Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-27
5 Ezeket az érzéseket Fejtő Ferenc a nála eddig ismeretlen, magas hőfokú politikai elkötelezettséggel sugározza vissza: úgyszólván apai gyöngédséget, féltékeny és heves szenvedélyt él át a jelenleg hivatalban lévő szocialista/libe rális kormány iránt, s az idősödő hősszerelmes villogó gyíklesőjeként szúr bele messze földön híres tolla mindazoknak a „derriere”jébe [hátsójába – a szerk.], akiket bájos ideálja iránti, kevéssé gáláns, nem eléggé lovagi és trubadúri viselkedéssel kényte len meggyanúsítani. A képzelete által huncutkákkal és szépségflastromokkal fölékesített kormányhoz intézett újabb pajzán „billetdoux” [légyottra invitáló szerelmes levélke – a szerk.] ezúttal a politikai bírálat közvetett, kevéssé szokványos alakját öltö tte („Válasz Bodor Pál barátomnak”, Népszabadság, február 20.), amelyben az ősz amorózó fölülmúlta önmagát. Először is, a nagynevű és közrajongásnak örvendő szerző azt negélyezi, mintha nem tudná, hogy Bodor Pál politikai vénájában is forróbban nyargal a vér, ha ez utóbbi két nagy szenvedélyéről van szó: az egyik az erdélyi – illetve általában a romániai – magyarság ügye, a másik pedig a Magyar Szocialista Párt által megtestesített honi balközép. Fejtő cikkének tanúsága szerint már Bodor Pál lelkesedése és lojalitása sem elég: a jelenlegi kormány hiperlojalista hívei még az egyébként – Bodor Pál („Diurnus”) blogjának lelkes olvasói tanúsíthatják – érzelmesen és bensőségesen kormánypárti Bodor szilárd hűségével sem érik be, és a szövetségeseiért aggódó publi cista baráti bírálatát is az ellenség cudar és komisz támadásával vélik összecserélhetni. Különösen rosszul eshetett Bodor Pálnak, hogy írását a mai Magyar Nemzet polémiáinak duktusával hozták összefüggésbe, hiszen tudatik, hogy Bodor a rendszerváltó Magya r Nemzet hallatlan befolyású írója volt (s e minőségében egymaga inkább idézte nemzete emlékezetébe Erdélyt s a Bánságot minden áldott nap, mint fél esztendőnyi teljes magyarországi sajtó manapság), s hogy a nagy múltú, gyönyörű címbetűs laptól való kiakol bólíttatása (kikényszerített fölmondása) a médiaháború egyik fontos, honfivértől csöpögő epizódja vala. Bodor Pál írása („A baloldal nemzeti balfogásai”, Népszabadság, február 15.) igen egyszerű: a jeles középbal cikkíró – tapintatosan és szeretettel – fö lrója a sajgó szívéhez oly közel álló kormánynak, hogy a határokon túli magyar (nemzeti) kisebbségek javára mindeddig működtetett állami intézmények zömét rövid úton fölszámolta. Ezek az intézmények – a Határon Túli Magyarok Hivatalától a Teleki László Al apítványig és az Illyés Közalapítványig – köztudomásúlag nem működtek tökéletesen, ám hiányosan betöltött funkcióik nélkülözhetetlenek. A mindenkori kormányzatot a Magyar Köztársaság alkotmánya kötelezi a határon túl rekedt magyarság művelődésének istápolá sára, s ha a magyar kisebbségek – csekély s fogyó lélekszámukból, az utódállamok szegénységéből, s olykor a velük szembeni hátrányos megkülönböztetésből fakadó – hátrányait ki óhajtjuk egyenlíteni, ehhez pénzre s a pénzt méltányosan és szakszerűen használó meg elosztó intézményrendszerre van szükségünk. A kormány olyan, mint – s ez a fordulat ismerős lesz Fejtő Ferencnek Babits nevezetes Németh Lászlókritikájából – „az őrült kertész”, aki csak vág, nyes, metsz, nyír, de nem ültet. Egyrészt takarékoskodnia kell, másrészt korábbi jótéteményeit a hálátlan külmagyarok nem viszonozzák hódolattal, úgyhogy az ördög vigye az egészet – ebben foglalható össze a kormánykörök álláspontja. Bodor Pál írásában a miniszterelnökség honlapján megjelent, a Külügyminisztériu m tájékán keletkezett nemzetiségpolitikai koncepcióról is rebegett néhány halk fönntartást. Az írásművet – amely a magyarra föltűnően emlékeztető nyelven készült – magam is megtekintettem, nincs semmi értelme. Bodor Pál nem csak azért aggódik, mert a kise bbségi magyarok elesnek néhány elengedhetetlen támogatástól, és tovább gyérül az a szakmai munka, amelynek eredményeire szükségük van, hanem azért is, mert ez rossz fényt vet az elkövetőkre. Mit kívánhat még a kormánytábor a bírálóitól? Úgy látszik, a fön ntartás nélküli dicséreten – vagy ha ez nem lehetséges, a némaságon – kívül semmit. Fejtő Ferenc azt a patinás, meghitten ismerős módszert választja, hogy szimplán megrágalmazza a most megszüntetett intézményeket, s eközben elárulja, hogy a górcsöve alá vo nt tényanyagot látásból sem ismeri. Láthatólag azt hiszi, hogy a Teleki László Alapítvány a Teleki Pálról elnevezett intézet fölélesztése, s a hungarológiáról (magyarságtudományról) meg azt, hogy ez valami sötét reakciós, antiszemita dolog. Nos, a Teleki
