Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-29
18 Juhász Ferenc ügyvezető alelnök is megfelelő s zerepet kapjon. Az egyik verzió szerint a párt tisztújító kongresszusán olyan alapszabálymódosítást fogadnak el, melyben két elnökhelyettesi poszt is szerepel majd. De az alelnökök számát is bővítenék, hogy kivédjék a tisztségekből kimaradó prominens poli tikusok esetleges sértettségét. Gyurcsány az MSZP választmányának szombati ülésén is utalt erre, amikor azt mondta, a pártban úgy lehet a hatékonyságot növelni, hogy többeket kell bevonni a döntéshozatalba és a szervezet irányításába. vissza Korai szezonkezdés Népszava • 2007.01.29. Tavaly és tavalyelőtt is az évi politikai szezon nagyjából azzal kezdődött, hogy mind a miniszterelnök, mind pedig az ellenzék vezetőj e előadta a maga szokásos, nagylélegzetű helyzetértékelését. Így lesz az idén is, ám ezúttal főpróbát is tartottak. A médiát, a közvéleményt semmi sem tarthatja vissza attól, hogy ne hasonlítsák tüstént össze a két produkciót – noha azok aligha vethetők eg ybe. Az egyik sokhetes olvasás, belegondolás eredménye, a másikhoz nem kellett több a szokásos rutinnál, legfeljebb azt kellett eldönteni, mi legyen a leginkább médiaképes üzenet. Gyurcsány Ferenc szokatlanul terjedelmes dolgozatával ezúttal is nagyjából azt a politikusi attitűdöt teremti újra elő, amit a közönsége tőle lassan hat éve már megszokhatott. Időről időre szükségét érzi annak, hogy a maga politikai törekvéseit szélesebb történelmi keretek közé is elhelyezze, és az általa befolyásolható politika iszellemi tábor számára perspektívákat fogalmazzon meg. Ennyiben mindinkább megfelelni látszik az itthoni politikai életben viszonylag szokatlan politikai teoretikusi szerepkörnek. Korábbi próbálkozásaihoz képest a pártelnökjelölt most sokkal kevésbé fell engzős, gondolatilag/szerkezetileg is rendezettebb írást adott közre. A Szembenézés számos ponton fogalmaz meg olyan kérdéseket, amelyek a kor elemzői számára is jó ideje jelentenek nyitott, vitatott problémákat, és a válaszai közül nem egy olyan színvonal ú, amely alkalmas lehet további, szélesebb körű diskurzusokra is. Az egész írást nem elemezhetjük, de kiemelünk néhány olyan témakört, amely feltételezhetően kitüntetett része lehet a majdani vitáknak. Mindenekelőtt a rendszerváltás eltelt tizenhét événe k történelmi értelmezésére kell utalnunk, mert nagyon fontos, hogy a múltról való diskurzusainkba egyenrangú tényezőként emeljük be ezt a – csaknem két évtizedes – időszakot. A legszélesebb közvéleménynek is hasznára válhatna, ha végre tisztábban látnánk a tekintetben, hogy mi is volt az egykori illúzióinkból adódó, terhes várakozások átka, s mi az, ami mára véglegesen és visszavonhatatlanul megváltozott körülöttünk. Akár szeretjük, akár nem. A dolgozat e részeiben kifejtetteket nyugodt szívvel tekinthetik termékeny vitalapnak azok is, akik nem különösebb szimpátiával viseltetnek a baloldal iránt. A hozzánk legközelebb eső időszaknak, az elmúlt négyöt évnek az elemzésekor jól érzékeli és írja le a tanulmány azt a csapdahelyzetet, amit az állandósuló kampányküzdelmek teremtettek. A szünet nélküli licitversenyben részben minden és mindenki elvesztett e az arányérzékét, részben pedig mindenki vesztessé vált. A győztes előbb, a vesztes később, a közönség pedig – folyamatosan és hosszabb távra elnyúlóan. A szerző azt is jól látja, hogy e lehetetlen körülmények között szükségképpen válik hazuggá a közbeszé d, s ennyiben megpróbál egykori, őszödi szavai köré egy finomabb és újabb értelmezési keretet teremteni. Legelső kritikusai azonmód felháborodtak, s azzal vádolták, hogy jelenékteleníteni akarja a hibáját – holott nem erről van szó. Megkísérelte a beszédet olyan kontextusban elhelyezni, amelynek a kialakításáért ő is politikai felelősséggel tartozott, ám egyúttal felvázolta egy sokkal elfogadhatóbb, kölcsönösen is gyakorolható/alakítható kontextus kereteit is. Kár lenne, ha az aktuális harci igények hevében mindezt nem vennék észre az igazi címzettek. A politikai viszonyok kutatójaként számomra a legtanulságosabb részeknek a baloldali identitás belső ellentmondásainak felvázolását találtam. E problémakörnek két fontos tartománya is terítékre került. Az egyi k a közelmúltra szólt, a saját tábornak címezve a kritikai elemzést, tudniillik a baloldali érzéketlenség milyen mértékben járulhatott hozzá a jobboldali politikai tábor jelenkori radikalizmusának kiteljesedéséhez. E pontnál Gyurcsány Ferenc a hazai politi kai érintkezés kultúráját messze felülmúló empatikus adottságokat mutatott fel, s csak remélhető, hogy a saját tábora inkább eltöpreng, mintsem felháborodik az itt megfogalmazott kritikán.
