Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-22
12 Megbüntetik Szerbiát? FigyíelőNet 2007. március 22. Bíró Gáspár Szerbiát, mint vesztes államot büntetné a hibát hibára halmozó nemzetközi közösség, miközben lehetetlen megmondani, hogy a klasszikus felfogás szerint ki a győztese és ki a vesztese a koszovói háborúnak – derül ki abból az értékelésből, melyet Bíró Gáspár, az ELTE Polit ikatudományi Intézetének egyetemei tanára készített lapunk számára. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) március 26án, hétfőn kezdi el a koszovói kérdés tárgyalását. Az érdemi vita április elejére várható. Egyes megfigyelők szerint, ha a határozathozatal elhú zódik, komoly esély van arra, hogy a jelenlegi hideg idegháború fegyveres konfliktusba torkollik. A NATO már januárban bejelentette, hogy felkészült minden eshetőségre. A nemzetközi közösség (most tekintsünk el egy pillanatra e fogalom tartalmatlanságától ) semmit sem tanult az elmúlt 17 év balkáni történéseiből, viszont úgy tűnik kiválóan felejt. Koszovó ügyében minden korábban elkövetett hibát megismétel: sokéves vacakolás értelmezhetetlen frázisok körül, sehova sem vezető közvetítési kísérletek és hatást alan titkos diplomácia, a lényeget ki nem mondó megoldási javaslatok, vagy éppen kelletlen nyomásgyakorlás a felekre. Szakadék szavak és valóság között A probléma egyszerre koncepcionális és gyakorlati. Ami az „egyszerű” szerbek és albánok számára napnál is világosabb – Koszovó területe vagy véglegesen elszakad Szerbiából vagy sem , azt a diplomaták és szakértők százainak sikerült az elmúlt nyolc év folyamán végképp összezavarni. A Jugoszlávia elleni 1999es, 78 napig tartó bombázás „humanitárius interve nció” volt, nem pedig büntető hadművelet. Eredménye: Koszovó nemzetközi ellenőrzés alá vonása s párhuzamosan a szerb állam szuverenitásának felfüggesztése. Mindez a „balkáni stabilitást” szolgálta, az elfogadásának pillanatában is átmenetinek tekintett 124 4/1999. számú ENSZ BThatározat értelmében. Abban a pillanatban, amikor a terület összes lakosának jogai biztosítottak, szóba kerülhet újra a „státusz” kérdése – így szólt az évekig lebegtetett kimenet a nemzetköziek szerint. A helyi „nemzetközi kormányzás ” mechanizmusai és lépései a kívülállók számára áttekinthetetlenek voltak, a közönség néha viszont olyan tervekről értesült, beleértve a jogi szabályozásokat, amelyek végrehajtása még az angyalok városában is kétséges lenne. Az 199798 óta elharapózott erő szaknak az évek során csak a mértéke és az áldozatai változtak. Ami nem változott viszont, az a közvetlenül érintettek hozzáállása: a koszovói albánok 1998 nyarán először nyíltan kimondott, és azóta is következetesen képviselt álláspontja szerint nem kív ánnak többé egy államban élni a szerbekkel, míg ez utóbbiak hallani sem akarnak a terület végleges elszakadásáról. Véglegesen, azaz formálisan, mert mint megjegyeztem, jelenleg Belgrád nem gyakorolja a szuverenitást a provincia fölött. Formálissá akkor vál na az elszakadás, ha az ENSZ BT jóváhagyna valamilyen nemzetközileg ellenőrzött függetlenséget, vagy ha a pristinai parlament kikiáltaná a független Koszovót és több ország, köztük néhány nagyhatalom is elismerné diplomáciailag az új államot. A jelenleg na pirenden lévő hivatalos rendezési terv, az ún. Ahtisaarijavaslat, egyik lehetőséget sem zárja ki. Belgrád időhúzásban, míg Pristina azonnali megoldásban érdekelt. Időhúzásra játszik a Kreml is, Peking nem nyilatkozik érdemben, míg az Egyesült Államok és a nagyhatalmi összekötő csoport (ICG) európai tagjai (Németország, Franciaország, Olaszország és NagyBritannia), valamint önálló szereplői minőségében az Európai Unió a jelek szerint hajlanak az Ahtisaarijavaslat támogatására. Közben mindenki a Biztonsá gi Tanácstól várja a megoldást. Amelynek, mint Moszkva egyértelművé tette, a szerbek és az albánok igényeinek is meg kell felelnie. Ez az ami lehetetlen. Amennyiben Oroszország a háttéregyeztetések során
