Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-23
9 küldöttséget vezető Göncz Kinga is, aki sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy az EUnak segítenie kell Szerbiát azokon a területeken, amelyeken a lako sság közvetlenül érezheti az integráció előnyeit - például a vízumkönnyítéssel. Fontos, hogy az EU jelen legyen Szerbiában - hangsúlyozta, bejelentve, hogy a következő hetekben több uniós küldöttség, köztük egy külügyminiszteri szintű utazik Belgrádba. Javier Solana, a tagországok közös kül- és biztonságpolitikai felelőse ugyancsak azt emelte ki, hogy a többség az uniópárti, demokratikus erőkre szavazott előző nap. Solana egyúttal gyors kormányalakítást sürgetett, és reményét fejezte ki, hogy a pártok h amar meg tudnak egyezni a koalíció felállításában. Több miniszter azt is hangoztatta, hogy az EUnak mielőbb pozitívan kell reagálnia a kedvező választási kimenetelre, és előbbre kell lépnie Szerbia integrációs folyamatával. Belgráddal tavaly az unió f elfüggesztette a társulási tárgyalásokat, mert Ratko Mladicot, a boszniai háború egyik fővádlottját nem sikerült a Nemzetközi Törvényszék kezére adni. Amennyiben az unió reményei szerinti kormány alakul, minden esélye megvan annak, hogy a megbeszélések gyo rsan újraindulnak - erről azonban most nem született döntés. Olli Rehn bővítési biztos mindazonáltal nyilatkozatában kiemelte, hogy Szerbia olyan intézményes képességekkel rendelkezik, amelyeknek révén a szerződést gyorsan és hatékonyan életbe léptethe ti, ha majd megkötik, és azt követően folytathatja útját az integrációban. Rehn olyan kormány alakításában reménykedik, amely gyorsan képes haladni az integráció terén. Az óvatosan nyilatkozók közé tartozott hétfőn Philippe DousteBlazy francia külügym iniszter, aki szerint az együttműködés jövője azon múlik, kit választanak meg miniszterelnöknek. A vasárnapi szerbiai választáson a legtöbb szavazatot ugyan a Nemzetközi Törvényszék előtt álló Vojislav Seselj Szerb Radikális Pártja (SRS) kapta, de úgy tűni k, ez az erő nem tud életképes koalíciót alakítani. Jó esély látszik viszont arra, hogy az együttesen a mandátumok több mint kétharmadát megszerző demokratikus erők, mindenekelőtt Boris Tadic államfő Demokrata Pártja (DS) és Vojislav Kostunica Szerbiai Dem okrata Pártja (DSS) szövetségre léphet. A kormányalakítás mellett hamarosan megkezdődik az egyeztetés a koszovói státusrendezéssel kapcsolatos nemzetközi javaslatról is. Martti Ahtisaari ENSZkülönmegbízott várhatóan két lépcsőben - először a szerbeket kedvezőbben érintő részletekre koncentrálva - ismerteti elképzeléseit. Az unió továbbra is hangoztatja, hogy az együttműködésnek feltétele a Nemzetközi Törvényszékkel folytatott maradéktalan együttműködés szerb részről. Brüsszelben azonban többen úgy ítélték meg, hogy az előrelépéssel nem lehet várni addig, amíg a törvényszék teljesnek minősíti a kooperációt - egyes vélemények szerint a társulási szerződésnél is bölcsebb lenne annak életbe léptetéséhez feltételül szabni az együttműködést, nem pedig a róla folytatott tárgyalásokhoz. vissza Fontos, hogy az EU a következő időszakban jelen legyen Szerbiában Göncz Kinga szerint Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2007. január 22., hétfő (MTI) - Fontos, hogy az Európai Unió a vasárnapi választások utáni időszakban jelen legyen Szerbiában, ezért is döntöttek a tagországok külügyminiszterei hétfőn arról, hogy a következő hetekben több küldöttséget is menesztenek Belgrádba - hangoztatta a brüsszeli találkozó t követően tartott sajtótájékoztatóján Göncz Kinga, a magyar diplomácia vezetője. Mint mondta, a tanácskozáson egyöntetű volt az a vélemény, hogy az eredmények alapján jó eséllyel az uniópárti erők kerülnek kormányra. Az emberek megértették, hogy Szerb ia szempontjából a legjobb döntés az európai út választása - tette hozzá. Leszögezte, hogy az EUnak segítenie kell Szerbiát azokon a területeken, amelyeken a lakosság közvetlenül érezheti az integráció előnyeit - például a vízumkönnyítéssel , és a se gítséggel nem lehet várni addig, amíg a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnök kivizsgálásával foglalkozó Nemzetközi Törvényszék teljesnek minősíti az együttműködést Belgráddal. Várhatóan februárban látogatást tesz Belgrádban az EU külügyminiszte ri küldöttsége, hogy tárgyaljon a főbb politikai erőkkel, illetve tájékozódjon a koszovói státusrendezés ügyében. Utóbbiról Martti Ahtisaari ENSZkülönmegbízott a jelenlegi tervek szerint két lépésben ismerteti javaslatát. Göncz Kinga jelezte: a legjob bnak azt találta volna, ha a koszovói státusra mindenképpen az érintett felek (Belgrád, a koszovói albán vezetés, valamint a koszovói szerbek) közti tárgyalások során találnak megoldást, de az álláspontok mindvégig olyan távol voltak, hogy ide nem lehetett eljutni. A hétfői uniós találkozón több delegáció kitért a társulási és stabilizációs szerződésről tavaly felfüggesztett tárgyalások folytatásának kérdésére. A megbeszélések haladását az EU elvben a törvényszékkel folytatott belgrádi együttműködéstől teszi függ ővé, ugyanakkor több ország azon az állásponton van, hogy a tárgyalásokat mielőbb folytatni kellene, és legfeljebb a szerződés életbe léptetéséhez kellene feltételül szabni ezt a kritériumot.