Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-22
28 Bár ne lenne igazam, de a keserű tapasztalat mondatja velem: ne reménykedjenek. vissza Kőszeghy Elemér Új alapokra helyezett nemzet- és kisebbségpolitika − Bemutatkozott a nemzetpolitikai ügyek szakál lamtitkársága Magyar Szó • 2007.01.20. Budapesti tudósítónktól Budapesten a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Külkapcsolatok és Nemzetpolitikai Ügyek Szakállamtitkársága pénteken sajtótájékoztatót tartott, amelynek keretében a résztvevők bemutatták a sz akállamtitkárság szervezetét és tartalmi programját. Gémesi Ferenc szakállamtitkár elmondása szerint tavaly nyáron filozófiai változás következett be a kormányzati szerkezetben. A korábbi, önálló hivatalokat egyre inkább a szakterületekhez, minisztériumok hoz igyekeztek kapcsolni. Így a jövőben a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt, a HTMHt, illetve a számos közalapítványt a MEHhez tartozó szakállamtitkárság váltja fel. „Egy szimbolikus intézményrendszer helyett új alapokra helyezett kisebbségpolitikát kívánunk folytatni” - szögezte le az államtitkár. A szakállamtitkárság három főosztályt működtet: a kül- és biztonságpolitikait, a nemzetpolitikait, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségit. A Nemzetpolitikai Főosztály három osztályra tagolódik: a straté giai és fejlesztéspolitikaira, a koordinációsra, valamint a támogatáspolitikaira. Az első a koncepciókészítésben és a fejlesztéspolitikába való bekapcsolódásban lát el alapvető feladatokat, az elkövetkező időszakban kiemelt fontosságú lesz, hiszen ennek ré vén kapcsolódhatnak a nemzetpolitikát érintő kérdések a Nemzeti Fejlesztési Tervhez. A koordinációs osztály látja el a kapcsolattartási feladatokat. A támogatáspolitikai osztályhoz tartozik az összes olyan kérdés, amelyek a kultúra, az anyanyelv, az egyház ügyek, az ifjúságvédelem terén jelentkezik. Gémesi Ferenc kitért arra is, hogy a jövőben a szakállamtitkárság foglalkozik a kisebbségi önkormányzatok helyzetével, gazdálkodásával, támogatásával, a hagyományos kisebbségi feladatokkal, az oktatással, a kult úrával, anyanyelvmegőrzés kérdéseivel. „Ahogy joggal várjuk el a szomszédos országokban, hogy a magyarság nyelve, kultúrája megmaradjon, s ehhez a megfelelő kereteket az adott állam biztosítsa, úgy nekünk is legalább ekkora fontosságú állami feladatunk a magyarországi kisebbségeknek mindezt biztosítani” szögezte le az államtitkár. Két alapvető feladat van a kisebbségek támogatása terén: az esélyegyenlőség biztosítása, illetve a kisebbségi kulturális autonómia kiépítésének elősegítése. A külhoni magyarokk al kapcsolatos feladatokról szólva a szakállamtitkár elmondta: miután Románia csatlakozott az EUhoz, a magyarság több mint 90 százaléka ugyanazon gazdasági és politikai keretek közé került. „Világos kormányzati cél a magyar közösségek európai keretekben v aló felzárkóztatása, modernizációja. A kormány célja, hogy a magyarság sikeres európai nemzet legyen” - mondta Gémesi Ferenc. A fejlesztéspolitikai kérdésekbe is be kell vonni a határon túli magyarságot, s ez alól az EUn kívüli területek sem jelentenek ki vételt. Törzsök Erika arra figyelmeztetett, hogy a fejlesztéspolitika terén a következő hónapok legfontosabb feladata a célmeghatározás. „Ha az egyes régiók politikai érdekképviseletei nem jelölik ki azokat az intézményeket és személyeket, akik részt vesz nek a fejlesztési folyamatokban a szomszédos országokban, hogy az egymás felé forduló régiók kialakításában az adott térségben élő magyarok szempontjai is bekerüljenek, akkor nagy lehetőséget szalasztunk el”. vissza MIHÁJLOVITS Klára FÜGGŐ FÜGGETLENSÉG − Akár elszakad, akár nem: precedens lesz Koszovó Trasndindex • [20.1.2007] Vasárnap választások Szerbiában. Kiszivárgott ENSZtervezet Koszovó státusáról: „nem teljes függetlenség” és önálló tagság a nemzetközi szervezetek ben. [elemzés] Ritkán fordul elő, hogy egy ország egymással marakodó, heves kampánnyal választásra készülő vezető politikusainak néhány nappal a szavazás előtt – egységes vezetést mímelve – a kilincset szinte egymásnak adó külföldi politikusokat kelljen fogadniuk, s