Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-23
10 Ukrajnával kapcsolatban a miniszteri találkozón Kijevnek "so k és nyomatékos támogatója volt", illetve annak is, hogy az EU elismerje az ottani pozitív változásokat. Göncz jelezte, bár most nem született olyan döntés, amely hosszú távra behatárolná az ukrán integráció folyamatát, az együttműködés kiterjesztésére von atkozó tárgyalások megkezdéséhez elfogadott kompromisszum szerint az EU elfogadja és méltányolja Kijev uniós törekvéseit. Ami Líbiát illeti, az EUtagországok között egyértelmű volt a szolidaritás a halálra ítélt bolgár ápolónőkkel és a palesztin orvos sal, és minden résztvevő csalódottságát fejezte ki a halálos ítélet miatt. Egyetértettek abban is, hogy a döntés elleni tiltakozásképpen nemzetközi nyomásra van szükség. Áttekintették a külügyminiszterek az energiapolitika aktuális kérdéseit is. A magy ar miniszter itt külön hangsúlyozta annak fontosságát, hogy épüljön ki egy korai információs mechanizmus az ellátó országok, a fogadók és az uniós intézmények között (ennek jelentőségét jelezte a Barátság kőolajvezeték év eleji leállása is, amelynél nem vo lt előrejelzés). A következő három év prioritásai közül a magyar felszólalás kiemelte az Oroszországgal tervezett új partnerségi EUmegállapodás megkötését. vissza Csak részleges megoldást kínál az autonómia a romániai mag yarok szerint sajátos problémáik megoldására Bukarest, 2007. január 22., hétfő (MTI) - Csak részleges megoldást kínál az autonómia a romániai magyarok szerint sajátos problémáik megoldására - derül ki abból a Kolozsváron hétfőn bemutatott közvéleményk utatásból, amely a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megrendelésére készült. A 2006. november 20. és december 4. között végzett felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 16 százaléka véli úgy, hogy a székelyföldi gazdasági fejlesztési régió teljes mértékben megoldaná a romániai magyarok problémáit. 39,8 százalék szerint ez nagymértékben jelentene gyógyírt, míg 32,5 százalék szerint a fejlesztési régió megalakítása csak kismértékben szüntetné meg gondjaikat. A válaszadók 11,7 százaléka nem hi sz egyáltalán a fejlesztési régió hatékonyságában. A területi autonómiáról az alanyok 16,5 százaléka hiszi azt, hogy teljes mértékben megoldást kínál, 42,1 százalék szerint csak nagymértékben, 31,6 százalék szerint pedig csak kismértékben oldaná meg a területi önrendelkezés a romániai magyarok sajátos problémáit. A kulturális autonómiába "vetett hit" ennél is kisebb, ugyanis 10,8 százalék véli úgy, hogy ez "teljes mértékű" megoldást kínál, 25,9 százalék szerint nagymértékben, illetve 51 százalék szerint kismértékben jelentene megoldást a kulturális autonómia. A z alanyok 12,4 százaléka szerint e kisebbségvédelmi jogi eszköz egyáltalán nem segítene a sajátos problémák rendezésén. Horváth István, a közvéleménykutatás elkészítésében résztvevő szociológus az MTInek kifejtette: a romániai magyarok rájöttek arra , hogy a piac és a román állam is messzemenően kihat életvitelükre. Hozzátette: az emberek már átlátják az önrendelkezés összetettségét, nem tekintik azt csodaszernek. A felmérésből kiderül: a legutóbb 2004ben végzett hasonló kutatás eredményeihez ké pest valamelyest növekedett azon magyaroknak aránya, akik úgy érzik, hogy elégedettek életkörülményeikkel. A felmérés a szavazási preferenciákra is kitér. Ebből a fejezetből kiderül - mondta Horváth István , hogy a biztos pártpreferenciával rendelkez ő romániai magyarok 90 százaléka az RMDSZt támogatja. A biztos pártpreferenciával rendelkezők a megkérdezettek 64 százalékát teszik ki. Az MTI kérdésére Horváth kifejtette: a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) támogatottsága a pártpreferenciát bevallók körében 2,53 százalék között mozog. Ez azért állapítható meg, mert a pártpreferenciákra vonatkozó kérdés nyitott volt. Emellett arra is rákérdeztek, hogy hallottake az MPSZ párttá való bejegyeztetése érdekébe indított aláírásgyűjtési akcióról. A vál aszadók 30,9 százaléka hallott erről, de nem ismer olyat, aki aláírt volna, 2,6 százalék válaszolta azt, hogy maga is támogatta aláírásával a szervezet pártként való bejegyzését, míg 6,9 százalék halott erről, és ismer aláíró személyt is. A megkérdezettek 59,6 százaléka nem hallott az aláírásgyűjtésről. A romániai magyar közéleti szereplők közül a magyarok leginkább Markó Bélában, Tőkés Lászlóban és Frunda Györgyben bíznak. vissza Egységesen lép fel az ellenzék a Ficok ormány külpolitikája ellen Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2007. január 22., hétfő (MTI) - Helyteleníti a szlovák parlamenti ellenzék Robert Fico kormányának "elszigetelődéssel fenyegető" lépéseit, ezért a három ellenzéki párt v ezetői hétfőn nyílt levélben fogalmazták meg a kabinet külpolitikájával kapcsolatos aggodalmaikat.