Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-12
34 segíti a Fidesz gyengesége és megosztottsága. A lap nacionalista konzervatívnak nevezi Orbán Viktort, aki nem tudott valós alternatívát kínálni a kormá nyfő gazdasági programjával szemben. vissza Martonyi "leírta” Magyarországot Népszava 2007. március 12. Magyarországnak külső jogállami kontrollra van szüksége, mert nem tud megállni önmaga lábán, nem tudja megvalósítan i saját erejéből a demokratikus intézmények tartalmi működését – jelentette ki az Orbánkormány egykori külügyminisztere. Egy Budapesten megrendezett nemzetközi konferencián Martonyi János megállapításait arra alapozta, hogy az ország nem tudja levonni a p olitikai következtetést egy kormányzat teljes gazdasági, erkölcsi kudarcából. A rendezvényen Mádl Ferenc volt köztársasági elnök kiemelte: az európai örökség fogalma a plurális demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogok tiszteletét, valamint a zsidóke resztény erkölcsi értékrendet jelenti. vissza The New York Times: hazudott a magyar kormány MNO 2007. március 11. 18:30 A Parlament körüli acélkerítés sok mindent elárul a magyar demokrácia állapotáról három évvel azután , hogy az ország az Európai Unió tagjává vált, és 17 évvel azt követően, hogy megszűnt a szovjet katonai megszállás - írta a tekintélyes liberális újság, a The New York Times. A cikk szerzője, Judy Dempsey így folytatja: a kormány tavaly októberben emelt magas fémkordont a törvényhozás épülete köré, amikor hetek át több tízezren tüntettek a szocialistaliberális kormánykoalíció megszorító intézkedései ellen, és mert a kormány hazudott a választóknak a gazdaság helyzetéről. Dempsey megjegyzi: a gazdag Gyurc sány Ferenc, aki volt üzletemberből lett a szocialista párt vezetője, azt hangoztatja, hogy gyűlöli a kerítést, de arra azért van szükség, hogy megvédjék a képviselőket a radikális és potenciálisan erőszakos tiltakozóktól. A The New York Times cikkét nag y fotó kíséri a magyar parlament előtt álló védősisakos rohamrendőrökről azzal az aláírással, hogy a rohamrendőrség összecsapott a tiltakozókkal, akik a szocialistaliberális kormány gazdasági intézkedései ellen tüntettek. A cikk kitért arra: egy vizsgál at során megállapították, hogy a rendőrök tavaly októberben több tüntetőt provokáció nélkül súlyosan bántalmaztak és gumilövedékeket lőttek a tömegbe. Gyurcsány Ferenc védelmébe vette az alkalmazott rendőri intézkedések nagy részét. A The New York Times az t írta, hogy az egykori kommunisták és a piaci szemléletű szabad demokraták "szokatlan koalíciója" ragaszkodik a gazdasági megszorító intézkedésekhez, amelyek kiváltották a tiltakozásokat. "Gyurcsánynak nagy mértékben segítségére van az a tény, hogy a fő ellenzéki párt, a nacionalista konzervatív Orbán Viktor által vezetett Fidesz gyenge és megosztott, továbbá nem tudott valós alternatívát kínálni a kormányfő gazdasági programjával szemben" - írja a liberális lap. Az újság nem felejtette el megemlíteni Gyurcsány Ferenc önmaga által "igazságbeszédnek" nevezett májusi őszödi szónoklatát, amelyben azt mondta, "Hazudtunk reggel és hazudtunk este" a gazdaság állapotáról. A The New York Times szerint a kormányfőnek arról kell meggyőznie a választókat, hogy a m egszorításokra szükség van és hogy "ismét hinni lehet neki". vissza Kasza bejelentette visszavonulását Magyar Nemzet 2007. március 12. 0:03 Szerző: Sebestyén Imre Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke b ejelentette, hogy helyét a párt élén hamarosan egy fiatal foglalja majd el, s egyúttal javasolta a másik két vajdasági magyar szervezet vezetőjének is, hogy kövessék példáját.