Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-28
9 A "felező" közgyűlé st, amelyre a párt alapszabálya szerint 2009ben kellene csak kötelezően sort keríteni, a VMSZ Tanácsának közleménye szerint azért hívták össze, mert a januári parlamenti választásokra való felkészülés, a vajdasági magyarokkal folytatott párbeszéd és a vál asztási eredmények értékelése során egyértelműen megfogalmazódott a párton belüli személyi, szervezeti és tartalmi megújulásra vonatkozó igény. vissza A VMSZ elutasítja a kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazást F azekas László, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2007. április 27., kedd (MTI) - Napi politikai megfontolásokból fakadó, napi érdekeket szolgáló akciónak minősítette a Magyarok Világszövetsége kettős állampolgársággal kapcsolatos népszavazásra tett k ezdeményezését Egeresi Sándor, a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség Tanácsának (VMSZ) elnöke, a vajdasági parlament elnökének helyettese. A VMSZ egyik fő irányító testületét vezető politikus az MTInek nyilatkozva emlékezte tett rá, hogy a vajdasági magyarok az elsők között kezdeményezték a kettős állampolgárságról szóló népszavazás megtartását, s VMSZ három évvel ezelőtt több tízezer, ezt támogató aláírást gyűjtött össze. Úgy látom azonban, hogy az anyaország részéről ma nincs meg a politikai készség és akarat egy ilyen népszavazás újbóli megtartására, tehát a kezdeményezést komolytalan "napi politikai poénkodásnak tartom" - fogalmazott Egeresi. Ahhoz, hogy a kettős állampolgárság kérdésében előbbre lehessen lépni, előbb Magyarországon, illetve a magyarországi és a határon túli magyar politikai erők között meg kellene teremteni a konszenzust a nemzetpolitika, nemzetstratégia alapvető kérdéseiben. vissza Gál Kinga szerint az EUnak el kell k erülnie a kettős mércét az emberi jogok terén Brüsszel, 2007. március 27., kedd (MTI) - Az uniós emberi jogi politika területén el kell kerülni a kettős mérce alkalmazását - figyelmeztetett kedden Brüsszelben egy konferencián Gál Kinga fideszes európai parlamenti (EP) képviselő. Az MTIhez eljuttatott közlemény szerint Gál azt mondta: a csatlakozási folyamatban a koppenhágai politikai kritériumok betartását szigorúan számon kérte az Európai Unió a csatlakozásra váró tagállamoktól, azonban a bővítés t követően felhagyott ezzel a politikával, annak ellenére, hogy az emberi jogi problémák távolról sem szűntek meg létezni ezekben az országokban. Ebben a tekintetben is következetességre, vagyis az emberi jogi ügyek folyamatos nyomon követésére van szükség . Ezt a feladatot láthatja el Gál Kinga szerint a jövőben egy hatékony Alapjogi Ügynökség. A fideszes képviselő - aki az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottság alelnöke - felszólalásában hangsúlyozta: az Európai Parlament fontossága az em beri jogok védelme területén abban áll, hogy szabadon kimondhatja, felvetheti a problémákat és az igazságot, amit más EUs intézmények vagy az uniós tagállamok kormányai nem mondanak ki nyíltan. Ez lehetőség, de egyben felelősség is. Az új tagállamok képvi selői fokozott érdeklődést mutatnak az emberi jogok védelme iránt, mert az azt sértő politikát még saját bőrükön érezhették. vissza A VMSZ Tanácsa Pásztor Istvánt jelöli a párt elnökének − Május 5én tisztújító Közgyűlés a Vajdasági Magyar Szövetségben Vajdaságma.info 2007.03.27. Az idei köztársasági választásokra való felkészülés, a vajdasági magyarokkal folytatott párbeszéd és a választási eredmények értékelése során egyértelműen megfogalmazódott személyi, szervezeti é s tartalmi megújulásra vonatkozó igény értelmében, a VMSZ Tanácsa hétfőn megtartott ülésén határozatot hozott a tisztújító Közgyűlés összehívásáról, amelyre folyó év május 5én Magyarkanizsán kerül sor. Mint ismeretes, Kasza József, a Vajdasági Magyar Szöv etség elnöke a párt 2005ben megtartott Közgyűlésén bejelentette visszavonulási szándékát. A VMSZ Tanácsának elnökjelöltje Pásztor István, elnökségi tag. A május 5i Közgyűlésen választják meg a VMSZ vezető testületeit és a párt elnökét, áll a VMSZ Tanácsá nak kedden kiadott közleményében. vissza