Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-02
15 hatályos törvényt annak érdekében, hogy az egyetemi autonómia jogcímén többé ne lehessen elfolytani egy másik autonómiát: az erdélyi magyarság jogait – mutatott rá az RMDSZ elnöke. vissza Huszonhét tagú lett az unió a román – bolgár csatlakozással Világgazdaság 20070102 Káprázatos külsőségekkel, maga s rangú uniós és tagországi delegációk részvételével tartott ünnepségek keretében lett Bulgária és Románia az EU huszonhatodik és huszonhetedik tagállama a december 31ről január 1jére virradó éjszaka. A két új tagállamban – amelyben az egy főre jutó GDP alig egyharmada az uniós átlagnak – a lakosság és a politikai osztály óriási várakozásokkal tekint a tagsággal megnyíló lehetőségekre. Románia 32 milliárd eurós uniós támogatást kap 2013ig, az országba irányuló tőkebefektetések tavaly mintegy 8 milliárd e uróra ugrottak, a gazdaság a harmadik negyedévben – éves rátán számolva – 7,8 százalékkal növekedett. Bulgária 11 milliárd eurós támogatással számolhat 2013ig, az országba tavaly mintegy 4 milliárd eurónyi tőkebefektetés érkezett, a GDP 6,7 százalékkal nö vekedett a tavaly július – szeptemberi időszakban. A biztató kilátásokkal együtt azonban mindkét országnak tudomásul kellett vennie bizonyos korlátozásokat. Bulgária – a vállalt kötelezettségeinek megfelelően – az óév utolsó napján leállította a Kozlodujban működtetett atomerőmű veszélyesnek ítélt két egyenként 440 megawattos blokkját. A művelethez az EU 220 millió eurós támogatást folyósított, a telephely rehabilitálásának költségeit azonban mintegy 500 millió euróra becsülik, a teljes bevételkiesés pedig el érheti az 1,5 milliárd eurót. A lépés egyúttal megrendítheti Bulgáriának mint a térség fontos áramexportőrének és elosztójának pozícióját, emellett az energiatarifák jelentős emelését kényszerítheti ki. Szergej Sztanisev miniszterelnök – az AP jelentése s zerint – szóvá tette, hogy hasonló célokra Szlovákia és Litvánia jóval bőkezűbb uniós támogatást kapott. vissza Bukarest és Szófia az unióban Népszava 2007. január 2. Göncz Kinga külügyminiszter is részt vett vasárnap a bukaresti kormánypalota előtt – több európai ország magas rangú politikusával együtt – Románia EUcsatlakozása alkalmából rendezett ünnepélyes zászlófelvonáson. A kormányhivataloknak otthont adó Victoriapalota előtt helyi idő szerint este fél nyolckor ke zdődött a fennkölt ceremónia. Traian Basescu államfő és Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök együtt vonult el a katonai díszsorfal előtt. Tariceanu beszédében hangsúlyozta: Románia bizakodással tekint a jövőbe, tudva, hogy elsősorban saját erejére támasz kodva boldogulhat, de számíthat a nagy európai család szolidaritására, támogatására is. Basescu arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai integráció legfőbb szempontja a térség békéjének és biztonságának szavatolása. Külön megköszönték Magyarországnak az EUcsatlakozási folyamat támogatását a Bulgáriában zajló csatlakozási ünnepségeken. Erről Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke számolt be, aki Magyarország képviseletében vett részt a Bulgária európai uniós csatlakozása alkalmából megrendezett ünnepségek en. A házelnök úgy vélte, Bulgária – az első balkáni csatlakozó országként – kultúrájával, például a cirill betűk használatával színesíteni fogja az EU palettáját. Szili Katalin Szófiában találkozott Georgi Pirinszki bolgár házelnökkel, Szimeon Szakszkobur ggotszki korábbi miniszterelnökkel (II. Simeon volt uralkodóval). vissza Középhullámon a nemzetiségi műsorok Népszava 2007. január 2. Február elsejétől sugároz először a Magyar Rádió (MR) új, önálló középhullámon nemz etiségi műsorokat – közölte lapunkkal Gellért Kis Gábor, az MR kuratóriumának elnöke. A középhullámú csatorna nevét még keresik. Gellért Kis közölte: a médiatörvény szerint tavaly kellett volna megszüntetnie a közrádiónak a kisebbségi műsorokat és a parlam enti közvetítést sugárzó keleti normás URHfrekvenciát, de mivel nem tudták, milyen formában sugározzák ezeket a műsorokat, a parlament egy évvel meghosszabbította a sáv működését. A kuratórium elnöke elmondta: tájékoztatták, hogy a parlament plenáris ülés ei február 1jétől műholdon és az interneten keresztül hallhatók majd. vissza