Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-02
14 A kárpátaljai magyar képzőművészeket tömörítő társaság szinte minden műfajban képviselteti magát, bár a tagok nagyobb része festőművész. Az iparművészetet és a szobrászatot c sak Hidi Endre, Matl Péter és Szocska László képviseli. Ennek okát az elnök abban látja, hogy például a szobrászat elsősorban monumentális alkotásokat követel és nagyobb anyagi befektetést igényel. Elég, ha csak a munkácsi várban felállított Zrínyi Ilona a kis Rákóczival szoborkompozícióra gondolunk, amely több éves, pénz utáni kilincselés révén nyerhette el végső helyét. – Tagságunk idén egy fővel csökkent. Korábbi elnökünk, Tóth Lajos halála mélyen megrendítette művészeinket. Ami az új tagokat illeti, K opriva Attilával, a Munkácsi Technológiai Főiskola tanárával és Kulin Ágnessel, az Erdélyi Béla Képzőművészeti College diákjával gyarapodtunk. Utóbbiak már több kiállításunkon is bizonyítottak, így rendes tagokká válhattak. Kulin Ágnesnek még fejlődnie kel l, de sok reményt látunk benne. A tehetséges fiatalokra odafigyelünk és felkaroljuk őket. Az egyik ilyen felfedezettünk az ungvári, még középiskolás Györke Géza, aki már lehetőséget is kapott művei bemutatására. Vajon milyen kapcsolatban állnak magyar mű vészeink a Kárpátaljai Képzőművészeti Szövetséggel, melynek elnöki tisztét Borisz Kuzma látja el, érdeklődöm Magyar Lászlótól. – Jómagam úgy állok a dolgokhoz, hogy egy művésznél megbocsátható "gyarlóság" az, ha ötven százalékban barátja kortársainak. Be szélgetünk, tapasztalatot cserélünk, meghívjuk egymást a kiállításokra is. Ami a 2007es év terveit illeti, a Révészesek, annak köszönhetően, hogy a Kisebbségekértdíjjal jutalmazta őket az anyaország, némi anyagi támogatáshoz is hozzájutottak. A nyert ö sszeg egy részéből egy lumsori művésztelepet szeretnének létrehozni. – Utoljára három évvel ezelőtt tudtuk ezt megszervezni. A Lumsorvölgy nagyon szép, csak egy apró hibája van: nyirkos. Csak délután lehet festeni néhány órát, addig a párás levegőtől sz inte alig látni a tájat. Ami a tárlatokat és bemutatókat illeti, nem vagyok híve a jubileumi kiállításoknak. Ha egy művésznél annyi anyag gyűl össze, ami egy termet megtölt, és van mit "megmutatnia", akkor nem kell várni a kerek évfordulóig, hanem közszeml ére kell bocsátani. A művész hangulata, érdeklődési köre amúgy is folyton változik: szabadjára engedve fantáziáját napokig alkothat, majd hetekre visszavonulhat témát keresve. vissza Fedák Anita Az Európai Uniós csatlakozás után is folytatódik a kisebbségi jogokért folytatott küzdelem RMDSZ Tájékoztató • 20061228 - Az RMDSZnek és az erdélyi magyarságnak meghatározó szerepe volt Románia európai és euroatlanti integrációjában azáltal, hogy mindvégig a párbeszéd és az együttműködés útját választotta, és parlamenti eszközökkel küzdött céljainak megvalósításáért. Ezért rendkívül hamis és veszélyes az a sokak által valott nézet, miszerint az ország Európai Uniós csatlakozásával „lerótták a kisebbségekkel szembeni adósságot ”, azaz lezártnak tekintik a kisebbségi jogok kérdését – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök csürtörtökön, Marosvásárhelyen tartott évvégi sajtótájékoztatóján. Mintegy mérleget készítve az elmúlt két év munkájáról a miniszterelnökhelyettes közölte , bár az erdélyi infrastruktúrafejlesztés, az út, a gáz, a vízhálózat bővítése, valamint a közintézmények felújítása terén az RMDSZ jelentős eredményeket ért el, a Szövetség rendkívül elégedetlen a kisebbségi törvény vitájának stagnálása miatt. A kormán ykoalíción belül zajló folyamatok kapcsán a szövetségi elnök elmondta: bár üdvözlendő, hogy a Nemzeti Liberális Pártból (NLP) kivált politikai csoport kiáll a koalíció fenntartása mellett, a kormány ettől függetlenül kisebbségben van, és az állami költségv etés megszavazásának pozitív példája ellenére még nem tudni, hogy mekkora a kabinet parlamenti támogatottsága. A BabesBolyai Tudományegyetemen kialakult helyzet kapcsán ismételten leszögezte: jogos a többnyelvűség érvényesítésére vonatkozó követelés, ah ogyan megalapozott az önálló magyar tanszékek és karok létrehozására vonatkozó magyar oktatói igény is. - Az egyetemen történtek egyértelműen azt bizonyítják: módosítani kell a