Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-22
13 mégis egyértelművé teszi, hogy az általa megfogalmaz ott feltétel nem teljesülése esetén élni fog vétójogával a BTben, még határozati javaslat sem lesz. A Bterv Ekkor lépne életbe a koszovói albánok Bterve, a független állam kikiáltása. Mint említettem, ebben az esetben várható, hogy több kormány is el ismeri az új államot, így pl. Albánia, az Egyesült Államok, s az Iszlám Konferencia Szervezetének (OIC) számos tagja, ha nem is ebben a sorrendben. Az Ahtisaarijavaslat sokat emlegetett, de szó szerint meg nem fogalmazott „feltételes függetlenség” elvének megvalósulása sem zárja ki e Bterv életbelépését. (A javaslat kidolgozói egyébként többször kiemelték, hogy az Ahtisaaricsapatnak nincs Bterv e.) Jellemző az egész folyamatra, hogy az elmúlt napokban a közvetítő eljuttatott az őt kinevező ENSZfőtitkárhoz egy nem nyilvános mellékletet, amelyben a kiszivárogtatások szerint már szó szerint szerepel a feltételes, azaz korlátozott, nemzetközi ellenő rzés alatti függetlenség. Az igazi kihívás, a koszovói albánok Bterve tehát ha borítékban is, de ott lesz a BT üléstermében. Ezt viszont nem lehet megvétózni, sem másképpen megakadályozni, leszámítva talán Washington erőteljes ellenkezését. Talán, mert az eddigi amerikai politika nem ebbe az irányba mutat. Szintén csak találgatni lehet, hogy mit lépnek erre Belgrádban. A Szerb Radikális Párt vezetői többször kilátásba helyezték, hogy ha Koszovó függetlenné válik, nem riadnak vissza semmilyen eszköz felh asználásától a terület visszaszerzése érdekében. Ehhez kormányra kellene kerülniük, ami tekintetbe véve az elhúzódó szerbiai kormányalakítási tárgyalásokat nem lehetetlen. Győztesek és vesztesek A békecsinálás, illetve a békefenntartás szándéka kétségtel enül nemes és értékelendő. Ám a nemzetközi politikában a fennkölt szándékok és az általuk kiváltott cselekedetek a legritkábban egyeznek a következményekkel. A Balkánon 2007 elejére kialakult helyzetet talán jobban lehetne értelmezni a hagyományos, nagyhat almi nemzetközi politika olyan, mára elavultnak tekintett fogalmaival mint a represszália és a kompenzáció, magyarán a büntetés és a jóvátétel. A dokumentált történelem során a háborúk veszteseit rendszerint megbüntették a győztesek, különösen, ha az előbb iek kezdték a fegyveres konfliktust, miközben gondoskodtak saját kárpótlásukról. Ha elfogadjuk azt, hogy a kilencvenes évek balkáni fegyveres konfliktusait a Milosevicrezsim kezdeményezte közvetlenül vagy „bizományosok” (proxik) útján, akkor kézenfekvő, h ogy az államnak vagy jogutódainak felelniük kell. Egyelőre azonban csak az egyéni büntetőjogi felelősség kérdése merült fel a hágai Jugoszláviatörvényszék előtt, s amint azt idén a Nemzetközi Bíróság februári ítélete (a boszniai népirtás ügyében) leszögez te, az államé egyelőre nem áll fenn. Ezzel szemben általában jellemző a térségre, hogy a kelleténél több az elégedetlen és frusztrált csoport minden oldalon. Büntetés és jóvátétel – tetszetős keret, csak túl sok a „ha” meg az „azonban” a képletben. Marad junk csak a szerbalbán viszonynál. Kik is a győztesei és a vesztesei az 1999es NATObombázásoknak? Győztesek a koszovói albánok, akik azóta is nemzetközi protektorátus alatt élnek, vagy a helyi albán gerillák légierejének szerepét eljátszó NATO? Esetleg a nemzetközi közösség? A régió, Európa, a globális kormányzást helyben ellátó ENSZ vagy az Európai Unió? Vesztes Kis Jugoszlávia (később Szerbia és Montenegro, ma már csak Szerbia, mint jogutód)? Ha csak a terület ellenőrzésének kritériumát alkalmazzuk, ez utóbbi feltevés közel áll az igazsághoz, ám nemzetközi jogilag Belgrád továbbra birtokon belül van. Nem is beszélve arról, hogy sem a szerb politikai osztály, sem a szerbiai közvélemény döntő része nem hajlandó elfogadni a vesztes szerepét. A sorozatos mé ltánytalanságok által sújtott kényszeráldozatét igen, ráadásul leszámítva néhány bátor embert, Szerbiában a legkisebb hajlandóság sem mutatkozik a közelmúlttal való szembenézésre. Ahhoz hogy a régi béketeremetési mechanizmusok működjenek, elsősorban a győ zelem fogalma körül konszenzusnak kell uralkodnia (pl. az egyik fél beszünteti a hadműveleteket és fegyverszünetet kér, vagy megadja magát stb.), tehát a vesztesnek el kell ismernie a háborúvesztés tényét. Ezután lehet elgondolkodni az igazságos béke körül ményein és a méltányos büntetéseken és kompenzációkon. Egyik feltétel sem áll fenn a jelen helyzetben.
