Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-13
9 A találkozók sorába illeszkedik egy megbeszélés Mircea Geoanával, az ellenzéki szociáldemokrata párt elnökével. A sűrű találkozók napját díszvacsora zárja, amelyet Basescu és felesége ad Sólyom László és felesége tiszteletére. vissza A román elnökkel találkozik hétfőn Sólyom László Uno.hu • 2007. február 12. 09:00 A román államfővel, illetve kormányfővel találkozik hétfőn Sólyom László köztársasági elnök Bukarestben. A magyar delegáció vasár nap este érkezett háromnapos látogatásra a román fővárosba, ahol az államfő az 1956os forradalom romániai résztvevőit tüntette ki. A köztársasági elnök hétfőn Traian Basescu ((Böszészku)) elnökkel folytat tárgyalásokat, majd találkozik Calin Popescu Tar iceanu ((Kölin Popészku Töricsánu)) miniszterelnökkel. Hétfő délután koszorút helyez el Snagovban ((Sznagov)), Nagy Imre emléktáblájánál, majd az RMDSZ bukaresti székházába látogat. Az államfő kedd délelőtt Marosvásárhelyre látogat, ahol Markó Béla RMDSZelnökkel, a román kormány miniszterelnökhelyettesével folytat megbeszélést. Ellátogat a magyar állam költségvetéséből finanszírozott Sapientia Egyetemre, majd a helyi értelmiség képviselőivel találkozik. Innen Kolozsvárra látogat, ahol egyebek között Tőké s Lászlóval, majd erdélyi 56osokkal találkozik. Az államfő kedd este az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőivel is beszélgetést folytat. vissza Az EU számára fontos az új szerb kormány összetétele − A Blic értesülés ei szerint mégis Đelić lesz a kormányalakító Vajdaságma.info • 2007. február 12. [10:13] Folytatódnak a találgatások az új szerbiai kormány összetételéről. A Blic például tudni véli, hogy Boris Tadić (DS), Vojislav Koštunica (DSS) és Mlađan Dinkić (G17 p lusz) pártelnökök a hétvégén találkoznak. E tárgyalások után közli majd Tadić államfő a kormányalakító nevét. A napilap a „tárgyalásokon résztvevőkhöz közel álló forrásra” hivatkozik. Eszerint a pártok kivárják, hogy a szerdán összeülő parlament elfogadja a Koszovóról szóló tárgyalások folytatására vonatkozó platformot, majd a Demokrata Párt (DS) és a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) csoportja a kormányalakítással kezd foglalkozni. Tadić már február 19én, hétfőn, felkínálhatná a kormányalakítói megbízatást pá rtja jelöltjének, Božidar Đelićnek, aki 2 hetet kap a kabinet összeállítására. A Blic forrása szerint a személyes megoldásokról a pártvezetők négyszemközt beszélgetnek. Legutóbb Tadić és Dinkić találkozott és a G17 plusz elnöke azt mondta, hogy nem áll Ko štunica (mint kormányalakító – a szerk. megj.) mögött. „Koštunica hajlandó tárgyalni a belügyminiszteri posztról, Dinkić pedig átengedné a pénzügyi tárcát, ha megkapná a külgazdasági kapcsolatokkal vagy az arányos regionális fejlődéssel foglalkozó kormány alelnök posztját” – állítja a meg nem nevezett forrás. Az eddigi kormány 19 minisztériumból állt, de a pártérdekek miatt valószínűleg bővülni fog. „Valószínűleg az alelnöki helyek száma lesz nagyobb. Lenne egy biztonsági kérdésekkel foglalkozó, egy beruház ásokkal vagy külgazdasági kapcsolatokkal foglalkozó és szinte biztos, hogy lesz a regionális fejlődéssel meg az emberi és kisebbségi jogokkal megbízott alelnök is. A jelenlegi nagybefektetési minisztériumból pedig 3 tárca alakul” – értesült a Blic. Az Euró pai Unió tagországainak külügyminiszterei mai brüsszeli találkozójukról azt üzenik majd, hogy folytatódhatnak a társulási tárgyalások Szerbiával, ha az új Európapárti kormány politikai állásfoglalásával és konkrét intézkedésekkel bizonyítja eltökéltségét a Hágával való teljes együttműködést illetően. „Ez magába foglalja azt is, hogy a kormány összetételének és az állami szolgálatok élén bekövetkező változásoknak szavatolniuk kell, hogy az ígéretet be is tartják” – közölték a Beta hírügynökséggel európai di plomáciai források. vissza Brassó – Bukarest autópálya: kezdődő munkálatok MNO • 2007. február 12. 9:39