Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-22
27 tárgyalásoknak két nagyobb kö re van – az energiapolitika és a logisztika. Az energiapolitikán belül három fő kérdést vitatnak meg, így az energiaszállítási megállapodások hosszú távú, állami garanciákkal és biztosítékokkal ellátott kapcsolattá való alakítását; másodsorban a Tisza mell ékfolyóin építendő, legfeljebb 20 megawattos vízerőművek energiájának Magyarországra történő szállításával kapcsolatos kérdéseket; harmadsorban új gázszállítási kapacitások létrehozását, csővezetékek építését a mai keretek bővítése érdekében. A másik megvi tatandó kérdés különleges ukrán – magyar gazdasági körzet létrehozása Záhony körzetében – mondta. Gyurcsány Ferenc azt is közölte, hogy a következő fél évben rendkívül intenzívek lesznek a magyar – ukrán államközi kapcsolatok, hiszen Magyarországra látogat J uscsenko elnök, Viktor Janukovics miniszterelnök és Olekszandr Moroz, a parlament elnöke. Újságírói kérdésre válaszolva a miniszterelnök elmondta, hogy az ukrán elnökkel folytatott megbeszélésén szóba hozza a kárpátaljai magyar közösség megoldatlan probl émáit, köztük az elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának, a magyar nyelvű érettségi vizsgaközpontok létrehozásának megoldatlan kérdéseit, továbbá kárpátaljai orvosok magyarországi továbbképzésének az ügyét. A Viktor Juscsenkóval folytatott tá rgyalást követően Gyurcsány Ferenc és vendéglátója Munkácson egy megyei borfesztivál és betlemehes találkozó rendezvényein vett részt. (Kárpátalja/MTI/mukachevo.net) vissza Vajdasági déjà vu KISZo • 2007.01.20. Kampányt zártak Szerbiában, merthogy a balkáni ország választás előtt áll. Választásra készülnek tehát a Vajdaságban élő közel háromszázezres magyar közösség tagjai is. Fergeteges kampányzárógyűlést tar tott a voksaikért ringbe szálló Vajdasági Magyar Szövetség (vezetője: Kasza József) és egy szerényebbet rendezett a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (vezetője: Ágoston András) és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (vezetője: Páll Sándor) által létr ehozott Magyar Összefogás Koalíció. Megvédjük magyar falvainkat a szerb vezetés által tervezett tömeges betelepítéssel szemben, hangzott el itt is, ott is. A szerb pártok mindenféle ígérettel a magyar szavazatokra utaznak, ám miután megszerzik azokat, el feledkeznek róluk, figyelmeztetett mindkét politikai erő vezetése. Kettős állampolgárság, autonómia ugyancsak az elérendő célok között szerepel mind a VMSZ, mind a Koalíció választási anyagaiban. Ebben és persze a magyar nyelven megtartott kampánygyűlése kben azonban ki is merül a hasonlóság a két tábor között. A választások ugyanis számukra elsősorban egyfajta legitimizációs küzdelmet jelent, azaz annak bizonyítását, melyik politikai erő bír nagyobb befolyással a magyar közösségen belül. Így aztán nem vél etlen, hogy a képzeletbeli nehéztüzérséget nem is annyira a szavazókért, inkább egymás ellen vetik be. A kampánygyűlések vezérmotívuma: bebizonyítani, hogy a másik tábor árulja el a magyarság érdekeit, paktál le az aktuális szerb vezetéssel. Az embernek itt, a Kárpátok alján déjŕ vu érzése támad, hiszen a tudósítások fájdalmasan ismerős állapotokra emlékeztetnek. Röpke egy évvel ezelőtt szűkebb pátriánkban folyt választási kampány. Szűkebb pátriánkban szerepelt terítéken a kettős állampolgárság, az autonó mia, itt volt szó arról, hogy az ukrán pártok mindent megtesznek, hogy megszerezzék a magyar szavazatokat, itt hangzott el a figyelmeztetés, hogy az ukrán pártok színeiben mandátumhoz jutó magyar személyek képtelenek lesznek felvállalni a magyar ügyeket, h iszen rájuk is vonatkozik majdan a pártfegyelem. S az UMDSZ összefogást sürgető felszólítása ellenére itt, szűkebb pátriánkban feszült egymásnak a két magyar politikai erő. Saját eredményeinket – pontosabban: fiaskónkat – ismerjük. A szavazásra jogosult magyarok közel negyven százaléka voksolt csupán a két magyar szervezet egyikére. A negyvenhárom ezres tagsággal büszkélkedő egyik szervezet még húszezer szavazatot sem volt képes összegyűjteni. A megyei tanácsban a két szervezet képviselőit egybe véve is m essze alulreprezentált a kárpátaljai magyarság. Az egymás torkát szorongató vajdasági magyar pártok vezetői abban bíznak, hogy a magyarok nem hagyják magukat megtéveszteni, tömegesen keresik fel a szavazóhelyiségeket és adják voksaikat az általuk képviselt pártra vagy tömbre.