Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-05
13 alkotmány előírása szerint – útja előtt az államfővel egyeztetett, s erről írásos formában részletesen tájékoztatta a miniszterelnö köt. A személyeskedő szóváltásoktól, sőt a két ellentábor közötti nyílt színi verekedésektől sem mentes konfliktus, amely – miután a kormány leállította a külügy finanszírozását is – mármár az ukrán diplomáciai szolgálat teljes megbénítását fenyegette, vé gül is megoldódni látszik. Taraszjuk ugyanis az államfővel folytatott megbeszélését követően benyújtotta lemondását, és időközben életbe lépett a miniszteri kabinetről szóló törvény is, amely ugyan továbbra is az államfőt hatalmazza fel a miniszterelnök, v alamint a külügyi és védelmi tárca vezetőjének a személyére vonatkozó javaslat megtételére, ellenben tizenöt nap letelte után a parlament már ezekben a kérdésekben is önállóan dönthet. vissza Bukarest: kakasviadal magas szin ten Magyar Nemzet • 2007. február 5. (9. oldal) Tudósítónktól Hazugnak nevezte egymást a román államfő és a miniszterelnök. Traian Basescu közölte: a kormányfő hazudott, amikor azt állította, a külügyi tárca nem értesítette őt arról, hogy az Irakban állomásozó amerikai csapatok őrizetbe vettek két román vendégmunkást. Ezzel szemben Calin Popescu- Tariceanu úgy fogalmazott: az államfő kétéves mandátuma során kizárólag a hazugság politikáját alkalmazta. A két k özjogi méltóság közötti konfliktust a napokban tovább mélyítette, hogy a bukaresti külügyminisztérium a kormányfőt nem, csak az államelnöki hivatalt tájékoztatta az időközben szabadon engedett román letartóztatottakról. MihaiRazvan Ungureanu külügyminiszt er tegnap beismerte hibáját, és közölte: ma benyújtja lemondását. A liberális tárcavezető különben tavaly szembehelyezkedett pártjával, amikor a Tariceanu vezette kormánypárt az Irakban szolgáló román katonák hazahívását kezdeményezte. A kútba esett javasl atot Traian Basescu súlyos hibának és a koalíciós erők elárulására tett kísérletnek nevezte. vissza Erdélyi párbaj Brüsszelért − Tőkés László az RMDSZ ellenzékének egységes támogatására számít Magyar Nemzet • 2007. február 5 . (9. oldal) Rostás Szabolcs Az erdélyi magyar nemzeti oldal összefogása esetén hajlandó indulni a romániai európai parlamenti választásokon Tőkés László, aki fenntartásai ellenére elfogadta hat szervezet jelölését. Markó Béla a múlt alternatívájának nev ezte a református püspököt. Számos fenntartással és egy jelentős feltétellel ugyan, de Tőkés László püspök a hét végén elfogadta az erdélyi magyar ellenzéki szervezetek felkérését, és megerősítette: független jelöltként indul a Romániában májusban rendeze ndő európai parlamenti választásokon. „Nem vagyok hajlandó egy marakodó jobboldal képviselője lenni, nem prédálhatnak el engem. Elvi és eszmei egységre kell jutniuk” – szögezte le a királyhágómelléki református püspök. Emlékezetes, Tőkést az általa vezete tt Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), a Magyar Polgári Szövetség, a Magyar Polgári Egyesület, a Magyar Ifjúsági Tanács és az Erdélyi Magyar Ifjak kérte fel a választásokon való indulásra. Az SZNT vezetősége azonban megosztott T őkés jelölésével kapcsolatosan, a testület több tagja ugyanis kikötötte: kizárólag olyan jelöltet támogat, aki vállalja a Székelyföld területi autonómiájának határozott képviseletét. A püspök viszont úgy fogalmazott: számára megalázó, hogy ilyesmit kérnek tőle, amikor 1989 óta az autonómiáért küzd. Fodor Imre SZNTelnök a hat szervezet vezetőjének hét végi marosvásárhelyi tanácskozását követően közölte: az általa vezetett szervezet „teljes mellszélességgel” támogatja a független jelölt indítását. A püspök e lmondta, azután döntött úgy, hogy elvállalja a megméretést, miután a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elutasította a közös listaállításra tett javaslatát, az alternatív szervezetek által is támogatott Sógor Csaba pedig nem kapott befutó helyet az RMDSZlistán. Markó Béla elnök a hét végén a múlt alternatívájának nevezte az RMDSZszel szemben induló Tőkés Lászlót. Elmaradt választás. Elmaradtak a Székelyudvarhelyen tegnapra kiírt időközi önkormányzati választások, miután felfüggesztette tevékenységét a körzeti választási iroda. A testület tagjai azután döntöttek így, hogy a törvényszék helyt adott a Szász Jenő polgármester vezette Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) alkotmányossági kifogásának, és