Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-05
14 az alkotmánybíróság hatáskörébe utalta annak megállapítását: indulhate a megmérettetésen a polgári alakulat. Az MPSZ indulását az RMDSZ helyi szervezete óvta meg. vissza Passzivitás az MKP helyi szervezeteiben Magyar Nemzet • 2007. február 5. (9 . oldal) Neszméri Sándor Tisztújító közgyűlésre készül a Magyar Koalíció Pártja (MKP), ezt készítette elő a párt legfelsőbb választott szervének, az országos tanácsnak a szombati ülése. A kilencvenfős testület értékelte a tavaly megtartott parlamenti és helyhatósági választásokat, s bár az eredményekkel többségében elégedettek voltak a tanács tagjai, komoly bírálatok is megfogalmazódtak. Lapunk értesülése szerint a zártkörű ülésen az MKP parlamenti frakcióvezetője, Bárdos Gyula bírálta a párt alapszerveze teit és járási szerveit. Bárdos elsősorban azt kifogásolta, hogy bár az MKP a szlovákiai magyarság egyetlen releváns politikai szervezete, több alapszervezet mégis inkább emlékeztet „egy baráti társaságra vagy családi vállalkozásra”, mint a magyar közösség érdekeit felvállaló és megjelenítő politikai erőre. A frakcióvezető rámutatott arra, hogy a parlamenti választásokon a párt ugyan 11 százalék feletti eredményt ért el, ám abszolút számokban több mint ötvenezer szavazót vesztett el, s a magyarság passzivit ása megmutatkozott a helyhatósági választásokon is, amelyeken több délszlovákiai kisvárosban elvesztette az MKP a polgármesteri posztot. Bárdos fontosnak tartja, hogy a magyar párt alapsejtjei segítsék a magyarlakta települések gazdasági fellendülését, de arra kérte az országos tanács tagjait, hassanak oda, hogy az MKP helyi szinten is „folyamatosan foglalkozzon az anyanyelvi oktatás és a kultúra kérdéskörével, mert ez a két terület a legfontosabb nemzetrészünk megmaradása szempontjából”. Az országos tanác s ülését követő sajtótájékoztatón Bugár Béla, az MKP elnöke megerősítette, hogy a március 31re tervezett tisztújító közgyűlésen újra indul az elnöki posztért. vissza Koszovó nyáron válhat függetlenné Népszava • 2007.02.05. Továbbra is viták középpontjában áll Martti Ahtisaari ENSZmegbízott pénteken tett javaslata, amely szigorú nemzetközi ellenőrzés mellett megnyitná az utat Koszovó szuverenitása előtt. Egy szerbiai rádió szerint n em kizárt: felosztják a tartományt, s az északi, túlnyomórészt szerbek lakta területet Szerbia kapja meg, ezzel együtt a délszerbiai Presevót Koszovóhoz csatolnák. Belgrád legalábbis erre törekszik legfőbb patrónusával, Moszkvával. A médium biztosra vesz i, hogy Oroszország pedig megvétózná a tartomány függetlenségére vonatkozó jelenlegi javaslatot. Elvben ezt támasztja alá Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombati nyilatkozata is, aki annak a véleményének adott hangot, hogy a Koszovó jövőjéről rende lkező tervben nem lehetnek olyan megoldások, amelyek akár Belgrád, akár Pristina számára elfogadhatatlanok. Február 12én kerül sor a következő egyeztetésre a tartomány hovatartozásáról Koszovó szélhelyén, Pristinában. Agim Ceku koszovói miniszterelnök meggyőződését fejezte ki, hogy folytatódnak a tárgyalások, s az ENSZ BT áprilisban elfogadja a határozatot, amely utat nyitna Koszovó függetlensége felé. A Koha Ditore című pristinai lap úgy véli: a tartomány nyáron hirdetheti ki függetlenségét. vissza Népszavainformáció Tiltakozik az MKP Népszava • 2007.02.05. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) nincsenek szeparatista törekvései, az pedig közönség es ostobaság, amit a Robert Fico vezette szlovák kormán ypárt, az IránySzociáldemokrácia (SmerSD) egyik parlamenti képviselője mondott, miszerint Koszovó önállósulása láttán a szlovákiai magyarok vérszemet kaphatnak – jelentette ki pártja hét végi választmányi ülésén Bugár Béla, az MKP elnöke. vissza