Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-03
31 A finn diplomatát egyébként Belgrádban csak Borisz Tadics köztársasági elnök fogadta, Vojiszlav Kostunica kormányfő erre nem volt hajlandó. Az egyórás találkozón Tadics megismételte Belgrád jól ismert állás pontjait, hogy elfogadhatatlan a függetlenség. Mint Ahtisaari mondta, nem is várt semmiféle kommentárt az okmányra. Pristinában minden nagyobb izgalom nélkül fogadták a rendezési javaslatot. A közvélemény is – a szerbiaihoz hasonlóan – ismerte már a lénye get, hogy Koszovó Szerbiától független lesz – az államiság minden ismérvével rendelkezni fog – , de a nemzetközi közösség fenntartja az ellenőrzés jogát, s a szerb kisebbség széles körű autonómiára számíthat. A hivatalos Pristina támogatja a tervet, a „nemz etközileg ellenőrzött függetlenséget”, ami semmiképpen sem mondható el Belgrádról. vissza Szlovákóra - Széthúzás és beolvadás a felvidéki Zoboralján Magyar Nemzet 2007. február 3. Szerző: Zsebők Csaba Zoboralját kevesen ismerik az anyaországban. A Nyitra környékén fekvő majd kéttucatnyi falu volt az egyetlen többségében magyarlakta felvidéki terület, amely 1938ban nem került vissza Magyarországhoz. Az elmúlt néhány évtizedben a zoboraljai falvak vegyes lakosságúak lettek , nemzettársaink egyre csökkenő arányával. Olyan falvak alkotják többek között a Nyitra melletti, archaikus népi kultúrájú Zoboralját, mint Gerencsér, Csitár, Pográny, Nyitrageszte, Alsóbodok, Kolon, Zsére, Gímes vagy Barslédec. Kodály Zoltán itt gyűjtött egy sor népdalt, az A csitári hegyek alatt című tüneményt szerencsére sok millió magyar ismeri. Azt már viszont kevésbé jótékony homály fedi, hol is vannak ezek a hegyek. Azt sem sokan tudják, hogy a kortárs magyar zene egyik legeredetibb formációja, a ne mzetközi hírű felvidéki Ghymes zenekar alapítói nyitrai főiskolásként az egyik itteni településtől, Gímestől kölcsönözték a nevüket, felhasználván a település régies írásmódját. Hogy a magyar – szlovák határtól körülbelül 60 kilométerre kezdődő Zoboralja mag yar népi kultúrája a Kárpátmedence nyugati felében páratlanul archaikusnak számít, azt szintén csak a beavatottak ismerik. Még a fiatalok egy része is gyakorolja a téli, farsangi és húsvéti népszokásokat, a pünkösdölőt, a szentiványi tűzugrást, a balázsol ást vagy a villőzést. Népi házakból viszont már nincsen sok: Pogrányban, Gímesben és Kolonban található még jó pár, de Csitáron már csak kéthárom ilyen portát sikerült felfedeznünk. Ám a természeti környezet megkapó: a Zoborhegy büszkén magasodik Nyitra és a környező falvak fölött. Alsócsitár egyébként évekig a túlnyomórészt szlovákok lakta nagyvároshoz tartozott közigazgatásilag, de a falu lakossága néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy külön jobb lesz. Begurulunk a falu központjába, és örömmel látjuk, hogy az egyik középület homlokzatán helyet kapott Kodály Zoltán emléktáblája. A szemben lévő ház udvarán ötven év körüli asszony teszvesz. – Alsócsitár tiszta magyar község volt, csak akik ide gyünnek férjhöz, ide nősülnek, meg akik itt vesznek telket, ép ítkeznek, azok többnyire szlovákok – hallhatjuk Ilonkától. – Nekem is az uram meg a menyem szlovák, úgyhogy keveredünk. Megtanulnak az idevalósi gyerekek magyarul, tudják használni, de csak szlovák iskolába járnak. Pogrányban van magyar, de oda meg nincs a utóbusz, gyalog nem járhatnak a gyerekecskék két kilométert oda, aztán vissza, mindenkinek nincs autója. Kolon felé még rosszabb az összeköttetés, Gerencsérbe járhatnak busszal, de ott csak szlovák iskola van, mert a magyart bezárták a hatóságok harminc év e. Az én időmben még volt iskola itt, Csitárban is, most már kicsiny ez a falu, annyi gyereket nem szedne össze. De van egy hagyományőrző együttesünk. A fiatalok is tudják, amit kell, különösen azóta, mióta itt vannak a Kodálynapok. Magyarországról is sok an járnak ide, megkoszorúzzák az emlékművet, mi meg együtt énekelünk velök. Kolon Árpádkori temploma a falu felett őrködik. Egy bajszos úriember, aki honfoglaló őseinket idézi, útbaigazít minket, merre van a Kertekalja. Kétszer is halljuk tőle, hogy „balr e”. Mint később kiderül, értékes tájnyelvi sajátossághoz volt szerencsénk. – Zoboralján az 1980as években állami rendelettel megszüntették a magyar óvodákat, helyettük csak szlovák vagy alternatív (szlovák – magyar) intézmények alakultak, amelyekben a magya r óvónők egyáltalán nem tudtak vagy nem mertek magyarul beszélni. Ezért nem hibáztathatjuk őket, hiszen a munkahelyük kerülhetett volna veszélybe – állítja Balkó Gábor volt önkormányzati képviselő, a Zoboralja.sk honlap kiötlője. – Ám hibáztatom egyes közé leti szereplőinket, hogy nem szervezték meg a magyar óvodák megmentését, pedig nagyon fontos kérdésről volt szó. Ezt bizonyítja a koloni magyar intézmény esete: ha 1985ben a szülőknek nem sikerül megmenteniük, akkor ma biztosan nem volna magyar iskola a f alunkban. Az alsóbodoki eset szintén ezt támasztja alá: annak ellenére, hogy Bodokon hivatalosan nem lehetett magyar foglalkozás, az óvónőknek volt bátorságuk magyarul is kommunikálni a gyerekekkel. Meg is lett az eredménye, hiszen a 2001es népszámlálás s zerint azon a településen alig fogyatkozott a magyarság 1991hez képest.
