Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-13
16 idei német uniós elnökségre eső feladatokról egyeztetett Marek Madaric szlovák kulturális miniszterrel, Krzysztof Olendzki lengyel államtitkárral és P etra Smolíková cseh kulturálisminiszterhelyettessel. A résztvevők szerint az Európai Unióban a kultúrának továbbra is nemzeti hatáskörben kell maradnia, Megállapodtak: annak érdekében, hogy a visegrádi országok érdekei az európai kulturális stratégiában erőteljesebben érvényesüljenek, minden nagyobb uniós tanácskozás előtt két héttel informális találkozót tartanak a közös álláspont kialakítása céljából. "Az unió szabályos verseny" – mondta Hiller István, majd hozzátette: a középeurópai országoknak szoro sabb és gyakorlatiasabb összefogásra van szükségük. A visegrádi országok támogatni fogják Lengyelországot abban, hogy 2012ben Wroclaw rendezhessen világkiállítást. Krzysztof Olendzki kijelentette: a lengyel expó nemcsak hazájának, hanem az egész régiónak kiállítási és bemutatkozási lehetőséget nyújt. Mint mondta: "KeletEurópa megszolgálta a jogot a világkiállításra." A találkozón döntöttek az idei Visegrádidíjról: az elismerést a Krakkói Nemzetközi Kulturális Intézet kapta. Támogatásukról biztosítottá k a lengyel kezdeményezésre létrejövő "visegrádi könyvtár" tervét, ennek értelmében a visegrádi országok íróinak egyegy művét antológiában adják majd ki. Hiller István a tanácskozás után elmondta: főképp a kortárs képzőművészet, a zene támogatása és az Európa kulturális fővárosa körüli tanácskozásokban szeretnének egységesen fellépni, illetve elérni, hogy az unió filmes projektjeiben is nagyobb hangsúlyt kapjon KeletEurópa. Kérdésünkre, hogy a most aláírt dokumentum előmozdítjae a szlovák – magyar megbék élést, úgy válaszolt: "A kultúra összeköt, de csak akkor, ha a felek is úgy akarják." vissza Nemzetiség, állampolgárság Magyar Nemzet 2007. január 13. Szerző: Pataky István Évekkel ezelőtt kisebb botrányt keltett Románi ában, hogy az új, kanadai minta szerint készült útlevelekben a nemzetiség rubrikánál – amelynek tulajdonképpen az állampolgárságot kellett volna jelölnie – mindenkinél a román bejegyzés szerepelt. A tiltakozások után átjavították az úti okmányokat, kiküszö bölve a hibát. A nemzetiség (angolul: nationality) és az állampolgárság (citizenship) fogalmak keverése Európaszerte gondot okoz, a nyugati világban sok helyen képtelenek felfogni, hogyan lehet valaki az állampolgárságától eltérő nemzetiségű. Nekünk, magy aroknak a történelem alakulása megadta a lehetőséget arra, hogy alaposan megértsük, mit is jelent e különbség. A határon túlra szakadt nemzettársaink éppen olyan magyarok, mint az anyaországban élők, állampolgárságuk azonban román, szlovák, szerb, ukrán, h orvát vagy éppenséggel szlovén. Aki beszélgetett már a szomszédos országok valamelyikében élő magyarokkal, tudja, kevés sértőbb megjegyzés van számukra annál, mint amikor leegyszerűsítve, tudatlanságból vagy rosszindulatból lerománozzák, leszlovákozzák őke t. Nem mintha szégyenteljes dolog lenne románnak, szlováknak lenni, de kikérik maguknak: ők magyar nemzetiségűek. A magyarországi közélet jó része – a közeli tapasztalatok ellenére – ma sem érzi igazán a nemzetiség és állampolgárság közötti különbségtétel súlyát. Sportrovatokban rendszeresen olvashatunk köztudottan magyar nemzetiségű sportolókról, úgy, hogy a nevük mögött zárójelben a román vagy szlovák kitétellel jelölik, mely ország színeiben versenyeznek. Újságíró, szerkesztő kollégáim becsületére legyen mondva, már egyre többször lehet olvasni a pontos romániai, szlovákiai meghatározást. Egy másik bevett szóhasználat a magyarországi médiában az indokolatlanul használt magyar származású kifejezés. A marosvásárhelyi Bölöni Lászlóról – akinek neve szóba ker ült a magyar labdarúgóválogatott szövetségi kapitányi posztja kapcsán – sokat írtak és nyilatkoztak. Számtalanszor említették magyar származásúként legutóbb a Monaco csapatát irányító edzőt, holott neki nem csupán valamelyik felmenője magyar – mint példáu l a francia jobboldal jelenlegi vezéralakjának, Nicolas Sarkozynek – , hanem ő maga is magyarnak született, s annak is vallja magát. Miért kell bármiféle fogalmazásbeli megkülönböztetést tenni tizenhat évvel a rendszerváltás után egy budapesti, debreceni, m arosvásárhelyi vagy dunaszerdahelyi magyar között? Egyébként voltak olyan, általam nagyra becsült egykori labdarúgók és újságírók, akik a világhírű erdélyi játékos egyik nagy erényének azt tartották, hogy jól beszéli nyelvünket! Meglepő, ha valaki kommunik álni tud az anyanyelvén, nem? Aztán itt vannak azok a külföldiek, akiknek nincs közük a magyarsághoz, de hazánkat választották további életük új helyszínéül. A minap a teljes magyar sportsajtó attól volt hangos, hogy a PickSzeged kézilabdacsapatának derék szerb kapusa magyar lett. A hír persze valójában az volt: a kézilabdázó megkapta a magyar állampolgárságot, így szerepelhet Magyarország válogatottjában. De hát ettől még Nenad Puljezevics megmaradt szerb nemzetiségűnek, családtagjait továbbra is szerbül köszönti, s vélhetően a csevapcsicsát sem váltja fel
