Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-14
26 A románok nagy része becsapta az ajtót a mozgóurnákkal jelentkező csapat előtt. A leghangosabb esemény Sepsiszentgyörgyön következett be, ahol egy tömbház lakói kiálltak mindannyian a ház elé és ezt énekelték: “Mi románok vagyunk!“. Hajszálon függő autonómia A Székelyföldön, ahol még autótülkölést is ritkán hallani, „manele”t pedig sohasem, az autonómia az egyszerű emberek körében sem a feltétlen egyetértés eredménye, hát még ami a magyar politikai elit véleményét illeti. Az 52 éves Kelemen Árpádot, akinek t í z hektárnyi földtulajdona van Cófalva (Ţufalău) községben és alkalomadtán taxisofőrként dolgozik Sepsiszentgyörgyön, azonban, mindenekelőtt, más az ami foglalkoztatja. „Mit fog ő maj d tenni azzal a 30 disznóval, mikor az ú j állategészségügyi normák szerint csak a feldolgozónál értékes í theti őket, aztán meg, hogy termeljene még búzát, amit ugyanolyan semmi árért fog eladni, vagy vessen a földbe másféle magot, de mit?”. Nagy Barna, a parajdi sóbánya főmérnöke számára a térség fejlődésének semmi köze az etnikai autonómiához: “ Az európai pénzalapok, a sikeres projektek száma és ezek ésszerű kezelése, itt rejlik a titok nyitja!” Példásan kiegyensúlyozott, alapos anyagot közölt a közel múltban a Caţavencu csoporthoz tartozó Cotidianul a székelyföldi autonómiatörekvésekről. A cikk szerzői Marius Cosmeanu és Remus Radu, a riport a lap honlapján magyarul is olvasható. Ezt a változatot betűhíven közöljük, egyedül a fekete, kövér betűs alcíme k származnak a szerkesztőségünktől. Az autonómia egyik h í ve a 39 éves, oklándi (Hargita megye) Barta Csaba. A volt autóbuszsofőrnek mára saját személyszáll í tó cége van – Barót és Budapest között közlekedik – és az övé az egyetlen falusi túristapanzi ó a hét községnyi területen. “Vajon miért kell kéthárom napot sorbanállással töltenem Bukarestben a buszok csillagok szerinti besorolásával. Nem lehetne ezt megoldani Udvarhelyen is?” A gondolkodásmódok eme kavalkádjából, amely inkább a sz í vekben, mints em a matematikai pontosságú tettek mezején fogant meg, számunkra egy vezérfonal válik világossá, az a valóság, melyet csak bizonyos tanfolyamok alkalmával mondanak ki olykor: a ’89 decembere utáni kormányok késleltették a régiók fejlesztésének elvén alapul ó decentralizációt. Ez a késlekedés az oka annak, hogy a székelyek etnikai természetű kérése, a többség számára kaparni való forró gesztenyének tűnik, egyes kisebbségiek pedig megerősödtek ezáltal abban a hitben, hogy az etnikai autonómia az egyetlen leh etséges megoldás a terület fejlesztésére vonatkozóan. Az autonómia két vállfaja Az RMDSZ meglátása szerint, az autonómia feltételezi a régiók korszerűs í tésének elsőbbségét, í gy a Székelyföldét is, amely enélkül még inkább elmaradottá válik. Az RMDSZ a régiók fejlődésére előirányzott strukturális pénzalapokra támaszkodva dolgozta ki koncepcióját és azt szeretné, ha ezen régiók egyike Románia nemzeti területfejlesztési koncepciójába ágyazódva ugyan, de a Székelyföld hagyományos határain belül h ú zódna. A z RMDSZ stratégiájának második összetevője az úgynevezett kulturális autonómia. Egy második hozzáállás a SZNT sajátja, ami miatt tulajdonképpen a népszavazást is szervezték. A SZNT etnikai kritériumokra támaszkodó autonómiát akar, ezért h í vta a székelye ket az urnákhoz. Kolumbán Gábor, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem politológus tanárának véleménye szerint, a SZNT által javasolt modell túlhaladott: “Ha visszatekintünk az eltelt t í z évre, látni fogjuk, hogy nem születtek regionális projektek. A fejlődő régiók nem rendelkeznek társadalmi kohézióval. Csupán pénzről és álláspontokról van szó, miközben városok és megyék versengenek a projektekért. A kommunizmus alatt elsaját í tott gáncsok jelen vannak mind a székelyeknél, mind a románoknál: komoly talanság, a tartozásokat elnapoló magatartás vagy a „tesséklássék” álláspont. Ezeket a hibákat nem oldja meg az autonómia!
