mihai Razvan Ungureanu lemondása után e tárca élére javasolt liberális Adrian Cioroianu kinevezésébe. Eközben a romániai sajtó egy része már "Basescu végnapjairól" beszél, emlékeztetve arra, hogy a képviselőház nemrég megszavazta az államfő leváltását megkönnyítő törvénymódosítást, az alkotmánybíróság törvényesn ek ítélte az államfő szemére hányt alkotmánysértéseket kivizsgáló bizottság létrehozását. Nehéz azonban megmondani, hogy valóban ennyire vesztésre álle a román elnök. Sokan tartják őt tapasztalt, "ravasz rókának", aki bármikor képes túljárni ellenfel ei eszén. Tariceanu viszont az utóbbi időszakban meglepő módon átvette Basescu gyors, váratlanul lecsapni kész, határozott harcmodorát. A korábbi szelíd "úriember" arculatát amerikai tanácsadók gyúrták át néhány hónap alatt. Most Tariceanura szegező dik minden szem. A demokrata pártiak is csak az ő döntésére várnak, csak azután hajlandóak elhagyni a miniszteri bársonyszékeket, de már készülnek az ellenzéki szerepre. Az RMDSZ tulajdonképpen sohasem örült a koalíciós partnerei között meglévő elle ntéteknek, hiszen azok egyáltalán nem használtak a romániai magyarság ügyének. A napokban eldől, hogy a szövetség részt vesze majd a liberálisokkal a megjövendölt kisebbségi kormányban. A várt politikai fordulat ráadásul egybeesik az ettől független kormá nykarcsúsítási tervekkel. Meg nem erősített sajtóértesülések szerint a magyar szervezet egy új, tizennégy minisztériumra kurtított kormányban az igazságügyi és a regionális fejlesztési tárcát kaphatná meg (az esélyesek között szerepel Frunda György és Borbély László), Markó Béla szövetségi elnök pedig kormányfőhelyettesi posztján maradna. vissza Összehívták a VMSZ tisztújító közgyűlését Fazekas László, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2007. március 27., kedd (MT I) - Pásztor István vajdasági privatizációs titkárt javasolja a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének a legnagyobb délvidéki magyar párt Tanácsa. Az irányító testület hétfői, éjszakába nyúló tanácskozásáról kiadott közlemény szerint a VMSZ május 5én Magyarkanizsán tisztújító közgyűlést tart, amelyen megválasztják a párt vezető testületeit és elnökét. Kasza József jelenlegi elnök már a párt 2005. március 5i közgyűlésén bejelentette, hogy utolsó mandátumára készül, s utána vissza akar vonulni a p olitika élvonalából. Az MTI értesülése szerint a Tanács azt javasolja majd, hogy a közgyűlés válassza meg a VMSZ tiszteletbeli elnökének Kaszát, aki négy éves mandátumának felét kitöltve távozik a párt legfőbb irányítói posztjáról.