Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-14
27 A SZNT által javasolt modell nem felel meg a mai társadalmi törekvéseknek, elsősorban a globalizációs és informális társadalmi ir ányzatoknak. Másfelől, az RMDSZ felfogása túlontúl megkerüli az etnikai problémát. A fő gond itt az, hogy csapdába kerültek: a választóknak szánt diskurzus etnicizáló, de a regionális fejlődéshez kapcsolódó európai szónoklat nem épül ugyanerre a tartópillé relemre”. A székelyek – mint szabadparasztok A tárgyalások központjában a szakrális múlt, az egykori Székelyföld utáni nosztalgia áll. Ez a múlt egyfajta szabadságot jelentett, a székelyek nem fizettek adót a császárnak, ők védték a határokat és kivál tságos jogoknak örvendtek, éppen úgy, mint a moldvai szabadparasztok (razesi). Erre a nosztalgikus szakralitásra épül az egész székelyföldi autonómiadiszkurzus. A jelen, különösen faluhelyen, éppen úgy néz ki, mint az ország bármelyik más részén: embere k, akik eladják tulajdonukban lévő csekély erdőrészüket, hogy cserében helyet kapjanak reggelente a kocsmában, községek, ahonnan eltűntek a külföldre menekült fiatalok. A városok éppen úgy őrzik a poros kirakatokat, mint ‚89 előtt – Kézdivásárhelyen, Gye rgyószentmiklóson lerobbant épületek – csak a legnagyobb városokban – Cs í kszereda, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely – zajlik az élet, főleg ami a jelen két leglátványosabb gazdasági hajtómotorját illeti: a kocsmában és a bankokban. Nem létezik az etnik ai autonómia működési kereteit bemutató pontos le í rás. Gagyi József ugyancsak a Sapientia antropológusa szkeptikus az autonómia előnyeit illetően: “Azt hiszem, rosszabb lenne, mint most, mert nem tudom elképzelni, hogyan tudnának együttműködni egy autonómi a keretein belül az üzletemberek vagy a helyi politikusok. Hallottak arról, hogy létezne a Székelyföldön civil társadalom, tudnake valamit ezek közösségi tevékenységéről?”. Az autonómiapártiak érvei A székelyek általában három elvet hoznak föl. Elsős orban egy gazdasági, a Székelyföld természeti kincseihez kapcsolódó érvet, azt, hogy a román állam rendelkezik velük és kitermelésük nem regionális, hanem központi szinten történik: bányák, ásványvizek, erd ő k. A székelyek véleménye az, hogy az a természe tes, ha a ezeket a térség lakosai használják fel és azt hiszik, hogy a regionalizáció megteremti számukra azt a lehetőséget, hogy az erőforrások kitermeléséből származó pénzt hasznosabban fektessék be. Mondja, miféle nagy megerőltetés lenne, ha minden é vben az államelnök, Új Évi beszédében a román La Multi Ani! után egy magyar Boldog Új Évet K í vánok!al köszöntene. Nem nagy dolog, de bátorság kell hozzá. Az autonómiapártiak második érve az, hogy egy pénzügyi föderalizáció több pénzt hozna a helyi kö zigazgatásnak, a jelenlegi helyzettel ellentétben, amikor, mint gondolják, túl sok pénz kerül Bukarestbe. Ha autonómia lenne, több adót fizetnének, mert a székelyek adófizető képessége nagyobb lenne, mint jelenleg, amikor túlontúl magas az adócsalás é s a fekete, illetve szürke piac által okozott veszteségek aránya. Egy másik érv a költségekre vonatkozik: ha a helyi szolgáltatásokat a helyi költségvetésből finansz í roznák, akkor a helyi közösségek sokkal nagyobb gondot ford í tanának arra, hogyan költik el a pénzt ezekre a szolgáltatásokra (oktatás, egészségügy stb.), ugyanakkor az illetékesek jobban odafigyelnének a veszteségekre és mindez a szolgáltatások hatékonyságát seg í tené elő. Az erőforrások elvándorlásának m í tosza A Román Akadémiai Társaság taval y nyáron végzett egyik tanulmánya kimutatta, hogy a székelységben, ami az egy főre eső saját jövedelemi rangsorolást illeti, ez az országos értékek alatt maradt és, hogy ez a régió a központtól az újraelosztás során többet kap, mint amennyit fizet.
