Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-29
19 A másik vonatkozás feltehetően hangos vitákat fog kiváltani. Az új kori baloldali identitás talapzatainak körvonalazásakor két olyan tételt is megfogalmaz az anyag, amellyel megtöri azt a másfél évtizede tartó sumákolást, amely ezen ügyekben olyannyira jellemezte a szocialisták világát. Egyfelől brutális egyértelműséggel dörgöli saját tábora képébe azt az igazságot, hogy: "Nem lehet egyszerre igent mondani Nagy Imrére és Kádár Jánosra.” Másfelől finom, de fontos különbséget tesz a rendszer vállalhatatlansága és a kor életvilágának teljesítményei között. Remélhetőleg leszne k majd elemzők, akiknek feltűnik, hogy ezzel megfordította a Fidesz által feje tetejére állított összefüggéseket. Ma a vezető ellenzéki pártnál a "jól viselkedés” a mérce: ha "jól viselkedsz”, akkor egykori (Kádárkori) életed teljesítményét nem vonják utó lag kétségbe. Ám a rendszert egyébként működtethetőnek hirdetik, csak nem úgy hívják. Következésképp az előző rendszer legfeljebb annyiban volt rossz, hogy mások uralkodhattak benne… A másik tétel elfogadása nem kevésbé lesz zavarba hozó számos szocialist a számára. A megszokott, relativizáló, az aktuális helyzethez alkalmazkodó lavírozó hozzáállással szakítva a tanulmány durván kimondja: nincs mese, kapitalizmus van, vége az antikapitalista ábrándoknak. Nincs antikapitalista kapitalizmus, s e mai forma ráa dásul még globalizálódó is. Lehet emiatt nyafogni, de jobb lenne inkább a lehető legeredményesebb alkalmazkodási megoldásokat megtalálni… E felfogásból azután levezethetővé válnak a dolgozat reformelképzelései is. Másnap megszólalt Orbán Viktor is. Óriási erőfeszítésekkel, páratlan retorikai bravúrokkal előállította ugyanazt a két gondolatmenetet, amelyet már legalább öt éve hallhatunk tőle. Pontosabban szólva: csakis ezeket hallhatjuk tőle. 1. Vannak ők és vagyunk mi. Két, kibékíthetetlen világ. Most éppe n mint az igazság/igazságtalanság megjelenítői. S természetesen mi vagyunk többen. Most éppen úgy, mint az igazságosság oldalán lévők sokszínű koalíciója. 2. Következésképpen: az ő hatalmuk illegitim, s az a történelmi feladatunk, hogy a megszüntetésük i ránti küldetésünket érvényesítsük. A szavak, a verbális fordulatok talán újdonságokként hatnak. A mondandó lényege azonban semmiképpen sem. Marad tehát az, ami volt 2006ban, meg már 2002ben. És közte… Gyurcsány továbbra is ajánlgathatja a "kezdeményező v ersengést, az együttműködést és partnerséget…” vissza Tettünk egy kört. Edzésnek ez is jó. Kéri László A szomszéd kertje Heti Válasz • 2007. 01.26. Nem szokás nyilvánosan szólni arról, aminek már a latolgatása is rossz fényt vetne ránk. Örülnünk kelle az EU kibővítésének, és ezen belül különösen Románia bekerülésének, és jóe ez nekünk; nos, ilyen ügyekben udvariasan semmitmondó, formális megszólalásokat hallh attunk. Nem is lehet ez másképpen, főként az ünnepi pillanatokban. Minket is jól megvárakoztattak a felvétellel, így viszont nem illett mást mondanunk, mint hogy örülünk a további bővülésnek, és hogy ez nekünk is jó lesz. Most viszont, a munkás hétköznapok beálltával, feltehetjük a szemérmességből elhallgatott kérdéseket. Gyorsan növekszik a két ország, miközben a magyar gazdaság az utóbbi évek felelőtlen gazdaságpolitikája következményeként többéves lassulást kénytelen elszenvedni. Nem jönneke majd a nyakunkra a balkáni országok? Bulgária nincs benne a magyar közvélemény viszonyítási keretében, így elég a kérdést a román vonatkozásra szűkíteni. Lehetségese, hogy a románok előbb veszik át az eurót, és gazdasági fejlettségben hamarosan befognak minket? A kérdés első felére igenlő a válaszom, a másikhoz magyarázattal ellátott nemleges válasz tartozik. Ami a közös európai valuta átvételének mérhető pénzügyi feltételeit illeti: a mutatók kellő politikai akarattal teljesíthetők. A kulcskérdés a költségvetés i hiány mértéke: ha a deficit csekély, akkor az adósságállomány sem nő, az állam nem fejt ki inflációs nyomást, nem tolódnak magasra a hitelkamatok, vagyis az ún. maastrichti kritériumok teljesíthetők. A román deficit jelenleg nem nagy, és hacsak nem tör k i náluk is az állami pénzköltési láz, szomszédunk előttünk teljesítheti az euróátvétel kritériumait. A fejlettségi szintkülönbség viszont más ügy. A szegényebbek tartósan gyors fejlődés mellett is csak hosszú évtizedek alatt temethetik be a történelmi sza kadékot. A The Economist című brit lap nem is hallgatta el, hogy
