Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-08
23 Az Európai Néppárt kiáll a kordonbontó Fidesz mellett MNO 2007. február 7. 19:04 Szolidaritásáról biztosította a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselőit Joseph Daul, a magyar ellenzéki pártot is tagjai közé soroló Európai Néppárt EPfrakciójának vezetője. A francia politikus közleményében azt írta, hogy a polgári szabadságjogok és a véleménynyilvánítási szabadság megalkuvás nélküli védelme a legfontosabb politikai cé lkitűzés Európában. „A képviselőcsoport, amelynek elnöke vagyok, az elmúlt hónapok során már több ízben kifejezte aggodalmát a demokrácia működését illetően Magyarországon. Aggodalmunk azonban kifejezetten csúcspontra jutott a magyar hatóságok azon dönté sét követően, hogy 2006. október 23án rendőrségi kordon felállításáról intézkedtek a magyar Parlament épülete körül” - olvasható a közleményben. Aj frakcióvezető számára „a Kossuth tér a demokrácia és a szólásszabadság jelképe Magyarországon. A mi képvi selőcsoportunk 2004. júniusában az alakuló ülését is itt, a magyar parlament épületében tartotta. A rendőrségi barikád felépítése nehezen érthető, és a Fidesz magyar országgyűlési és európai parlamenti képviselőinek békés polgári engedetlenségi akciója a p olgári szabadságjogok legitim követelésének cselekedete volt.” A néppárti frakció elnöke hangsúlyozza: mind a saját nevében, mind a frakcióban helyet foglaló, 27 tagállamban megválasztott 277 képviselő nevében fontosnak tekinti, hogy kifejezze szolidaritá sát mindenkivel, akik - mint magyar kollégáik is - felelősségüket felvállalva alapvető jogaik elismertetéséért küzdenek. vissza Időt adnak Szerbiának - Elhalaszthatják a jövő heti Koszovótárgyalást Magyar Nemzet 2007. feb ruár 8. Szerző: Sebestyén Imre Nagy a diplomáciai sürgésforgás a koszovói rendezés ügyében. Belgrádban és Pristinában egymásnak adják a kilincset a külföldi diplomaták. Ezzel párhuzamosan Moszkvában, Brüsszelben és Washingtonban is zajlik az egyeztetés a tervről, amelynek inkább megvalósítása, mint módosítása van napirenden. Nincs kizárva, hogy a nemzetközi közvetítők mégis eleget tesznek a belgrádi követelésnek, s elhalasztják a keddre, február 13ra tervezett bécsi Koszovótárgyalást, hogy időt adjana k Szerbiának az új parlament megalakítására, amely még az alakuló ülésen állást foglalna Martti Ahtisaari ENSZfőmegbízott rendezési tervéről. A fentiekre lehet ugyanis következtetni Geoffrey Hoonnak, az európai ügyek miniszterének belgrádi nyilatkozatából . A brit vendég Vuk Draskovics szerb külügyminiszterrel folytatott megbeszélések után kijelentette, hogy Ahtisaari kellő rugalmasságot fog majd tanúsítani a halasztás kérdésében. Előző nap azonban maga az ENSZdiplomata utalt rá, hogy ragaszkodni kíván a r endezési ütemtervhez. Pristinában, majd Belgrádban tanácskozott az EUtrojka FrankWalter Steinmeier német külügyminiszter vezetésével, amely korábban Moszkvában is tárgyalt. E delegációnak tagja még Olli Rehn bővítési biztos és Manuel Lobo Antunes portugá l külügyi államtitkár. Hozzájuk csatlakozik ugyancsak a Pristinában és Belgrádban tárgyaló Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Daniel Fried amerikai államtitkárhelyettes szerint kedvezően változik az Ahtisaariterv megítélése a szerb közvéleményben. vissza Sebességváltás Belgrádban Magyar Nemzet 2007. február 8. Felgyorsították Szerbiában a parlament és a kormány megalakítására irányuló erőfeszítéseket. A jelenlegi kabinet ugyanis nem tartja il letékesnek magát, hogy minden kérdésben képviselje az országot. A jogászok szerint azonban éppen az az alkotmányellenes, hogy a kormány saját magát hirdeti ki illetéktelennek. Az új kabinet kinevezéséig teljes kapacitással kell dolgoznia, ha az állam érdek ei ezt megkívánják – hangoztatják. Lényegében azonban arról van szó, hogy Vojiszlav Kostunica kormányfő nem kívánja vállalni a felelősséget a koszovói tárgyalások – számára is ismert – kimeneteléért, mondvacsinált a politikai vákuum. Ám ettől függetlenül