Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-15
19 tegyenek, akik utólag visszal épnének az utánuk következő jelöltek javára. Ennél jóval célravezetőbbnek és hitelesebbnek tartja azt, hogy a befutó helyeken fiatal, képzett politikusok induljanak, akik ezáltal valóban megalapozhatják későbbi politikai karrierjüket. Mint mondta, a jelölt téválás kritériumai rugalmasak, a megfelelő képzettség és az idegen nyelvek ismerete mellett ennek feltétele csupán az RMDSZtagság, így a civil szféra számára is nyitott a lehetőség a jelöltállításra. Úgy vélte, a választások előkészítése nagy erőfeszíté st igényel a pártok részéről (ehhez többek között a pártoknak 200.000 aláírást kell összegyűjteniük), ezért kezdeményezni fogja a kormánynál a választások időpontját, illetve a gyakorlati, szervezési kérdéseket rögzítő kormányhatározat mihamarabbi elfogadá sát. Az idei év prioritásairól szólva kifejtette, az Európai Uniós csatlakozás mindenki számára nagy esélyt, de ugyanakkor nagy kihívást is jelent majd: az Unió tagjaként ugyanis nagyságrendekkel nagyobb pénzforrások állnak rendelkezésre infrastrukturáli s fejlesztésre, ezért prioritás, hogy növeljék az ország forrásfelhasználási hatékonyságát. Markó Béla közölte: nagy elégtétel, hogy az RMDSZ területi szervezetei is úgy látják, kormányzati jelenléte révén a Szövetség a múlt évben lényegesen növelni tud ta a magyar önkormányzatok költségvetését, és ezáltal jelentős infrastrukturális beruházások valósulhattak meg. Ez 2007ben is az RMDSZ egyik legfőbb célja lesz, annál is inkább - tette hozzá , mivel a kormánykoalíció meggyengülése miatt az RMDSZ szkeptik us az idei év törvényhozási teljesítménye tekintetében. Az elnök további fontos célnak nevezte az általános decentralizáció folytatását, álláspontja szerint a kormányátalakításnak is alapvetően ezt a célt kell szolgálnia. Az RMDSZ közelgő kongresszusával kapcsolatban kifejtette: a legfőbb döntéshozó testületnek módosítania kell a Szövetség Programját. Erre amiatt is szükség van, mivel időközben számos célt – köztük az Európai Uniós csatlakozást- sikerült teljesíteni, másrészt pedig a dokumentumot hozzá ke ll igazítani a csatlakozást követően lényegesen megváltozott helyzethez. Értékelése szerint a Szövetség Alapszabályzata is módosításra szorul: míg álláspontja szerint az SZKT betölti a szerepét, a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) működését mindenképpen ú jra kell gondolni. Közölte, e tekintetben vannak olyan javaslatok is, melyek szerint e testület szerepét a létrehozandó kulturális autonómiatanácsok vennék át. vissza Önálló Európai Uniós stratégiát dolgoz ki az RMDSZ RMDSZTájékoztató • 20070114 - Európai Uniós stratégiájában az RMDSZ – a sajátos kulturális és gazdasági célokon túl – az egész Kárpátmedencére kiterjedő, közös régiógazdálkodási és fejlesztési együttműködésre irányuló célkitűzés eket is megfogalmaz majd – jelentette ki Lakatos Péter képviselő, az uniós csatlakozást követő RMDSZstratégiát kidolgozó bizottság szombati, kolozsvári ülését követően. A testület elnöke elmondta, a bizottság javaslatokat fogalmazott meg a Kormány által kidolgozott országos stratégia kapcsán, de legfőbb célja egy önálló, az erdélyi magyarság sajátos céljainak megfelelő stratégia kialakítása, amely alapját képezi majd az RMDSZ Európai Parlamenti választási kampányának is. vissz a Szerbiai választások: két listát állítanak a magyar pártok Transindex • 12.1.2007 A délvidéki magyar pártok nemcsak szerb vetélytársaikkal, hanem egymással is megküzdenek a jövő hét végi szerbiai parlamenti választásokon - a három vajdasági párt két listát állított a megmérettetésre. A legnagyobb vajdasági magyar politikai alakulat, a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) az elsők között nyújtotta be 250 képviselőjelöltjének névsorát a központi választási bizottságnak, így nyolcadi kként szerepel a húsz párt, illetve pártkoalíció nevét tartalmazó szavazólapon. Ágoston András Vajdasági Magyar Demokrata Pártja (VMDP) és a Páll Sándor vezette Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) Magyar Összefogás Koalíció (MÖK) néven lépet t szövetségre, s 92 képviselőjelöltet állított. Közöttük kezdetben (a VMDK részéről) ott voltak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági