Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-13
8 megerősíteni pártjában. Parlamenti politikus ennél felelőtlenebb dolgot még nem csinált az elmúlt 16 év ben. Orbán Viktor régi pozíciójának visszaszerzéséhez azt sem tartja túl nagy árnak, hogy a rendőrségből csinál bűnbakot, az árpádsávos zászlók alatt masírozó rendbontókból pedig hősöket. Veszélyes akciójával a kormánynak akar ártani, de Magyarországot sod orja veszélybe". Polgár Viktor hozzátette: hétvégi nyilatkozata idején nem volt tudomása arról, hogy a magyar külképviseleteknek kiküldött, a Fidesz által kifogásolt tájékoztató anyagban mi szerepel. "A külügyminisztériumban naponta több tucat papírt k üldenek ki külföldre, a magyar missziókra, és nyilván nem látom valamennyit" - tette hozzá a tárca szóvivője annak kapcsán, hogy Németh Zsolt hazugsággal vádolta meg őt, mert szombaton azt mondta, hogy a misszióvezetőknek elküldött jegyzékben sem a Fidesz, sem Orbán Viktor neve nem szerepelt. Polgár Viktor kitért arra, hogy ő egy másik papírról beszélt, egy körjegyzékről, amelyet egy hete küldött a külügyi tárca a Budapesten működő külképviseleteknek, és abban nem esett szó a Fideszről vagy annak elnöké ről. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke szerint azzal, hogy a Külügyminisztérium vizsgálatot indít, hogyan kerülhetnek ki rendszeresen információk a tárcától az ellenzékhez, Polgár Viktor elismerte, hogy a külügyi tárca körüzenetet küldö tt a magyar nagykövetségek részére a "kordonbontással" kapcsolatban. A képviselő MTIhez eljuttatott közleménye szerint "a külügyi szóvivő azonban ismét megpróbálja félrevezetni a közvéleményt, ugyanis egy, a Külügyminisztérium által kiküldött hivatal os kommunikációs anyag nem csupán tájékoztatás, hanem utasításnak minősül." Mint írja, tiszteletben tartja Göncz Kinga álláspontját a kérdéssel kapcsolatban, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy törvénytelen pártpolitikai célokra használni a közt isztviselői kart, illetve a minisztérium alkalmazottait belpolitikai állásfoglalásra kényszeríteni. A külügyi bizottság elnöke emlékeztet arra, hogy Martonyi János idején soha, egyetlen minisztériumi utasítás sem minősítette az akkori ellenzéket, ilyen anyagot senki sem tud felmutatni. Aki ezt állítja, hazudik. Németh Zsolt közölte: tudomásul veszi a minisztérium belső vizsgálatát, és reményét fejezte ki, hogy a vizsgálat kiterjed arra is, hogy felelős minisztériumi vezetők hogyan nyilatkozhatnak eg y olyan anyagról, amit nem ismernek, illetve arra, hogy hogyan sértették meg a köztisztviselői törvényt a minisztériumban. vissza Kormányszóvivő: nincs napirenden a kormány átalakítása Budapest, 2007. február 12., hétf ő (MTI) - Nincs napirenden semmilyen kormányátalakítás, vagy személyi kérdés. Minden ezzel ellentétes hír spekuláció, alaptalan zavarkeltés - közölte az MTIvel Danks Emese hétfőn arra a sajtóhírre reagálva, hogy távozhat a kabinetből Szilvásy György kance lláriaminiszter. A Hírszerző című hírportál arról írt, hogy a miniszterelnök február elején már fel is kérte Kiss Péter szociális és munkaügyi minisztert a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) vezetésére. Az internetes portál több vezető szocialista forrá sból úgy értesült, hogy az esetleges váltás Szilvásy György akaratával is találkozik, aki a jövőben szívesebben foglalkozna a jelenleg a MeH alá rendelt egyes szakterületek így a polgári titkosszolgálatokkal kapcsolatos ügyek - felügyeletével. vissza Sólyom László a kisebbségekről és a környezetvédelemről is tárgyal Bukarestben MTI • 2007. február 12. 09:00 A románmagyar kétoldalú kapcsolatokról, a NyugatBalkán és a Feketetenger térségének helyzetéről, a kisebbségi ké rdésről, a környezetvédelem problémáiról, valamint a romániai ötvenhatosok rehabilitációjának ügyéről tárgyal hétfőn Bukarestben Sólyom László köztársasági elnök Traian Basescu román államfővel. A magyar államfő hétfőn megkezdte állami látogatását a román fővárosban, programja első mozzanataként az ismeretlen katona emlékművénél helyez el koszorút, mielőtt megkezdi tárgyalásait Traian Basescu elnökkel. Katonai tiszteletadással járó hivatalos állami fogadtatás várja a legmagasabb rangú magyar vendéget a Cotr ocenipalota Ceremónia terén. Az államfők megbeszélését követően Sólyom László a román parlament szenátusának, illetve képviselőházának elnökével, azaz Nicolae Vacaroiuval és Bogdan Olteanuval tanácskozik. Ezután ül közös asztalhoz a Victoriapalotában C alin Popescu Tariceanu miniszterelnökkel. A délutáni program keretében Sólyom László megkoszorúzza Nagy Imre emléktábláját a Bukarest melletti Snagovban, onnan pedig a Bukaresti Egyetemhez vezet az útja. Este a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházában találkozik Markó Bélával, a szövetség elnökével.