Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-08
23 valamit odafönt a Gyimesvölgyéb en, ahol még ma is áll egy határ; hát Csíkban, a katolikus magyar falvakban, ahol Babba Mária vigyázza népét; és a Homoródmentén, az unitáriusok között… Hát a Nyikó mentén? A Nyárád mentén? Az Erdővidéken? Kisbaconban, mondjuk, Elek apó fenyői alatt? Tudo d mit hagyott testamentumában Elek apó a fiaira? Ezt hagyta, Bélám: „Inkább légy vad magyar, mint szelíd hazafi!” Aztán vajon hányféle igazság létezhet ugyanazon nap alatt – ezt kellene megtudni egyszer végre. Mert ez a beteg kor, amelynek mindannyian rés zesei vagyunk, azt állítja, hogy ezerféle az igazság; csak az a baj, hogy így egyáltalán nincsen igazság, Bélám. Ezért olyan kínzó a kérdés, hogy mit hagysz, mit hagytok ti hátra? Semmit, Béla. Úgy mentek el nemsokára, hogy nem marad utánatok semmi sem. M ég igazi gyűlöletet sem tudtok a saját közösségetekre testálni, amelyet érezhetne irántatok. Majd elmentek, Béla, és huszonnégy óra múlva nem fogtok eszébe jutni senkinek. Létezhet ennél nagyobb feleslegesség, mondd meg, de igazán… Tudode, miért lett ez így, Béla? Nem, nem azért… Nehogy azt gondold, hogy most ideje lesz a pitiáner kis aljasságaitokat elősorolni. Ahogy odasültél Verestóy szenátor mellé, és elfogadtad, hogy nincsen más út; hogy nem megy másképpen; ahogy önazonos lettél az eredendő bűnnel; a hogy esztendők óta harcolsz saját közösséged megmaradt jobbjai ellen. Ahogy igazi fanariótaként a többségi nemzettel összejátszva megakadályozod, hogy ellenfeleid egyáltalán megmérethessék magukat a közösségeteken belül. Ahogy kiharcoltátok azt a választój ogi törvényt, aminek nem Európában, de már a harmadik világ kicsit is felvilágosultabb helyein sem lenne helye. Ahogy rendőrt küldtök politikai ellenfeleitek nyakára. Ahogy lopjátok az anyaországi pénzeket. Ahogy mostanában listátok aláírásához kötitek az oktatásinevelési támogatások kifizetését – ez annyira undorító, Béla, hogy nincsenek is rá szavak. Bélám, tudode mi történt Csíkmadarason? Ott bizony a ti alpolgármesteretek, bizonyos Bíró László (maradjon csak fenn a velejéig rohadt neve, Ephialtesé is fennmaradt, Hegedűs hadnagyé is fennmaradt!) azzal fenyegette meg a Tőkés Lászlónak aláírásokat gyűjtő egyetemistákat, hogy rendőrrel viteti el őket, ha nem hagyják el a falut. Azt mondta Bíró: „Azt hiszitek, nem tudlak elvitetni benneteket a rendőrökkel? ” És, tudod, Bélám, ennek a kis aljas senkiházinak igazsága vagyon: el tudja vitetni, minden bizonnyal a román rendőrrel a neki nem tetsző magyarokat. Ez a ti országlásotok legfőbb eredménye. Ennyi szublimálódik belőletek, Béla: ahogy tűzzelvassal nekimen tek Tőkés Lászlónak; mert ő már 1989ben is ott volt, ahol, s ti is ott, ahol; és a tökmag jankóknak nincsen nagyobb ellenségük, mint a viszonyítási alap, az igazodási pont. De mindez nem számít már, Béla. Nem ezért írom ezt a levelet neked. Hanem azért, hogy elmondjam, mi volt az eredendő bűn. Hogy miért nincs nektek bocsánat, s miért múltok majd el nyomtalanul. Azért, Béla, mert akkor, a sötétség oszladozásának pillanatában ott állt egy maroknyi nép (maroknyi székely, porlik mint…) a Thermopülaiszorosb an. Tengernyi ellen állt szemközt velük, de a Thermopülaiszorosban állani kegyelmi pillanat. Akik ott állnak a Thermopülaiszorosban, azok legyőzhetetlenek. Azokat el kell árulni, hogy legyőzessenek. Azoknak a hátába kell vezetni az ellenséget. Másképpen szemközt nevetik a túlerőt – másképpen csak állnak ott, felismerve és bízva saját, roppant erejükben. És akkor te, akkor ti, Béla, azt mondtátok annak a maroknyi népnek, hogy menjen haza. Még csak nem is vezettetek ellenséget a hátába, még ahhoz is gyávák , ahhoz is aljasok voltatok. Nem. Hanem elhitettétek a mindenre készekkel, mindenre képesekkel, hogy nincs szükség ellenállásra, csatára, önfeláldozásra, kitartásra, állhatatosságra, meg nem alkuvásra – nincsen szükség semmire, csak kussolásra, kompromissz umokra, „ügyes kis alkukra”, fanarióta trükkökre. Elhitettétek a néppel, hogy rátok van szükség. S azóta úgy tesztek, mintha ti lennétek az igazodási pont morális ügyekben is. Végül is, tényleg azok vagytok, Béla. Csak fordítva éppen, mint ahogy hiszitek. És nincsen már sok hátra, ha semmi mást, ezt az egyet hidd el nekem. Megvetlek, Béla.
